Bardoly István - Cs. Plank Ibolya szerk.: A „szentek fuvarosa” Divald Kornél felső-magyarországi topográfiája és fényképei 1900-1919. (Forráskiadványok Budapest, 1999)
VÉGH JÁNOS: Divald Kornél a szárnyasoltárokról
példa a magyar szárnyasoltárkutatók között —, hogy felismerte: a főoltár külső táblái metszet-előképek nyomán készültek. Fontos egyébként, hogy könyve már a Magyar Tudományos Akadémia kiadványa volt; ez a magyarázata, hogy a korában szokásosnál sokkal gazdagabb illusztrációs anyag kísérte, szinte minden oldalpárra jutott egy fametszet. Horváth Vincze a szepeshelyi székesegyházat bemutató könyvecskéjében, Pasteiner Gyula az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képekben című díszmű Felső-Magyarországról szóló kötetében szintén felsorolja az oltárokat, az előbbi hiánytalanul, az utóbbi csak a fontosabb épületek jelentősebb darabjait. 4 Az épületeket nem említő, de léptékében ezekhez hasonló az első beszámoló az erdélyi szász evangélikus templomok oltárairól is.5 Általában elmondható, hogy az ilyen típusú ismertetésekben a bemutatás csupán leírás, a tárgy létének rögzítése, néhány — inkább csak általánosságban maradó - elismerő jelző kíséretében. Egészen más hangot ütött meg Ipolyi Arnold témánknakszentelt terjedelmes előadásának szövegében. 6 Ugyan őt is elsősorban az alkotások témája érdekli - tulajdonképpen jobban, mint a fentebb felsorolt kutatókat -, de nagyon jól tud egy-egy elismerő jelzőt, sőt, ha az kell, egy fél vagy akár egész mondatot is odaírni a mű esztétikai jelentőségéről. 3. kép - Divald Kornél portréja, 1905 körül, magántulajdon Még lényegesebb, hogy mivel ő középkori szobrászatunk egészét kívánja bemutatni, az oltárokat díszítő figurákról — bár a rájuk fordítható terjedelem kevés - nem mint egy-egy érdekes darabról szól, hanem mint egy sorozat tagjairól. Fejlődésvonal meghúzásának ezt még nem nevezhetjük, a feltételek akkor még nem voltak elég érettek ehhez, de övé az első olyan munka, amely már egyértelműen ebbe az irányba mutatott. Szempontunkból rendkívül figyelemreméltó szerző volt Myskovszky Viktor, elsősorban a Bártfáról írottak révén. 7 O ugyanis nem elégedett meg az oltárok szobrainak és képeinek számbavételével (leírásai egyébként sokkal részletesebbek, mint az eddig említett szerzőké), de oklevelekből, a templom vagy a város történetének eseményeit rögzítő egykori feljegyzésekből összegyűjtött szövegek bőséges közzétételével is teljesebbé próbálta tenni bemutatásukat. Ezen túl ő volt az első, aki az oltároknak nem csak szobrait vagy képeit vette észre, hanem azok összefüggő építmény-egészét is, még méreteiket is megadta. Ez volt a tudományos légkör Divald színrelépésekor. Mindenki számára az anyagközlés tűnt az elsődleges feladatnak, és ő is abba vetette bele magát, amikor harmic-egynéhány éves fiatal emberként az a megbízás érte, hogy vegyen részt a Szepesség művészeti emlékeinek felkutatásában, lajstromozásában. (3. kép) (Ebben vélhetően szerepe volt Berzeviczy Albertnek is, hiszen a megbízás az Akadémia részéről érkezett, és ők mindketten sárosiak, „földiek" voltak. 8 ) Talán meglepő volt életének ez a fordulata, hiszen ő akkor néhány év orvosi, majd bölcsészeti stúdiummal a háta mögött — amelyeket azonban hallásának katasztrofális romlása, szinte teljes elvesztése miatt befejezésük előtt abba kellett hagyjon — elsősorban szépíró volt, romantikus történeti regények, novellák szerzője. Irt persze művészettörténeti bevezető munkákat a szélesebb közönség számára, afféle felső- vagy középfokú ismeretterjesztést, és ez mutatta, hogy nem lett teljesen hűtlen a művészettörténethez. 9 Irt továbbá tudományos - mai szemmel inkább tudománytörténeti — jelentőségű műveket is, a legjobbat a sajátosan felvidékinek érzett „pártázatos" reneszánszról. 10 Hogy mennyire hűséges maradt a művészettörténethez, azt életének 1904 nyarától a világháború végéig tartó évei bizonyítják. Ekkoriban ugyanis minden évben több hónapot töltött a Felvidék különböző területein műemléki kutatásokkal, a mai kollégák számára alighanem elképzelhetetlenül mostoha körülmények között végzett „terepmunká"-val. Az akkori élmények szolgáltatták - nyilván derűs visszaemlékezésekké idealizálva — a Felvidéki séták című, először 1925-ben, majd utána még számos kiadásban megjelent könyvének emlékanyagát. Amint ott is olvashatjuk, mindent megvizsgált, mindent felkeresett, de a legnagyobb örömet, a leghevesebb szívdobogást mindenütt az oltárok jelentették. (4-5. kép) Szorgalmas anyaggyűjtése révén az általa vizsgált területen található vagy onnan elkerült művek bibliográfiájába
