Bardoly István - Cs. Plank Ibolya szerk.: A „szentek fuvarosa” Divald Kornél felső-magyarországi topográfiája és fényképei 1900-1919. (Forráskiadványok Budapest, 1999)

CS. PLANK IBOLYA: „Rögtön kibontottam gépemet..." Divald Kornél és a fényképezés

században faragott tcmplompadok mesteri halántékdeszkáiról, és azok díszítéseiről. (49. kép) Ekkor fényképezte le az orgonakarzat alá száműzött, eredetileg a templom déli, csúcsíves kapunyílásába foglalt 17- századi faragott ajtót, amely helyett 1000 koronáért egy új, gótizáló asztalosmunkát készítettek. Külön foglalkozott a bártfai Szent Egyedtemplom 15-16. századi vasalásaival és a gyertyatartókkal. Ekkor készült tárgyfotói közül már csak az Archaeologiai Értesítő közölt néhányat átrajzolt formában, rossz nyomdai minőségben a bárfai Szent Egyed-templomról írt, több részben közölt tanulmánya illusztrációjaként.

206 1917 nyarán az eperjesi és a kisszebeni járás beutazásával töltötte idejét, egészen szeptember végéig. Utazásainak egyik legfőbb célja itt is a már meglévő fényképanyag megújítása volt. Eperjes templomainak építészeti részleteiről mintegy 50 új felvételt tartott szükségesnek, de a lakóházak stukkós mennyezetképeinek megörökítéséhez - prizmás objektív híján — már a MOB hivatásos fényképészének a segítségét kérte.

207 Divald 1918-ben nyújtotta be Sáros vármegyei műemlékeiről írott kéziratát, amely azonban még mindig nem volt teljes, de ennek folytatása 1919-ben már kétséges volt.

208 Felső-Magyarországon töltött utolsó hónapjait Divald így összegezte: „A bártfai Szent Egyed-templom nagyobb felében kész monográfiájának szedését a kommunizmus alatt széthányták a nyomdában, könyvalakú kiadásához előre készült drága fénynyomatú képmellékletei elkallódtak, miként a szárnyasoltárokról írt munkám kiegészítésre váró harmadik füzetének szedése is. [...] Új anyagot gyűjteni szinte lehetetlenségszámba ment. A régi jó időkkel együtt az utazásnak, a hetekig tartó kocsizásnak is befellegzett. Fiivatalnok lettem."

209 (50-51. kép) Életművének ismeretében joggal feltételezhetjük, hogy Divald a harmadik évezred küszöbén is aktív részese lenne annak a századunkat érintő kommunikációs forradalomnak, amit a maga korában a fényképezőgép használata jelentett. Az általa készített régi fotográfiák ma már olyan kortörténeti dokumentumok, amelyek tanulmányozása tudománytörténeti és fotótörténeti szempontból egyaránt tanulságos. Tárgyszerűségük és dokumentatív erejük mellett láttató erővel fejezik ki a korabeli társadalom érdeklődését és viszonyát saját kultúrájához és múltjához, másrészt elgondolkodtató az a kivételes technikai és esztétikai gondosság is, amellyel ezeket a képeket készítette. Egy részük közzétételével már a század elején hozzájárult a Felvidék középkori művészetének újrafelfedezéséhez és a magyar műemléki állomány egy ekkor még kevéssé ismert részének jobb megismeréséhez. 51. kép 13 x 18 cm-es zselatinos szárazlemez, készítette Divald Kornél 1903. nyarán