Bardoly István - Cs. Plank Ibolya szerk.: A „szentek fuvarosa” Divald Kornél felső-magyarországi topográfiája és fényképei 1900-1919. (Forráskiadványok Budapest, 1999)
CS. PLANK IBOLYA: „Rögtön kibontottam gépemet..." Divald Kornél és a fényképezés
gyak átadását igazoló dokumentumokkal hitelesítették. Az egyházművészeti tárgyak múzeumi elhelyezésének az ügye még a bártfai múzeum megnyitásának évében is éles vita tárgya volt. 146 A múzeumok és műemlékek című, 1907-ben megjelent cikkében Divald az ellenzők esztétikai kifogásait az alábbiakban összegezte. „Nem egy kiváló műértő valósággal ellenséges indulattal viseltetik a nyilvános gyűjtemények iránt, amelyekben szerinte az eredeti helyükről elhurcolt s lajstromozott műkincsek hírükkel ellentétben az igazi műértőre rendszerint kiábrándító hatással vannak." Divald sem volt híve a „mindent a múzeumba" elvének. Elismerte, hogy az eredeti környezetükből kiemelt tárgyak élvezhetősége jelentősen csökken azok múzeumi elhelyezése során. Egyik érvét éppen a fényképezés szerepével indokolta. „Vérbeli kutató nem igen szokott visszariadni a hosszabb és fáradságosabb úttól sem s amelyet azonfelül, különösen, ha nagyobb arányú műemlékről van szó, szükség esetén jó részletfotográfiák alapján jobban végezhet, mintha tanulmányának nagyarányú tárgya, egy-egy múzeumi csarnok négy fala között szorong úgy, hogy ezt egész mivoltában s egyes részleteiben behatóan áttekinteni és megvizsgálni lehetetlenség." Többéves kutatói tapasztalataira hivatkozva mégis azt sürgette, hogy a képző- és iparművészet körébe tartozó tárgyak védelméről törvények és múzeumok gondoskodjanak. Üttötő példája volt ennek a szemléletnek az általa alapított két múzeum, a Sárosvármegyei Múzeum és a Besztercebányai Múzeum, ahol több ezer műtárgyat mentettek meg a pusztulástól és az elkallódástól. Divald 1904 augusztusának elején kezdte meg gyűjtőútját. Október közepéig 285 sáros megyei községbe jutott el. Ezekben 60 kőtemplomot, 45 fatemplomot, 20 várromot, valamint 12 régi kastélyt keresett föl és kutatott át. 147 Fényképészként sem adta alább, már az első két hónapban 100 felvételt készített, főként ingóságokról, fatemplomokról és a helyi népviseletről. 148 Bőséges fényképanyaggal dokumentálta az első év nagy felfedezését, a sárosi textileket. A használatban lévő oltárterítőket könnyű volt megtalálni, de előfordultak páratlanul szerencsés felfedezések is. Ilyenek voltak a S áros vár megyei Múzeum későbbi fő ékességei, a gáboltói templom gyönyörű 17. századi hímzései, melyek egy falusi hullaházból átalakított lomtárban lappangtak évtizedeken keresztül. Topográfiai lajstromában — talán számos kudarc hatására — külön kiemelte a helyi plébános étdemét: „A gyűjteményben remek darabok vannak s megőrzésükért a gáboltói plébános úr különös elismerésben volna részesítendő, annyival is inkább, mert az ilyen ócska lomot nálunk tekintet nélkül művészi értékére sokfelé rongyokká tépik, majd eldobják." Az egyházi textíliák fontos darabjait a középkori miseruhák alkotják. A sekrestyeszekrényekben vagy a templom félreeső helyein - padláson, öreg ládákból - összeszedett ruhák egy részét hivatásos hímzőmesterek készítették, sokszor díszes női ruhák darabjait felhasználva. Polom templomában például egy olyan selyemszövetből való kazula került elő, amelynek francia selyembetétje eredetileg egy női szoknya alját díszítette. Remekműként említi és ezért le is fényképezte a girálti ev. templom két antependiumát, amely valaha a Szirmay grófok baldachinos ágyának mennyezetéről csüngött alá a 18. század végén. Az izsépi templom miseruháját azért örökítette meg, mert az arany és ezüst szálakkal átszőtt fő motívumot eredetileg drágakőutánzatokkal emelték ki. Mivel a ruha megtalálásakor a színes kövek már kiestek a foglalataikból, a fotókon már csak fénylő pontként jelennek meg azok helyei. A polgári és nemesi otthonokból adományként bekerülő darabokban az európai hírű magyar hímzések és csipkék motívumkincsének sajátos továbbélését fedezte föl. (30. kép) Csak az általa felkeresett sárosi templomokban több száz 17—18. századi oltárterítőt, kehelytakarót, kendőt és antependiumot talált. Kimutatta, hogy ezeket a darabokat csekély kivétellel világi lepedőkből, abroszokból, párnahajakból és ruhákból alakították át új rendeltetésüknek megfelelően. Különböző anyagok összevarrásával készült az a két gáboltói 16. és 17. századi antependium, amelyet a Magyar Iparművészet színes mellékletben is leközölt. A színes fénynyomatot természetesen Divald-nyomdában készítették, ifj. Divald Károly 1905-ben szabadalmaztatott színes nyomdai technikájával. A képen látható felső darab színes selyemmel 30. kép Sdrosizsép, r. k. templom, 18. századi miseruha részlete, 1904-es felvétel (kat. szám: 922.)
