Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 14. Budapest, 2007)
RÁDY FERENC: A keszthelyi ferences templom falfestményeinek restaurálásáról – évtizedek távlatában
5. kép. Keszthely, ferences templom, bordakísérő keretezés a menynyezet síkján (Szerző felvétele) 6. kép. Keszthely, ferences templom, szentély déli fala: előtérben Szent Ferenc képe (Szerző felvétele) nyok szerencsére nem apróbb szétszórt foltokból álltak. Még nagyobb a hiány a mennyezeten és a bordákon, a diadalíven és övpárkányon. A keleti oldalon lényegében csak két egyalakos kép hiányáról beszélhetünk az övpárkány feletti részen. Az itt látható három, többalakos képből egy sinopiában, a másik kettő sérülten, de megmaradt. A mennyezet bordaközti mezői mind kék színűek voltak, azon belül arany csillagokkal díszítve, a kék mezőn kívül a bordák mellett keretezve. A mezők keretezése fehér alapra sablonnal festett kisebb és nagyobb vörös háromszögek kettős sora, e szalag közepén, tengelyszerűen, zöld hatszög pontok sora fut, a fehér alapsávú szalagot kétoldalt vörös sáv zárja le. A bordákon két korai réteg is volt. (2. kép) A korábbi mintázata: az oldalfalon, illetve a diadalíven is megjelenik, azonos jellegű a mennyezet keretdíszével, teljesen megegyező a párkány alatti mezők keretmintázatával. Bordánként váltakozó, de egy bordán (annak két-két szimmetrikus síkján) azonos. Vörös vagy zöld szegélyezésű mezőben 7. kép. Keszthely, ferences templom, délkeleti szentélyzáró fal felső képe: Mária a templomba megy (Szerző felvétele)