Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 14. Budapest, 2007)

BÍRÓ LÁSZLÓ: Lucifer lehelete! Mit sugall a műtárgy?

technológiájában tökéletesen felvitt felület a feltárást és konzerválást követően akár sérült, kopott is lehet. Milyen megjelenésbeli, és ezért jelentésében is mást sugalló megoldások jelentkeznek a felületek hibáinak javításával? Az új felületekkel pedig mennyi mindent csinálhat a restaurátor? A felületek tökéletes egymáshoz igazítása, mikor az újonnan felvitt, az eredeti technológiát követő fém szinte tökéletesen illeszkedik az egykori felülethez, már a hamisítás határát súrolja. De jelenleg, kevés olyan technológia létezik, és az sem alkalmazható minden helyzetben, mikor a fémfelület hibáinak javítása az eredetitől eltérően, de esztétikailag illeszkedve történhet. Az egyik leglátványosabb, a problémát legjobban szemléltető helyzetbe akkor kerül a restaurátor, ha a bemutatásra szánt felületen oxidálódott ezüst felületet talál. Az ezüst már a levegő kéntartalmára is elszíneződéssel, feketedéssel reagál. Ilyen esetben mit hangsúlyozzon a restaurátor? Az egykori felület eredetisége mellett álljon ki, vagy az egykori látvány egykori szándék legyen bemutatandó? A régi tárgy megjelenéséhez könnyű kapcsolni az elszíneződött ezüstöt, de egyes ikonográfiailag fontos felületeken, ábrázolásokon értelmezési félreértést, zavart okozhat. Gondoljunk csak arra, ha a Szentlélek-galamb egykori ezüst felülete fém-feketeként jelenik meg. Hasonló disszonancia jelentkezik, ha a dicsfény felülete színeződik el. A heraldikában is zavart kelthet a pajzson, vagy zászlón vörös-ezüst sávozás helyett megjelenő vörös-fekete összeállítás. AZ ERÓZIÓ ESZTÉTIKÁJA Talán a legproblémásabb, legellentmondásosabb restaurátori problémával a szabadban elhelyezett kőszobrokkal, kőből készült műtárgyakkal kapcsolatban találkozhatunk. Amennyiben a műtárgy keletkezéskori állapotában nem kapott festést (felületi védelmet), úgy az erózió rongálta a felületét. Ilyen esetben szakmai problémaként nem csak a felület szakszerű konzerválása jelentkezik. Ideális esetben a tisztítást, konzerválást követően (a sorrendet a műtárgy határozza meg), a megőrzendő emlék az egykori, eredeti tárgy időjárás által átformált, átértékelt „árnyéka". Ilyen esetben, mit szeretne mutatni a restaurátor? Mutathatja ezt a természet által felülbírált egykori alkotást, értelmezheti a meglévő nyomokat, adatokatjeleket, és rekonstruálhatja az általa „eredetinek" gondolt formát. Mikor mit lát a néző? Mit jelent az érték a felületében már nem eredeti alkotáson? A felületi kiegészítés után a kapott tárgy, mint restaurált eredeti mennyire materiális, vagy mennyire csak elvont idealisztikus érzet? Ugyanezt a problémát tovább lehet fokozni, ha a keletkezése óta szabadban álló kőszobor, vagy szobor-együttes egykor színezett volt, melynek nyomait a restaurátor az eróziónak kevésbé kitett felületeken megtalálja. Ez a fentebb felvázolt problémákat tovább bővíti. Megelégszik-e a restaurátor a felfedezett színezés dokumentálásával, vagy a restaurált tárgyon az ismeretanyagát is át kívánja adni? Ha az egykori színezés bemutatása mellett dönt, akkor a néző vajon mit lát, és azt hogyan értékeli? (És a restaurátornak a két véglet között még számtalan lehetősége van.) Tovább árnyalja, tovább nehezíti a restaurátor problémáit, amikor a kutatás eredményeként megállapítható, hogy a tárgyat története során többször, több szemlélettel alakították, színezték, értékelték. A restaurálási javaslatban a restaurátornak kell javaslatot tenni, hogy melyik kort, melyik állapotot javasolja bemutatni. Milyen értelmezést tud, akar adni a tárgynak. Hogyan tudja feloldani azt az ellentmondást, hogy a tárgy, keletkezési korában esetleg más formájú, más megjelenésű volt, mint a bemutatásra javasolt korban? HALMOZOTTAN „HÁTRÁNYOS" HELYZET Hatványozódik a restaurátor megoldandó feladata, ha nem egy konkrét műtárgyról, behatárolható problémáról van szó - legyen az mégoly sokrétű és bonyolult szakmai