Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 14. Budapest, 2007)

BÍRÓ LÁSZLÓ: Lucifer lehelete! Mit sugall a műtárgy?

A restaurátori eszközök között számtalan megoldás lehetséges arra, hogy a bemutatásra szánt felület restaurátori értékelését követve a restaurátor az általa kiválasztott értelmezést mutassa be. Szándékosan nem használom a restaurátori tervek kedvenc szófordulatát, az „eredeti állapot" bemutatását. Ez azt a hamis képet sugallja, mintha a restaurátor a restaurálás után mindenkor az egykori mester keze által létrehozott felületet, látványt hozná létre. Pedig ez nem így van! Bárki beláthatja, micsoda különbség van egy felületi szennyeződésétől megtisztított felület között, melyen más beavatkozás nem történt, és egy olyan között, amelyet a tisztítást, esetleg feltárást követően retusálással - festői eszközökkel történő értelmezéssel - mutatnak be. (És azt a kérdést még nem is vizsgálom, hogy a műtárgy életében, annak felületén megjelenő szennyeződés esetleg a tárgy történetiségéhez egyfajta értéktöbbletet adhat.) A műtárgyak felületén, keletkezési korukban - sok esetben nem csak védelmi célból - lakkot alkalmaztak. A főként festmények (táblaképek, vászonképek), fából készült oltárok, festett faszobrok, stb. felületéről ismert lakk természetes öregedése, esetleges önálló repedéshálója milyen mértékben része az eredeti alkotásnak? Nem jelenti, nem jelentheti az eredeti állapot visszaállítását az eredeti lakk teljes eltávolítása. Nem tudjuk, vagy csak ritkán tudható, hogy az egykori mester szándéka mi volt, és azt technikailag képes volt-e megvalósítani. Legfeljebb közvetett bizonyítékok állhatnak a restaurátor rendelkezésére, ezekből következtethet, hogy az elsőként felvitt lakk mennyire volt„víztiszta", mennyire volt tisztított az alkalmazott gyanta. Vajon az egykori alkotó a használt lakk tulajdonságait jól ismerte, vagy„csak"jobb híján használta, netán tudatosan alkalmazta a rendelkezésre álló lakk alapszínét, öregedését? Gondolok itt olyan esetekre, mikor például a lapisz lazuli (fél)drágakövet utánzó márványfestés imitációjakor a vastag, több rétegben felvitt lakk színe a festett kék„márványt"zöldes hatásúnak láttatja, ez pedig az eltelt idő alatt még meg is sötétedett. A kép értelmezésében mekkora különbséget jelent, ha a restaurátor a festmény felületéről az elszennyeződött, megsötétedett, megöregedett lakkot eltávolítja, és helyére másikat tesz, vagy csak a szennyeződést tisztítja, meghagyva az eredeti, vélhetően a mester által felhordott felületet. Vagy értelmezve a helyzetet és„tiszteletben tartva" az eredeti látványt, a lakkot sorvasztja addig, míg a vélt eredeti látvány nem alakul ki. Már egy ilyen „egyszerű" ítélet is mennyire megváltoztathatja a képről alkotott véleményt! Gondoljunk csak Rembrandt Éjjeli őrjáratára (Frans Banning Cocg kapitány milíciája), amely a restaurálást követően ünnepi kivonulás lett. (És ez nem a restaurálás megítélése, hanem a befolyásolás lehetőségének szemléltetése.) Mekkora vitát gerjesztett a Sixtus-kápolna mennyezetfreskójának tisztítása, feltárása, kiegészítése! És ezekben az esetekben, a kép felületén legfeljebb csak minimális sérülést kellett kiegészíteni. Könnyen belátható, mekkora felelőssége van a restaurátornak akkor, mikor a műtárgy felülete olyan mértékben sérült - vagy a sérüléseket a restaurátor olyannak értékeli -, hogy a kép, felület értelmezéséhez festői eszközök is szükségesek. A felületet retusálni kell. A restaurátor által hozzáadott felület hány fajta és milyen megjelenítésű lehet? A hiányok kiegészítése az eredeti környezetbe illeszkedéstől (amikor a retust az eredeti felülettől csak a dokumentáció segítségével, vagy a műszeres vizsgálattal lehet megkülönböztetni), a közelről jól látható, csak bizonyos távolságból illeszkedő, anyagában, megjelenésében az eredetitől elváló megoldásig terjed. Milyen különbségek adódnak abban az esetben, ha egy egységes belső tér falfelületét kell helyreállítania, bemutatnia a restaurátornak! Akár a tér egykori megjelenítésében, akár az eredeti felület bemutatásában mekkora különbségeket képes tenni a műemlék, műtárgy „értelmezője", a restaurátor! Mert a restaurálásnak az eredeti műtárgy megóvásán, megmentésén, az utókorra történő átörökítésen kívül az esetek túlnyomó többségében a tárgy vagy felület bemutatása, megmutatása a legfőbb feladata. Gondoljuk csak végig, mekkora különbség jelentkezhet egy, az eredeti, vagy bemutatásra szánt felület gondos elemzésén alapuló, az egykori festést hűen követő rekonstrukció, vagy a felületet „csak" kiretusáló, az eredeti festékszigeteket bemutató megoldás között. És a két véglet között, a végeredmény megjelenésének értelmezésében még mennyi lehetőség rejlik. Dönthet a restaurátor az egyes felületek kiretusálása, egyes részek átlazúrozása mellett is. FÉMSZÍNEZÉS Ha nem csak a festéssel megoldható problémák közül válogatok, a restaurálás minden területén lehet példákat találni. Bármely területtel foglalkozó restaurátor találkozik a fémszínezés helyreállításának feladatával. A teljesség igénye nélkül: a fémszínezés lehet arany, ezüst, esetleg ón, vagy ezeket utánzó bronz, esetleg alumínium lemez. Ezek az idők során másként öregednek, felületükön az idő másként jelentkezik. (A különböző ötvözeteket, a felületre történő felvitelt, vagy a megjelenésükben szándékosan tett különbségeket most nem részletezem.) Abban ez esetben, ha a fémfelületet esetleg egy azt elfedő átdolgozási réteg alól kell feltárni, akkor az eredeti, szándékában,