Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 14. Budapest, 2007)

BÍRÓ LÁSZLÓ: Lucifer lehelete! Mit sugall a műtárgy?

és megannyi szubjektív tény, esemény. A kívánt javítást, változtatást, restaurálást, vagy csupán állagmegóvást a kiváltó ok (indukáló tényező) és a rendelkezésére álló anyagi eszközök, források is befolyásolják. A restaurátorművészi diploma (végzettség, szakmai tudás) jog és lehetőség-e a munkára, vagy megszerzett jog a műtárgyakkal kapcsolatos vállalkozásra? Elég-e csak erkölcsi felelősséget vállalni a szakmai irányításra vagy annak felügyeletére? Vajon mi a különbség egy restaurátorművész olyan vállalkozása, melyben nem csak restaurátorok dolgoznak, vagy egy olyan között, mely csak vezetést, irányítást vállal a szakipari munkások fölött? Ad abszurdum, van-e létjogosultsága olyan vállalkozásnak, mely a garanciát bocsátja áruba, szerződésben vállalt, meghatározott összegért diplomáját, végzettségét, hírnevét, referenciáit adja „kölcsön"? A RESTAURÁLÁS MÁRPEDIG MŰVÉSZET! Mitől művészet a restaurálás? Attól még nem művészet, hogy szép, vagy képzőművészetileg értékes tárgyakkal, vagy tárgyakon dolgozik. Attól sem az, hogy hasonló eszközöket használ, mint a képzőművészet többi ága. Ott rejlik benne a művészet, hogy eszközrendszerével befolyásolja, meghatározza a nézőnek a műtárgyról, műemlékről alkotott képét. A módosításra már csak a következő restaurálás alkalmával van mód. A restaurálás olyan művészeti ág, amely egyrészről alkalmazott művészet, hiszen tárgya egy már létrejött alkotás. Ilyen formában hasonlít az előadó művészetre, ahol a művet létrehozó szerző gondolatait az előadás értelmezi, akár véleményt is mond, de mindenképpen formál. Másrészről a tárgy újbóli értelmezésének lehetősége a következő restaurálásig csak szellemi síkon történhet. Egy zenemű, színdarab, bemutatásakor, egy irodalmi alkotás megjelenésekor létrejött értelmezés az alapművet fizikailag nem érinti, azt bármikor, ha igény mutatkozik, újra elő lehet venni. A restaurátor kezében a műtárgy az a partitúra, mely a munka során, ha nem is semmisül meg teljesen, de fizikai valóságában átalakul. Természetesen az átalakulás lehet egészen kicsi (állagmegóvás, konzerválás, felületi tisztítás stb.), de egy nagyobb tárgy-együttes korábbi állapotának feltárása és bemutatása a tárgy addigi életének egyes szakaszait akár örökre el is tüntetheti. Ezért a restaurálás során figyelembe kell venni a tárgy korábbi átdolgozásait, felújításait, értelmezéseit. A műtárgy értelmezésekor a korábbi átértékeléseket is kezelni lehet, de inkább kezelni kell. A restaurálás nem a tér vagy a felület esztétikai eszközökkel történő formálása, hanem a tárgyról, annak koráról alkotott pillanatnyi nézetünk interpretálása. A tárgyon történt bármiféle beavatkozás eszköz a műtárgy, műemlék értelmezésében. Eszerint a restaurátorművészet tárgyának nem kell képzőművészeti alkotásnak lennie, elég, ha az azzal, illetve azon történt beavatkozás, változtatás, kezelés, alakítás restaurátori szemléletű. Nem csak a híres, értékes képzőművészeti alkotások restaurálása művészet, hanem akár más területen jelentkező, egykor iparművészeti, ipari alkotásokként keletkezett tárgyak helyreállítása is. Igy például művészeti szemlélettel lehet restaurálni akár egy kaput, portált, képkeretet, sőt egy gépkocsit is. Ugyanakkor a restaurálást nem szabad összekeverni, öszszetéveszteni a mégoly gondosan elvégzett javítással, felújítással. Persze, ezt a gondolatmenetet tovább vive megvan annak a veszélye, hogy a művészeti alkotás és a restaurálás esetleg egymástól elidegenedik, a restaurálás az adott helyzetben l'art pour l'art-á válhat. Az öncéllá válás veszélye nem csak elvont értelemben, de a mindennapi gyakorlatban is lehetséges. Nem csak arról lehet szó, hogy a restaurálás egy ponton elveszítheti az eredeti tárgyhoz való viszonyát, hanem arra is gondolok, hogy a restaurálás esetleg fölösleges, indokolatlan, vagy egyes részei az esztétikum „áldozatává" válnak. Persze, mint annyi más esetben, ilyenkor is a józan egyensúlyt kell szem előtt tartani. Nem kívánom azt sugallni, hogy az eredeti soha nem válhat az esztétikai helyreállítás„áldozatává". Egyes esetekben, indokolt, gondosan tervezett, ellenőrizhetően dokumentált keretek között, az átértékelésre szánt felület megőrzése mellett, bizonyos értelmezések elképzelhetők. Egyes eredeti, vagy akár bemutatásra szánt felületek eltakarása - teljes felületében, vagy csak átlazúrozva - lehet eszköze a tárgy egészéről alkotott és interpretálni kívánt képnek, mondanivalónak. ELLENŐRZÉS A TULAJDONOS, MEGRENDELŐ OLDALÁRÓL Minden restaurálást megelőz, meg kell, hogy előzzön kutatás! Ennek keretében a tárgyra, tárgy-együttesre vonatkozó minden olyan adatot össze kell gyűjteni, mely a restaurálást befolyásolhatja, a fellelhető történeti, művészettörténeti adatoktól kezdve, a részletes tudományos vizsgálatokig. Ebben a restaurátornak már meghatározó szerepe van. Legtöbb esetben neki kell meghatározni azokat a vizsgálatokat, választania a lehetőségek közül, melyek eredménye a restaurálás egész folyamatát befolyásolják. Esetenként ezek a restaurátori beavatkozás utólagos ellenőrzését, bizonyítását szolgálják.