Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 14. Budapest, 2007)

MURÁDIN JENŐ: Egy műgyűjtő gyáriparos. Diamant Izsó (1886-1945)

10. kép. Jost Aman fametszete. Diamant Izsó egykori gyűjteményéből idézett beszámoló annyit árul el, hogy gyűjteményében „Moronobutól Hiroshigeig az összes nagy japán mesterek szerepelnek". Megszerzett más keleti tárgyakat is, melyekből alkalmasint bemutatókra átengedett. így amikor Felvinczi Takács Zoltán 1942-ben a budapesti Hopp Ferenc Keletázsiai Múzeum hatalmas anyagából Kolozsváron nagyszabású kiállítást szervezett és azt néhány helyi magángyűjtemény értékesebb darabjaival kiegészítette, Diamant egy koreai festményt (Családi kép) kölcsönzött a tárlatra." A MUNKA MŰVÉSZI SZÉPSÉGE Természetesnek vehetjük azt, ha nem is gyakorinak, hogy valaki, a művészetek iránt mélyen elkötelezett ember, akit civil élete nagyon is az üzleti realitásokhoz kötött, megpróbálja kétirányú foglalatosságát valamiképpen egymáshoz közelíteni. A műgyűjtés kézenfekvőnek látszott a hídveréshez. Csakhogy Diamant valami mást is meg akart próbálni. A munka szépségére, e téma érdekességére és festőiségére akarta ráirányítani azoknak a kortárs művészeknek a figyelmét, akikkel pályája során sorsa összehozta. És adva volt erre egy kísérleti telep, az általa vezetett nagyüzem. A gyár lendkerekes, szíjáttételes csarnokaival, lilás-vörösen izzó kohóinak tüzével, dróthúzóinak mozgalmas munkajelentével. Előbb írásaiban próbált figyelmet kelteni a téma iránt, majd mint valami falanszterben igyekezett elképzeléseinek életességét. Nem úgy értelmezte a munka apoteózisát, mint ahogy Ruskin és Morris nyomán a gödöllőiek vallották, és eszébe se ötlött a szándék olyan lehetséges eltorzulása, mint amilyet a szocreál vitt végbe. Idealizmus, a tiszta esztétikum vezették, s azok az előzmények, melyek a művészetek történetéből e régió számára is megszívlelendőén adódtak. Ha csak kevéssel is, és eléggé elszigetelten, de megelőzte azt a kort, amikor a gazdasági világválság, sokkal radikálisabban és immár szociális alapon a téma forradalmát bontakoztatta ki. Előtte járt változásoknak, melyek közelebbről olyan szűz területeken is, mint a nagybányaiak Tájkép országa, meghonosította a rőzsehordó szegények, rönkhúzók, bányába igyekvők munkajeleneteit, s teljes újdonságként az ipari tájat. Diamant 1924-ben, egyik esszé jellegű írásában : sorakoztat föl példákat arra, hogy a „dolgozó ember" és a „technika" megjelenése a művészetek történetében milyen messzire, egészen a távoli múltba vezet vissza. A gabonát őrlő asszony szobra az egyiptomi művészetben 4000 éves fafaragás. S jóllehet a görög és római korban a szépségeszményt és az arányokat keresték, a reneszánsz 11. kép. Christian Weigel fametszete. Diamant Izsó egykori gyűjteményéből