Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 14. Budapest, 2007)
ÉPÜLETEK HOMLOKZATI FELÜLETKÉPZÉSÉNEK ÉS SZÍNESSÉGÉNEK TÖRTÉNETISÉGE. KONFERENCIA (BUDAPEST, 2005. NOVEMBER 17-18.) - FERKAI ANDRÁS: A modern mozgalom színházhasználatáról a Napraforgó utcai Somogy-ház kutatása kapcsán
a De StijI szellemében készült műveknek komoly szerepük volt abban, hogy egyes francia építészek és a weimari Bauhaus építészei is elkezdtek színes házakat tervezni. LE CORBUSIER Első svájci munkáinak még a szecesszió visszfényét tükröző színes belsői után, Le Corbusier (1887-1965) a hófehér építészet híve lett. Keleti utazása során, az athéni Akropolisz fehér márvány tömegeiben gyönyörködve írta 1911ben naplójába: „Oh Lumière! Marbres! Monochromie"\ ]á Korai purista tervei és épületei ennek megfelelően fehérek. Már épülőben volt az Amadé Ozenfant-nak tervezett műteremháza és a La Roche-Jeanneret ikervilla, amikor 1923 végén megnézte a De StijI párizsi kiállítását Léonce Rosenberg említett L'Effort Moderne elnevezésű galériájában. A kiállításon látottak hatására mindkét épület belsejében megjelentek a színek. Véleménye hirtelen megváltozott: „Entierement blanche la maison serait un pot à crème" {A ház tiszta fehéren olyan lenne, mint egy púderes doboz) - írja. 15 A következő lépést a pessac-i Fruges-lakótelep (1926) házai, majd a Weissenhof Siedlung (1927) két épülete jelenti: ezeknek már a homlokzata színes. Le Corbusier színkészlete - noha szintén erősen redukált - határozottan különbözik a De StijI alapszíneitől. Festőként és építészként egyaránt hagyományos pigmentekkel dolgozott. Ozenfant-nal együtt állították össze a Grande Gamme nevű purista színkollekciót, amelyhez okker és más földszínek (umbra, égetett sziena), ultramarin kék, angolzöld, ezek fehérrel tört világosabb árnyalatai, valamint a fekete-fehér tónusskála tartozott. Míg a De StijI a színeket a felület anyagtalanítására, a tömeg „felrobbantására" használta, addig Le Corbusier esetében a színek a tömeget erősítik, szerepük architektónikus. Mindig teljes falfelületet festett egy színre, és-ellentétben BrunoTauttal - nála nem minden felület színes: többnyire fehér falak mellett jelenik meg egy-egy színes felület. A Villa Savoye nappalijában például a fehér falak és okkersárga kerámiapadló mellett az egyik végfalon az égetett sziéna világos, rózsaszínes változata szerepel, míg a másik oldalon az ultramarin kékje tágítja a teret vizuálisan. A villa külseje fehérnek tűnik, valójában csak a cölöpökre állított „doboz" és a tetőkert szélfogó falai, illetve maguk az oszlopok fehérek, a visszahúzott földszint tömör falfelületei sötét angolzöld festést kaptak. Ezek a felületek azonban mindig árnyékban vannak, ezért nem tűnnek színesnek, zöldjük a környező pázsit reflexiójának is tűnhet. (9-7 7. kép) Corbusier építészete és festészete rokon szellemű, házai mégsem válnak térbeli festménnyé. Ismerte a szín hagyományos szerepét: tudta, hogy a színeknek pszichológiai-térmódosító hatásuk van, talán éppen annak köszönhetően, hogy különféle asszociációkat ébresztenek. Közismert, hogy a kék távolít, megnyit, a barnák közelítenek és stabilizálnak. Ez a hatás nyilván összefügg azzal, hogy a kék vagy a világoszöld az égboltra emlékeztet; a barna'a föld, a fa vagy a tégla színét, az okker a homokot idézi. E hatásokkal Corbusier tudatosan élt házainak külső és belső színezésekor. A megszokott pigment színeket használva, modern épületein is kapcsolatot talált a hétköznapi emberek tapasztalataival, a régi festészet és a történeti építészet hagyományával. 16 1930 után a szín vesztett jelentőségéből Le Corbusier életművében. Absztrakt-purista korszakában a sima gipszvakolatra felhordott szín az elvesztett anyagi minőségért adott kárpótlást. Későbbi építészete már nem volt olyan absztrakt, és egyre gyakrabban használt természetes anyagokat (terméskő vagy kőlap burkolat, fa, durva vakolat, nyersbeton). A szín a belső terekbe szorult vissza, esetleg loggiák vagy árnyékoló lamellák oldalán jelent meg a külsőben. Kedvenc színösszeállítását szélesebb körben az általa tervezett, és„Salubra - Le Corbusier" néven forgalmazott tapéta-kollekció (1931) terjesztette el. A BAUHAUS (GROPIUS, MOLNÁR, HINNERK SCHEPER) A Bauhaus tanárai közül többen is foglalkoztak a színekkel és színelmélettel, mégis, Johannes Itten, Paul Klee vagy Vaszilij Kandinszkij tanítása kevésbé hatott a weimari, majd a dessaui Bauhausban dolgozó építészekre, mint a holland Theo van Doesburg, akit Gropius minden erővel igyekezett távol tartani az iskolától. Doesburg 1922-ben magániskolát nyitott Weimarban, ahová tömegesen átjártak az expresszionizmussal elégedetlen, változásra vágyó Bauhauslerek. így, bár indirekt módon, mégis komoly szerepetjátszott az 1923-as fordulat előkészítésében. Neki köszönhető, hogy a neoplaszticizmus elementáris, konstruktív világa gyorsan megjelent a Bauhaus diákjainak (Herbert Bayer, Breuer Marcel, Molnár Farkas) tervein és kivitelezett munkáin, sőt, maga Gropius sem tudta kivonni magát hatása alól. A weimari Bauhaus igazgatói irodája (1923) több szempontból is a De StijI elveit tükrözi: derékszögű vonalakra-síkokra bontja a berendezést, és bár halvány tónusban, de az alapszínek jelennek meg a felületeken: a kék és a sárga tisztán, a vörös barnás változatban. Gropius véleménye a színes építészetről azonban egyre negatívabb lett, és mire átköltöztek Dessauba, szinte már csaka tónusok tűntek használhatónakszámára. Jól jelzi ezt a változást az új iskola épületegyüttesének színterve, amit Hinnerk Scheper (1897-1957), a Bauhaus falfestő műhelyének vezetője készített. 17 Az iskola külsejére egy négy