Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 14. Budapest, 2007)

ÉPÜLETEK HOMLOKZATI FELÜLETKÉPZÉSÉNEK ÉS SZÍNESSÉGÉNEK TÖRTÉNETISÉGE. KONFERENCIA (BUDAPEST, 2005. NOVEMBER 17-18.) - MANFRED KOLLER: Architekturfarbe in Italien und Mitteleuropa vom 16 bis 18. Jahrhundert: Farbbedeutung und Farbwirkung der Materialien und Techniken

15 ZAMBONINI, ANGELO: Dell'arte de fabbricare. Bologna, 1830. I.: 111.; MARINELLI, LEONARDO - SCARPELLINI PAOLO: La sagramatura. Una tradizionale tecnica di finitura delle cortine laterizie bolognese. Le superfíci dell'architettura. II cotto, caratterizzazione e trattamenti. Red. Guido Biscontin, Daniela Mietto. Bressanone, 1992. 37-46. 16 ROSSI-MANARESI, RAFFAELLA: Materiali e finiture nell'edilizia storica bolognese. Ipotesi suli' immagine della città. Bollettino d'arte, 84/85.1994. 167-182. hier: 176. 17 VIOLA

ZANINI,GIUSEPPE:

Dellaarchitettura[...]libri

due.

Padova, 1629.-Zitat übersetzt vom Autor nach BISCONTIN, GUIDO - PIANA, MARIA - RIVA, GIUSEPPE: Research on lime and intonacoes of the historic Venetian architecture. Mortars, grouts and cements used in the conservation of historic buildings. ICCROM Symposium. Rome, 1981. 359-374., 362.; PIANA, MARIA - ARMANI, EMANUELE: A research programme on the plaster of historical buildings in Venice. Mortars, Cements and Grouts Used in the Conservation of Historic Buildings. ICCROM. Rome, 1981. 385-400. 18 BISCONTIN - PIANA - RIVA 1981. (Anm. 17) 363. 19 Publikation der Kongressakten ist geplant (M. M. Cassandro Malphette, Chateau de Versailles). 20 MOSCHINI, VITTORIO: Canaletto. Milano, 1963. 21 FURTTENBACH, JOSEPH: Architectura civilis. Ulm, 1628. - Reprint Hildesheim - New York, 1971. 50. (Fassaden in Rustika zu bauen). 22 TIETZE, HANS: Die kirchlichen Denkmäler der Stadt Salzburg. Wien, 1912. 222. (Österreichische Kunsttopographie, IX.) 23 Restaurierung 1992 durch Erich Pummer. Quellenhinweis von Landeskonservator für Steiermark. 24 PEVSNER, NIKOLAUS: Leipziger Barock. Dresden, 1928. Abb. 16. (Pitzler: Reisebeschreibung durch Deutschland...., Bl. 404). 25 FLEISCHER, VIKTOR: Fürst. Karl Eusebius von Liechtenstein als Bauherr und Kunstsammler (161 7-7684J. Wien-Leipzig, 1910. 125. 26 POPELKA, LISELOTTE: Castrum Doloris oder „trauriger Schauplatz". Wien, 1994. 54-64. 27 RESS, ANTON: Zur wiedergewonnenen Farbigkeit historischer Kirchenund Profanbauten im fränkischen Raum. Jahrbuch der bayerischen Denkmalpflege, 28. München, 1973. 195-228., hier: 222. 28 PURSCHE, JÜRGEN: Der Passauer Dom und seine Außenfarbigkeit. Einige Betrachtungen zur restauratorischen Befundsicherung. Dombauhütte 1990-2000. Staatl. Hochbauamt Passau. Passau, 2000. 92-118., Abb. 7. 29 PURSCHE, JÜRGEN: Erkenntnisse zur Farbgestaltung barocker Platzarchitektur. Der Residenzplatz Gabriel de Gabrielis in Eichstätt und der Kapellenplatz Enrico Zucallis in Altötting. Graubündner Baumeister und Stukkateure. Hrsg. von Michael Kühlenthal. Lugano, 1997. 293308.; KOLLER, MANFRED: Zur Farbigkeit der Salzburger Bauten Johann Bernhard Fischers von Erlach. Barockberichte, 18/19. Salzburg, 1998. 77-87. hier: 82. 30 Siehe KIESLINGER, ALOIS: Die nutzbaren Gesteine Salzburgs. Salzburg, 1964. 148 ff., 262 ff.; KOLLER 1998. (Anm 29.) 77-87. 31 HAINISCH, ERWIN: Die Kunstdenkmale des Gerichtsbezirks Lambach. Wien, 1959. 443 f. (Österreichische Kunsttopographie, XXXIV.) Steinlieferung aus Hallein, Steinmetz J. B. Spaz - Restaurierung 1997 (Steinteile Klaus Wedenig, Farbuntersuchung Herbert Schwaha) mit leider nicht genau an die gereinigten Steintöne angepaßten Anstrichfarben. 32 PURSCHE, JÜRGEN: Historische Verputze. Befunde in Bayern. Zeitschrift für Kunsttechnologie und Konservierung, 1988, 1. 7-5., hier: 15 ff. - Beispiele in Österreich finden sich von 1580 bis gegen 1700 wie Schloß Weinberg bei Kefermarkt und Greinburg, OÖ., Schloß Dürnstein oder RuineThunau, NÖ, Stift Stams in Tirol u.a. 33 KOLLER 1997. (Anm. 1 ) 516 ff., Abb. 654, Tabelle 2. 34 KOLLER, MANFRED: Material und Farbe in der Architekturoberfläche - Begriffe und Bedeutung. Historische Architekturoberflächen. Kalk-Putz-Farbe. Internationalen ICOMOS-Tagung. Hrsg. von Jürgen Pursche. München, 2002. München, 2003.6 f. 35 KOLLER, MANFRED: Zur historischen Steinpolychromie. Restauratorenblätter, 3. Wien, 1979. 123 f.; PRANDTSTETTEN, RAINER: Zur Restaurierung der Triumphsäulen der Karlskirche in Wien. Restauratorenblätter, 3. Wien, 1979. 348-363. Zitat: 350. RENESZÁNSZ ÉS BAROKK HOMLOKZATOK ITÁLIÁBAN ÉS KÖZÉP-EURÓPÁBAN - ANYAG - TECHNIKA - SZÍN MANFRÉD KOLLER A Római Birodalom ókori hagyományok összegzésével tökéletesített építési gyakorlata, miként Vitruvius és Plinius megírták, erősen anyagközpontú volt: nemes és tartós anyagokat (márvány) helyettesítettek olcsóbb utánzási technikákkal. A tre- és guattrocento korszaka óta az ókori tradíció újraélesztésével sok mindent átvettek ebből a módszerből. Ide tartoznak a felület képzésének (simított/ polírozott, nyers=alla rustica) és színezésének (anyagot utánzó színezés vagy festés) változatai. A késő reneszánsz purista klasszicizmusának (Palladio) világos kőhasználata (fehér márvány, travertin) és ezek utánzatai (márványozás, kőszínű festések) a kései 16. században és a 17. század első felében észak-itáliai építőmesterek révén északra is eljutottak. 1650 körül a világos, sima-höbörcsölt váltakozó struktúrájú vakolatok, illetve az illuzionisztikus homlokzatfestés (ornamentális-figurális sgraffittok) voltak uralkodók. A 17. század második felében Közép-Európába is eljutottak a kontrasztos, színpompás, „téglaszínű" kompozíciók, világos okker, Smalteblau, többek között Graubündenből, Lombardiából. 1700 körül J. B. Fischer és J. L. Hildebrandt bécsi, müncheni, salzburgi építkezései révén a római barokk építészetre jellemző világos, derűs„kőszín" (travertin) is elterjedt. A 18. század folyamán a homlokzatok anyaghasználatában és színválasztásában a változó stílushatások is megfigyelhetővé váltak: téglafelületek utánzása (holland előképek alapján), francia monokrómia, vagy akár a keleties-exotikus „játékosság". 1780 körül az ókori görög építészet színtelenségének félreértése vezetett el az ún. „Polichromia vitáig", mely rányomta bélyegét a 19. századra, és napjainkra sem zárult le egészen.