Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 14. Budapest, 2007)

ÉPÜLETEK HOMLOKZATI FELÜLETKÉPZÉSÉNEK ÉS SZÍNESSÉGÉNEK TÖRTÉNETISÉGE. KONFERENCIA (BUDAPEST, 2005. NOVEMBER 17-18.) - BÓNA ISTVÁN: Restaurálás vagy felújítás? A műemlékek homlokzatainak restaurátori szemléletű helyreállítása

Ha számukra a Parthenon szobrai és színei nem érdekesek, akkor a modern építész - műemléki építész - számára sem jelentenek semmit. És ez nem spekuláció, ez néha a véres valóság! Miért baj ez? Azért, mert a műemlékek helyreállítása a modernista szemlélettel könnyen tévútra kerülhet. A szín, a plasztikus díszítés, a falakon látható műalkotások együttese legalább olyan fontos egy épület megjelenésében, mint a tömeg, forma, vagy szerkezet, sőt egyes korokban éppen ezek határozzák meg döntően az épület jelentését és az általa nyújtott élményt. Nem leszek népszerű, de úgy gondolom, hogy a műemlékekben található műalkotások sorsáról nem szabadna az építész-tervezőnek döntenie, ezek sorsába beleszólnia. Már csak azért sem, mert többnyire nem is ismeri azokat a lehetőségeket, melyekkel ezek a műalkotások megmenthetőek, konzerválhatók. A szükséges munkát és költségeket sem tudja felmérni. A restaurátort a gyakorlatban többnyire kész tények elé állítják: ennyi idő és pénz van, punktum. A tulajdonos és a vállalkozó voluntarizmusa gyakorlatilag mindig helyrehozhatatlan károkhoz vezet. Néha még az egyszerű festések, vagy a vakolatok sorsáról is másnak kellene döntenie. Visszatérve a Kiss János altábornagy utcára, nem sok építész gondolkodna el a régi vakolat megtartásán. Mivel azonban ez ma műszaki kérdésnek minősül, mást meg sem kérdeznek. Pedig ez egyáltalán nem műszaki kérdés, ez elvi kérdés. Szerintem a másik két ház vakolatát meg kell őrizni. A műszaki kérdés legfeljebb az lehet, hogy ez miképpen történjen. (9. kép) A TÖRTÉNETI ANYAGOK NEM BÍRJÁK A MODERN IPARI, SZENYNYEZETT LEVEGŐT, EZÉRT ALKALMAZHATATLANOK, A HOMLOKZATOK RESTAURÁLÁSA VAGY LEHETETLEN, VAGY TÚL DRÁGA ÉS SZÜKSÉGTELENÜL NAGY SZAKTUDÁST IGÉNYEL Ezeket az állításokat csak a gyakorlatban lehet cáfolni. Az elmúlt negyed században Bécsben elég sok kísérleti projektet végeztek, bizonyítandó azt, hogy egyszerű barokk, vagy 19. századi homlokzatszínezéseket is lehet a restaurálás módszerei szerint kezelni. Azt is bizonyítani szándékoztak, hogy az építőanyagokat gyártó cégek reklámjaival ellentétben a restaurálás igenis lehet hatékony, tartós és gazdaságos is. A mész igenis alkalmazható még a szenynyezett levegőjű belvárosokban is. Ráadásul tényleg a műemlék megóvását szolgálja, szemben a „modern" technológia propagálóinak álláspontjával, akik szerint a műemlékek homlokzati bevonatait magunknak kell elpusztítanunk, mivel azok nem képesek kielégíteni „mai magas igényeinket".

9 A bécsi program ezen felül egy régi, jól bevált gyakorlatot próbált feltámasztani: az épületek meszes vakolattal és meszeléssel való gondos javítását, karbantartását. Az egyik első kísérleti épület a Singerstrasse 18. számú ház volt. (17. kép) A téglaépület 1720-ból származó homlokzatát téglaporos mészvakolat borítja, melyet tiszta mésszel gletteltek. A stukkók mész és márványliszt keverékéből készültek. A színezés mésszel festett kőszín az alapsíkon, sárga meszelés a plasztikákon. Hat későbbi színezés volt rajta, köztük két olajfestésű réteg is. Az eredeti festés elég jó állapotban megmaradt az átfestések alatt. A helyreállítást öt restaurátor végezte 1986-ban.

10 A későbbi rétegek mechanikus és vegyszeres eltávolítása után az eredeti festést Keim-Atzflüssigkeittel (fluorsav) kezelték, részben hogy a felület porozitását nyitottabbá tegyék, részben, mert ennek az anyagnak van egy csekély szilárdító hatása is. A vakolathiányokat az eredetihez hasonlóra színezett mész-vakolattal javították ki. A színezést sok, vékony rétegben felhordott mészfestékkel végezték. Az első réteg kevés finom kvarchomokot, lenolajat és kazeint tartalmazott. Hidrofobizálást sem itt, sem a többi restaurált homlokzaton nem alkalmaztak. Ennek oka, hogy az eredetileg hidrofil rendszerek épületfizikái előnyeit meg kívánták tartani: többek között a gyors száradás képességét, a meszes rendszerek„öngyógyító tulajdonságát", a felületig való sótranszport lehetőségét. A hidrofobizálás a nedvesség káros hatásai ellen, legalábbis a mi éghajlatunkon nemigen véd, hisz a hőkondenzáció okozta nedvességet nem tudja kivédeni, a fal kiszáradását viszont erőteljesen akadályozza. Ezt az épületet, több hasonló szellemben helyreállított társával együtttöbb-kevesebb rendszerességgel fel szoktam keresni, hogy megfigyelhessem mi történt velük a helyreállítás óta. Ennek elemzése önmagában megérne egy tanulmányt. A Singerstrasse 18-at tavaly is meglátogattam, húsz évvel a helyreállítás után és alaposan végig is fotóztam. Bár minden barokk emlékünk homlokzata legalább ilyen állapotban lenne! Természetesen van rajta elszennyeződés, az eső helyenként lemosta-elvékonyította a festés egy részét, lefolyásnyomok látszanak rajta, de azért még épnek mondható. Egy vizes lemosás, kisebb tömítések, és újra meszelés után megint tökéletes lenne. Az állapota azonban még nem igényel semmi különösebb beavatkozást, szerintem ki fog bírni még egy-két évtizedet. A földszinti üzlet portálját műanyagnak látszó festékkel kifestették. Nem mondhatnám, hogy ettől barokkosabb lenne. A szomszéd épületeket műanyaggal festették. Mivel nem tudom mikor, az előnyeiket-hátrányaikat sem tudom megítélni. Érdekes példa még a Kohlmarkt 11. (Grosses Michaelerhaus) 1724-ből. (18. kép) A ma látható homlokzat a 18. század végéről való. A felületet eredetileg színes mészglett borította. Erre több átfestés került, köztük olajtechnikájúak