Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 14. Budapest, 2007)

SZERDAHELYI MÁRK: Andreas Schroth (1791-1865) szobrász

építése, addig másnapra minden a feje tetejére állt; egy pillanat alatt elvesztette nemcsak barátját és legfőbb tá­mogatóját, de a biztosnak hitt esztergomi állását is. Ki­látástalan és kiszolgáltatott helyzetére jellemző, hogy a gyilkosság után másfél hónappal, 1839. november 21-én jelentkezik az Akadémián megüresedett gipszöntői állás­ra. Megjegyezendő, hogy ez a nagyon keveset fizető állás valójában jó fizikumot, mint művészi tehetséget kívánt. Szobrászok ilyen - számukra alantas - feladatra nem is jelentkeztek, noha dolgoztak hasonló területen épp Schroth rokonai közül is, de őket „kunstformer"-nek ne­vezték, mely többet jelentett egyszerű gipszöntésnél. Az akadémiai tanácshoz a leirat november 28-án érkezett, 207 és 1840. január 3-án vitatták meg/ 08 A jegyzőkönyv 18. pontjában a következőket olvashatjuk Schroth-ra vonat­kozólag: „Schroth kérvénye 1839. november21 -re datálódik. A ké­relem felolvasása után a tanács úgy gondolja, hogy Schroth esetében attól lehet tartani, hogy egy alkotóművész gipsz­öntőként történő alkalmazása nem megfelelő, mivel őt, szobrászként, magasabb szférák várják. Félő továbbá, hogy egyéb megbízásai okán esetlegesen más elfoglaltságok miatt nem állna mindig rendelkezésre" Bizonyítandó, hogy szobrászok ilyen jellegű munkát valóban nem szoktak elvállalni, jelzi Káhsmann korrektor cinikus záró meg­jegyzése, mely szerint „Zauner idejében a portás látta el a gipszöntői feladatot" Mentőövnek gondolhatta azt, a pontosan ugyanezen a napon, tehát 1840. január 3-án a soproni tanácstól kelt bécsi, pozsonyi, budai és pesti lapokban meghirdetett pá­lyázatot, mely a városi színház oromzatára készítendő szo­borcsoportra vonatkozott. Ebben a rajz középen Apollót két oldalán a színjátszás múzsáit Tháliát és Melpomenét ábrázolta. 209 A szobrászoknak ez alapján kellett költségve­tést készíteniük és azt legkésőbb február 15-ig beküldeni­ük, hogy a tanács azokat elbírálva március 1-én dönteni tudjon. Minderre azután került sor, hogy Anton Dietrich bécsi szobrász 1837. október 14-én bemutatta az orom­zatra szánt szobrok tervezetét, melyek azonban a meg­bízókat nem kápráztatták el. Másfél hónap múlva, 1840. február 15-ig, a pályázat lejártáig hat szobrász adta be ajánlatát. Érdekes, egyben jellemző tény, hogy a jelent­kezők közül egy soproni sem akadt és egy kivételével az összes szobrász bécsi mester volt. 210 Schroth hevenyészet levelét, elsőként, 1840. február 3-án bécsi lakásából, a Große Neugasse 562-ből írta. 211 Öt pontba szedve tulajdonképpen egy általa már egyszer, más aspektusból összeállított kis „szakmai önéletrajzot" adott be, mely azért érdekes, mert megtudjuk, hogy az ekkor 49 éves szobrász, e pályázat esetében mit tartott a legfontosabbnak magáról megemlíteni: „1 - az alulírott annál is inkább reméli, hogy a tekintetes magisztrátusnak méltó a bizodalmára, mivelhogy magát a Bécsi Császári és Királyi Képzőművészeti Akadémián képezte ki; 2 - ugyanitt a történelmi szobrászatban a második nagy császári díjat nyerte el, amint azt a mellékelt bizonyítvány ta­núsítja; 3 - továbbiakban úgy gondolja az alulírott, hogy felhív­hatja a figyelmet Josef Colloredo Mansfeld herceg carrarai márványból készült mellszobrára, melyet az elhunyt I. Ferenc Őfelsége legmagasabb parancsára az alulírott készített, s amely a bécsi Császári és Királyi Arzenálban, emlékműként került felállításra; 4 - ugyanakkor szobrászi munkálatokat végzett homok­kőből és márványból az esztergomi építkezésnél 18 esztende­ig mindkét fél legnagyobb megelégedésére; 5 - Metternich herceg Őméltósága kegyelméből az alul­írott élvezheti azt a dicsőséges kitüntetést, hogy a herceg újonnan épített bécsi kerti palotája számára szobrászati fel­adatokat végezhet, ahol jelenleg is dolgozik" Felsorolt munkáinál kiderül, hogy inkább a megrende­lők számára fontosabb, hangzatos nevek alapján tett emlí­tést addigi munkáiról, ugyanakkor Pannonhalmáról itt sem emlékezett meg. Az Esztergomban töltött tizennyolc évvel kapcsolatosan már megemlékeztünk annak kissé túlzó vol­tára. Ajánlata két mellékletet is tartalmazott. Az egyikben a szobrok költségvetéséről, valamint azok kifizetési üteme­zéséről és felállításáról írt. Összesen 1600 WW kér {„jóféle" margitbányai homokkőből 212 Apolló 600, a két múzsa ösz­szesen 1000 WW) és kötelezte magát arra, hogy felállításon személyesen részt vesz. A másik melléklet minden bizonnyal az 1816-ban nyert udvari ezüstmedált igazoló, 1817. február 18-án kelt bizonylat volt. 213 A pályázatot a versenytárgyalás alapján a legkevesebbet kérő Dialernek ítélték oda. 214 Ebben az évben ennyi kudarccal a háta mögött, külö­nösen, hogy még gipszöntőnek sem alkalmazták, a sopro­ni visszautasítás után négy hónappal felkerekedik és 1840. június 26-án elindul egyéves időtartamra „Krakkó és Len­gyelország valamint a birodalom több államába" 1 ' 5 Sajnos nem ismerjük megbízásának sem hátterét, sem az ekkor készült műveit. Hogy 1841-ben már visszatért mutatja, hogy az évben egy díszes széket faragott Keglevich meg­rendelésére. Úgy tűnik, hogy utóbb némi anyagi félreér­tés volt közöttük, mivel Schroth az eredetileg 26 CM-ban megállapított ár helyett 40 CM forintot kért a székért. 216 Arról korábban is tudtunk, hogy Schroth kitűnően értett a fafaragáshoz is, azonban ez az egyetlen említés arról, hogy bútort is készített volna, noha nagyapja és apja esetében számos ilyen jellegű munkáról tudunk. Gyakorlatát talán az általa is említett s akkor már birodalom szerte ismert és

Next

/
Thumbnails
Contents