Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 14. Budapest, 2007)

SZERDAHELYI MÁRK: Andreas Schroth (1791-1865) szobrász

tak megegyezni egyik vázlatban sem, november 13-án a császár jelenlétében Metternich, mint kurátor, egy, a saját elképzelése szerint megváltoztatott terv kivitelezésével bízta meg Schallert, figyelembe sem véve, hogy korábban Rómából már küldött ehhez tervet. Az eset kitűnő példája a Metternich-féle „fentről irányított" megbízásoknak. Később az emlékművet mégsem Schaller készítette el. A szobrot - valószínűleg szintén Metternich nyomására - a Velencei Képzőművészeti Akadémia professzorának Luigi Sandomengininek a modellje alapján kivitelezték.

82 Ez, Schroth allegorikus főalakjának tervével ellentétben, Andreas Hofert antik hősként ábrázolja, aki a lábainál ülő megszemélyesített haza védelmében készül lesújtani. A talpazatra Giuseppe Fabris vázlatát fogadták el, amely a Hofer zászlajára esküt tevő tiroliakat ábrázolja.

83 Egy év elteltével Ferenc elzárkózott az allegóriák használatától, így az emlékmű koncepciója tovább módosult. A levél utal egy munkára is, ami miatt Schroth a tervek beadásakor nem tudott Bécsben jelen lenni. Sajnos nem tudjuk pontosan mi lehetett az általa már megkezdett munka, melyet Rudnay a kriptába szánt. Mivel 1823 és 1824 között tudomásunk szerint a szobrász csak az ide köthető plasztikákkal foglalkozott - más része a bazilikának ekkorra még nem is volt készen -, számos alkotás jöhet szóba. Ilyen a két Géniusz is, melyeket leginkább gondolhatunk a kriptában folytatott működésének befejezéseként. A többi, zömében statikai elemet nyilván már korábban elkészítette és a dekoráció csak ezután következhetett. Leveléből az is kitűnik, hogy az ünnepélyes temetésre a kriptában került sor. Ez egybevág számos tudósítással és Prokopp azon megjegyzésével is, miszerint amíg a Szent Istvánkápolna nem lett kész, addig - a Schroth szerint „nemrég elhuny /"(valójában már 1809-ben meghalt) - Károly Ambrus hercegprímás sírját - ideiglenes jelleggel - a kriptában helyezték el.

84 Erről ír Kazinczy is, aki 1831-ben még ott látta a síremléket.

85 Valóban sanyarú anyagi helyzetre vall - hacsak nem önsajnáltatásra -„az összes akadémiai diákok legszegényebbike"kifejezés. Ezt tetézi az a kissé kiábrándult hangnem is, melyben azt írja, mennyire hálás lenne, ha egyszer valami végre neki is sikerülne. Schroth szavai mégis inkább önsajnálatra vallanak, hisz mint láthattuk eddigi eredményei igen biztatóak: elkerült a birodalom akkori legnagyobb szabású építkezésére, mint első szobrász, a legrangosabb udvari versenyen szerzett második helyezést, ösztöndíjat kapott, ekkor már cseh földön is járt, stb. Említést tesz Canováról, mint példaképéről. A nagy mester 1798-ban és 1805-ben is rövidebb időre Bécsben tartózkodott az egyetemes klasszicista szobrászat számára is kulcsfontosságú Mária Krisztina-síremlék ügyében. Különösen e mű felállítása után vált, főleg Bécsben, a szobrászok és szobrásznövendékek számára még inkább példaképpé. Ebből az aspektusból vizsgálva Schroth szavai tökéletesen beleillenek a kor Canova-kultuszába. A levél végén említett testvére, valójában féltestvére, valószínűleg az a Josef Marschall (1805-1846 előtt), aki előbb Esztergomban, később Pannonhalmán is feltűnik. Különös, hogy a másik, szintén szobrász öccséről nem tett említést, talán mert őt kevésbé tartotta tehetségesnek. Az év eseményeként kell megemlíteni a Krisztus a keresztfán című festményét is, melyet Bécsben, az Akadémia kiállításán mutatott be.

86 Ez Schroth első festménye amelyről tudunk. Sorsát nem ismerjük, valószínűleg osztrák, esetleg, talán pont Rudnay kérésére, magyar egyházi megbízásról van szó. 1826. április 12-én Schroth Esztergomból keltezett levelében az alábbiakat írja Ellmaurernek:

8

' „Kegyelmes Tanácsos Úri Őexcellenciájánál Cernin gróf úrnak szerettem volna a mellékelt rajzokat átnyújtani, de mivel Őexcellenciája Pozsonyban volt és nekem előbb vissza kellett utaznom Esztergomba, minthogy visszaérkezett volna, így a tanácsos úr jóságában bízva, - amiről én meg vagyok győződve, akárcsak az összes többi akadémiai tanuló - kérem, hogy ezeket a rajzokat juttassa el Őexcellenciájának. Ez alkalomból kérem, hogy szóljon egy jó szót az érdekemben, miután csak pár napja értesültem Bauer korrektor úr haláláról és én is pályázom arra az állásra. Arra is kérem továbbá, hogy tegye ezt meg az elhalt Colloredo gróf büsztje kapcsán is, melyhez a modellt Lamberg grófúr idejében már elkészítettem. Legmélyebb hódolattal maradok őszinte szolgálója, Andreas Schroth" Az említett állás nem más, mint a jó egy hónappal korábban, március 2-án elhunyt Ignaz Bauer korrektor megüresedett helye, melyre már 1819-ben is jelentkezett.

88 Úgy tűnik azonban, hogy az „ein gutes Wort", valamint az elküldött rajzok nem voltak elégségesek, mert az állásra végül is - Andreast ismét megelőzve - Josef Káhsmannt választották ki. Érdemes megemlíteni, hogy az ekkor Rómában tartózkodó Káhsmannt, a szintén ott tartózkodó Schaller professzor ajánlotta, és javasolta, hogy míg ő vissza nem érkezik Bécsbe, addig Josefet apja, Franz Kähsmann helyettesítse. A levéből talán arra is következtethetünk, hogy Schroth, megválasztása esetén a magasabb célok érdekében feltétel nélkül elhagyta volna az esztergomi építkezést. Maradt tehát, és ebben az évben, nyilván sok egyéb más munka mellett, Rudnay restaurálási feladatokkal bízta