Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 14. Budapest, 2007)

SZERDAHELYI MÁRK: Andreas Schroth (1791-1865) szobrász

- ami egyébként az eredeti császári levélben is benne foglaltatik-hogy belföldi művészeket keressenekaz emlékmű elkészítésére. Talán nem meglepő, ha Metternich azonnal az olaszokhoz, egészen pontosan a Milánói Akadémiához fordult, hogy terveket és javaslatokat kérjen. A válasz 1820. január 14-én érkezett meg Stranoldótól, aki Carlo Amati három, Giuseppe Levati két tervét küldte meg.

55 Metternich 1820. augusztus 23-án felterjesztésben összefoglalja a császárnak az eddigieket és elküldi megtekintésre a fent említett terveket,

56 hozzáfűzve, hogy ezek nem tükrözik az általa kifejezetten előírt egyszerű kifejezésmódot és alacsony költségvetést. Négy napra rá, augusztus 27-én a császár szűkíti a mester kiválasztására tett rendelkezését hangsúlyozva, hogy az emlékmű vázlatát most már nem egyszerűen belföldi, hanem konkrétan az „itteniakadémiának"'kell elkészítenie. Újabb levelet Metternich csak egy jó évre rá, 1821. október 12-én írt a császárnak, s ebben igen fontos információkkal szolgált.

57 Leírja, hogy az Akadémia elnöksége úgy gondolta, hogy először is az udvari szobrász Zaunerhez fordulnak, aki azonban meggyengült egészségi állapotára hivatkozva nem tudta elvállalni a megbízást. (A következő évben meg is halt.) Maga helyett ezért két szobrászt, nevezetesen Andreas és Jakob Schroth-ot ajánlotta, ak\k„ehhez a vállalkozáshoz teljes mértékig alkalmas egyének". Javasolta továbbá, hogy az előbbi a büsztöt, az utóbbi a lábazatot készítse el. Andreast azért tarja alkalmasabbnak a portré elkészítéséhez, mert korábban - mint azt említettük-„az elhalt tábornokról egy igen jól eltalált, jelenleg Prágában található márvány mellszobrot már elkészített" Metternich hozzáfűzi, hogy a munkát mindezek ellenére nem lehetett azonnal elkezdeni, mert Andreas még jó ideig Csehországban tartózkodott. Visszatérte után azonban, nagybátyjával Jákobbal egyetértésben, költségbecslést, tervet és egy, az emlékműre előzetesen meghatározott méretű gipszbüsztöt készített, melyet az akadémiai bizottság kivitelezésre alkalmasnak vélt, az árát (a buszt 150 aranydukát,

58 a lábazat 2350 CM) pedig rendkívül méltányosnak tartott. (Megjegyezendő, hogy az összeg az anyagárat is tartalmazza, ennek ellenére költségcsökkentés céljából később számos bronz díszítőelemet majd elhagynak a lábazatról, amely elsődlegesen „felelős"a magas árért.) A levél végén utal a fegyverraktárban történő átalakítások összegére, melyekre az emlékmű elhelyezése miatt van szükség. Maga a munkadíj valóban „sehr billig"es ezért Jákobnak később, mint azt majd látni fogjuk, anyagi nehézségei támadtak, a kért összeg ugyanis nem fedezte kiadásait s ezért kompenzációért folyamodott Metternich-hez. Ez is alátámasztja azt, hogy a két Schroth számára a megrendelés elsősorban presztízskérdés volt: ha a munkát megkapják, akkor elmondhatják magukról, hogy a császár megbízásából dolgoztak s megérte számukra, hogy agyagi haszon nélkül, majdnem ráfizetéssel készítsék el az emlékművet, de a fentieken túlmenően nyilván az is megfordulhatott fejükben, hogy az olcsóság mellett, amennyiben munkájuk elismerést vált ki, a továbbiakban is számíthatnak a császár megrendeléseire. A fent idézett levélre Metternich-nek jó hét és fél évet kellet várnia, mivel Ferenc csak 1828. március 23-án válaszolt. Jelenlegi ismereteink szerint Andreas Schroth 1823ban kerül először kapcsolatba Esztergommal, s így Magyarországgal. Az összekötő kapocs valószínűleg a tervek kidolgozására felkért bécsi építész, a Kühnel Pál mellett építészsegédként (Architects-Adjunct

59

) dolgozó Packh János (1796-1839) volt (aki Johann Baptist Packh-ként írt alá).

60 A Kühnel halála után 15 évig a bazilika építését vezető és annak tervét részlegesen módosító építész számos esetben szerzett munkát Schroth-nak, s a kettőjük közötti nyilván baráti kapcsolat hátterében a közös akadémiai évek állhatnak, mert az öt évvel fiatalabb Packh 1811. június 10-én iratkozott be, amikor még Andreas is oda járt.

61 ESZTERGOMI ÉS PANNONHALMI ÉVEK (1823-1834) A magyar szakirodalom Esztergomi működésével kapcsolatban - ha egyáltalán megemlíti nevét - az 1820 körüli dátumot adja meg.

62 Bár 1820-ban Rudnay Kühnellel terveket készíttetett az építendő esztergomi bazilikához, melyet a hercegprímás 1821 februárjában fogad el,

63 Schroth kapcsolata Esztergommal csak 1823-tól követhető nyomon (noha Prokopp Gyula három - általam későbbi keltezésűnek tartott - metszetét 1822-re datálja

64

). Májusban még bécsi lakos volt,

65 de nemsokára Rudnay - Kühnel vagy Packh javaslatára - műhelyt biztosított számára Esztergomban, ahol egészen 1835-ig maradt.

66 Az évek alatt idejének zömét itt töltötte, de természetesen rendszeresen tartózkodott hosszabb-rövidebb ideig Bécsben is. Az esztergomi szűk tizenkét esztendő nem volt egységes. 1831-ig szépen halad az építkezés, Rudnay rendszeresen ellátta munkákkal. Schroth amellett, hogy díszítő és figurális szobrászatot egyaránt végzett, az„ezermester" szerepét is betöltötte, hisz számos esetben bíztak rá nem kifejezetten szobrászati, hanem pl. javítási (kályhacső javítása, stb.) és egyéb felülettisztítási munkákat. 1831. szeptember 13-án azonban Rudnay hercegprímás váratlanul meghalt. Az érseki javadalom kezelését a Királyi Kamara vette át, s első teendőjeként az építkezést leállíttatja, így Schroth szorosan vett esztergomi időszaka itt lezárul. Ezek után ugyan még négy évet itt töltött, de Esztergom számára már alig tudott dolgozni, sokkal inkább - Packh közbenjárásának köszönhetően - Pannonhalmának. Ha