Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 14. Budapest, 2007)

SZERDAHELYI MÁRK: Andreas Schroth (1791-1865) szobrász

gos megbízása, „prímási szobrász" titulusa, Hofpreis-díja és egyéb elismerésének birtokában némileg alantas szerepnek, mi több„alamizsnának"tarthatta egy másik szobrász kisebb megbízásait (ha egyáltalán sor került ilyenre). Nem tudhatjuk, de Klieber elutasító magatartása mögött a fentieken túl talán személyes okok is állhattak. Pedig ő egyáltalán nem állt rossz ember hírében. Sőt! A korabeli tudósításokban, levelekben többször kihangsúlyozták nem csak tanítványai iránt megnyilvánuló segítőkészségét, jóindulatát, melynek számos bizonyítékát találjuk a korszak magyar szobrászművészeinek bécsi éveiből is. Elég ha Alexy Károly vagy Ferenczy István pályakezdésére gondolunk. Utóbbi Kliebert„jósz/Vú', emberszerető embernek nevezte.

12 Azonban Andreas személyiségéről semmit sem tudunk. A kor dagályos stílusában, minden egyéni íz nélkül írt levelei nem adhatnak hiteles képet róla, a kortárs beszámolók pedig csak munkásságával kapcsolatban említik. Az egyetlen kivétel nem kisebb személy, mint Kazinczy Ferenc tollából származik, aki 1831-ben Esztergomban a szobrász műhelyét is meglátogatta. Az erre vonatkozó rövid bekezdésben Kazinczy elismerését fejezi ki a szobrász pár nappal korábban, Pannonhalmán látott büsztjéről. Ezzel kapcsolatban Schroth elmeséli, hogy miután nem talált a modellről ábrázolást, megnyittatta az apáti koporsót és úgy látott munkájához. E bizarr történet alapján persze személyiségére lehetetlenség következtetni, de talán nem alaptalanul feltételezzük Andreasról, hogy sokkal inkább lehetett beszédes, társasági ember, mintsem visszahúzódó, zárkózott művésziélek. Önarcképét, esetleges fényképét nem sikerült fellelni, így az egyetlen ismert leírására vagyunk kénytelenek hagyatkozni, melyet egy 1845-ös határátlépéskor jegyeztek fel róla. Ennek értelmében az akkor 54 éves szobrász magassága közepes, arca ovális, haja fekete, szeme barna, különös ismertetőjele nincs. Schroth nem tartozott az élvonalba, nem állítható Klieber vagy Schaller mellé, sokkal inkább elsőrangú, de másodvonalbeli szobrásznak kell tekintenünk. Ennek részbeni oka, hogy hosszú élete során csak néhány alkalommal nyílt lehetősége bizonyítani szobrászi tudását nagyobb volumenű alkotásokkal. Olyan művész volt, aki mindig is grandiózus megbízásokra vágyott. A periódus gyér számú pályázatainak zömén becsülettel részt vett, bátran szállt szembe akár a legnagyobbakkal is, ám nagyravágyásánál csekélyebb tehetsége, s a korszak néhány kimagasló osztrák szobrászát körülvevő általános bizalom és tisztelet, továbbá Metternich részrehajló „olaszbarátsága" nem igazán tették lehetővé, hogy Ausztriában bizonyítson. Némileg több lehetősége kínálkozott Magyarországon, illetve a birodalom más államaiban. A néhány monumentális és meggyőző, sikeres kivételtől eltekintve - melyek nagy része megsemmisült, eltűnt, vagy gyéren dokumentált - nem volt ezeknek a zömében hazai megbízásoknak folytatása: különösen az 1830-as évek közepétől gyakorlatilag alig jutott számára hasonló feladat, így meg kellet elégednie a kisebb, gyakran csak a díszítőszobrászathoz, vagy még oda sem sorolható szerényebb plasztikák elkészítésével. Művészi világának hitelesebb rekonstruálásához szükséges kulcsművek zöme megsemmisült vagy elveszett. Különösen fájó, hogy egy kivételtől eltekintve, az Akadémia által szervezett kiállításokon bemutatott művei sorsát sem ismerjük. Rajzai, mintalapjai - melyekből rengeteget készített - csaknem kivétel nélkül elvesztek. A fennmaradt emlékekből arra következtethetünk, hogy Andreas, egykori tanárának, Zaunernek klasszicizmusa iránt fogékony, a Schroth család több tagja által is nyilván igen alapos szobrászi felkészítésben részesült mesterember volt. Stílusában, nyilván Zauernak köszönhetően, érezni még valamennyit a késő barokk donneri hagyományokból, ám erre már erőteljesen rárakódik a Fischer-féle irányzat. Figuráinak nagy része azonban nemhogy nem lírai, de épp ellenkezőleg: sokkal inkább erőteljes, robusztus és - a korszak és terület szobrászatéban nem egyedüli mód - üres. Virtuóz technikai tudása, gondos, aprólékos munkamódszere ellenére, számos esetben felsejlenek anatómiai bizonytalanságai. Hiába keresnénk Canova hatását munkásságában, az általa „hohe Vorbild"-Vám említett mester stílusát, finom érzékletes alakjait nem tudjuk felfedezni alkotásaiban. Andreas Schroth 1791. december 20-án született Bécsben, a Laimgrube 36. számú házban.

13 Édesanyja Josefa Antonia Heyde (Haydn), édesapja a Süttörön született Josef Schroth. Az akadémiai nyilvántartásban nem szerepelő, mégis többször is udvari szobrásznak nevezett mester egyetlen, halála előtt fél évvel írt levelében valóban megemlíti, hogy tíz év óta dolgozik a legmagasabb udvar megbízásából (ennek ellenére magát mnt „Bildhauer" írja alá), megrendelői között található Lichtenstein herceg, a Fries grófi család és számos más arisztokrata a legfelsőbb körökből.

14 Az illusztris tanítványi/alkalmazotti gárdájába tartozott a már említett Klieberen

15 túl a bécsi klasszicizmus másik kitűnő képviselője Leopold Kiesling,

16 vagy az egyik legtehetségesebb klasszicista szobrászunk, Huber József is.

17 A sors tragédiája, hogy a fiatal Andreas - aki nyilván kitűnő képzést és jelentős támogatást kaphatott volna apjától -, mindösszesen hatéves volt, amikor édesapja harminchárom éves korában elhunyt, s így az özvegy öt gyermekkel (Andreassal és négy húgával) maradt egyedül.

18 Gyámja a korszak ismert, egyebek mellett az Esterházyak által is foglalkoztatott építészcsaládból származó Karl Mollner volt. Kézenfekvő férjjelöltként az elhunyt mestertalán legkedvesebb tanítványa, Klieber jött szóba,