Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 14. Budapest, 2007)

SZERDAHELYI MÁRK: Andreas Schroth (1791-1865) szobrász

ANDREAS SCHROTH (1791-1865) SZOBRÁSZ SZERDAHELYI MÁRK Magyar Műemlékvédelem, XIV. 2007 © KÖH Műemlékvédelmi Tudományos Intézet Budapest Andreas Schroth szobrász munkásságával - leszámítva jelen tanulmány korábbi, 2005-ben megjelent németnyelvű változatát'' - eddig csak egy kutató foglalkozott. A Prokopp Gyulától származó, 1983-ban megjelent rövid publikáció nagyon sok fontos adatot tartalmaz, de nagyrészt csak a művész magyarországi, azon belül is zömében esztergomi, kisebb részben pannonhalmi munkásságára vonatkozóan.-' A magyar lexikonok - ha nagyon ritkán meg is említik a képfaragót - csupán az esztergomi két géniuszt ábrázoló szobrairól emlékeznek meg, míg más munkáiról jóformán említés sem történik. Nem jobb a helyzet Ausztriában sem. A bécsi művészettörténeti tanszék könyvtárában található első doktori disszertáció, P. Anselm Weißenhofer 1918-ban írt, Josef Klieber életét és munkásságát taglaló igen alapos munkájában, ugyan három oldalon címszavakban foglalkozott a Schroth családdal,

3 de ezen kívül tudomásom szerint más tanulmány Ausztriában sem jelent meg a szobrászról. A dolgozat megírását tehát nem csak a művészről szóló publikációk hiánya nehezítette,

4 hanem az egész korszak és régió szobrászatárói megjelent tanulmányok csekély száma is, amely indokolttá tették az eredeti források részletesebb ismertetését is.

5 BEVEZETŐ Az osztrák klasszicista szobrászat nem annyira minőségében, mint inkább mennyiségében maradt el számos nyugat-európai országtól. Míg Mária Terézia és II. József idejében a monumentális szobrászat iránti igény számos igen kvalitásos művet inspirált, addig Ferenc császár uralkodása alatt (1792-1835) - s annak különösen az 1820-as évek utáni periódusától - igen csekély igény és pénz mutatkozott a nagyformátumú szobrászati feladatokra. Ferenc uralkodásának korai időszakában két igazán kiemelkedő alakja volt az osztrák szobrászatnak: az egyetemes szobrászattörténetben máig számon tartott Franz Anton Zauner (1746-1822), valamint a kissé tradicionálisabb felfogású Johann Martin Fischer (1740-1820). Zauner stílusa leginkább a klasszikus kiegyensúlyozottságot és tisztaságot tükröző, klasszicizáló késő barokk mester Donner hatását mutatja, akit egyik követendő példaképének tekintett. 1776-1782 között Rómában tanult és dolgozott, s bár Canova barátja volt (olyan művészekkel együtt, mint Füger, Mengs vagy David) Zauner számára az olasz mester nem volt annyira meghatározó. Stílusa - nyilván a donneri előkép miatt - nyugodtabb és egyszerűbb is. Visszatérése után még az évben megkapta az Akadémia szobrásziskolájának professzori állását. Fő műve - és a korszak bécsi szobrászaténak egyik jelképes alkotása -, II. József lovas szobra (1807), amely egyike a legjobb, valóban Marcus Aurelius lovas szobra által ihletett emlékműveknek, melyen a volt uralkodót ókori elődjének legitim leszármazottjaként ábrázolta. Különleges a mű abból a szempontból is, hogy Bécsben majdnem az egész 18. században a kő mellett többnyire ólmot használtak köztéri szobrászati munkákra. Amikor Zauner - a plasztikusabb és festőibb felszínhatás, valamint a tartósság érdekében - a II. József emlékművét bronzba öntetté, ennek az anyagnak használata ismét szélesebb körben elterjedt. A másik kiemelkedő mester, a bizonyos értelemben követőjének is számító, a klasszicizáló késő barokk, a 18. század tradicionális plasztikai fokán kissé jobban megrekedt, ám kitűnő tanárember hírében álló Johann Martin Fischer (1740-1820). Zaunerral ellentétben sosem járt Itáliában, mintáit gipszöntvényekből és metszetekből merítette. Figurái inkább lírai, mint drámai hatásúak, s noha számára igen fontos az anyag felszínének érzékeltetése, alkotásai zömét - nyilván anyagi okok miatt is - többnyire mégis ólomból öntötte. Nemcsak mint szobrász, de mint anatómus is jelentős, két ilyen témájú könyve is megjelent. Híres anatómiai figurája, vagy annak kicsinyített mása, egészen a 20. század közepéig az oktatás hasznos és kedvelt szemléltető eszköze volt. Több emlékművet és szobrot készített magyarországi megrendelésre is. A fent említetteken kívül a szobrászat másik ágát - immár a fiatalabb generációból - a bécsi klasszicista szobrászat harmadik legnagyobb alakja, Josef Klieber (1773-1850) képviseli gazdag munkásságával és széleskörű tanítványi körével (nála tanult többek között Huber József, Ferenczy István vagy Alexy Károly is). Klieber korai éveiben Andreas Schroth édesapjának, Josefnek műhelyében tanult és dolgozott. Itt sajátította el a kőmegmunkálás mesterségét és talán itt ismerkedett meg néhány magyar főúrral is. Schroth halála után több évet töltött Johann