Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 13. Budapest, 2006)

Bardoly István: Gerevich Tibor és a műemlékvédelmi törvény. Adalékok a magyar műemlékvédelem történetéhez I.

GEREVICH TIBOR ÉS A MŰEMLÉKVÉDELMI TÖRVÉNY ADALÉKOK A MAGYAR MŰEMLÉKVÉDELEM TÖRTÉNETÉHEZ I. BARDOLY ISTVÁN KOVÁCS ÉVA (1932-1998) EMLÉKÉNEK „Az idő itt valóban olyan tehetetlen szerepet játszik, mint egyébként nem igen szokott az életben, és merem mondani, hogy ebben a negyvennégy évben az akkori szituáció megőrizte teljes frissességét és mindig újonnan és közvetlenül gondolkodásra kényszerítőjelenvalóságát."' THOMAS MANN Nem volt szerencséje a magyar műemlékvédelemnek a működését meghatározó törvényi szabályozásokkal. Mire első törvényét az országgyűlés 1881-ben elfogadta, a benne testet öltött kényszerű kompromisszumok miatt annyira fellazult, hogy nem tudta azt a feladatot, melyre hivatva lett volna, betölteni. Bebizonyosodott a gyakorlatban, hogy arra nem elég erős, hogy kikényszerítse az épületek megmentését, de elég gyenge ahhoz, hogy az állam a reá rótt fenntartói kötelezettséget elhárítsa magától. A törvényi szabályozás felemássága - tetézve mindazt annak még erőtlen képviseletével is - azt is megengedte, hogy szakmai érdek és avval ellentétes szándék konfliktusában az utóbbi gyakrabban diadalmaskodjon, mint azt a törvény megengedte volna. Mire az új törvény, mely orvosolni igyekezett a korábbi hibáit, elfogadásra került volna, az idő változásai elsöpörték azt. A múlt értékeinek egyre lanyhuló megbecsülése, az azt tovább gyengítő, inflálódó szónokiasság, egyre bonyolultabb és gyakrabban változó törvényi szabályozást kényszerít ki. A törvény akkor is alulmaradhat, ha gyenge, és akkor is, ha ér valamit. Jelen dolgozat, a forrásközlésen túl, csak adalékokkal kíván szolgálni a műemléki törvények - törvényjavaslatok megszületésének hátteréhez. Nem vagyok jogász, nem kívánok a tervezetek összehasonlító jogi elemzésébe bocsátkozni, ezt meghagyom az ahhoz értőknek. Engem jobban érdekelt a személyek és a„történelem félig belzebúbi, félig kerubi játékossága"/ az erőtér, melyben a műemlékvédelem 1872-től 1948-ig dolgozott és dolgozik ma is. „NEHÉZ VOLT MEGTALÁLNI A HATÁRT, MEDDIG MENJEN AZ ÁLLAM A MAGÁNTULAJDON MEGSZORÍTÁSÁBAN." A műemlékvédelem törvényes kereteit az 1881. évi XXXIX. törvény biztosította. E törvény megszületésének körülményeit, történetét Forster Gyula 1906-ban megjelent könyvéből ismerjük. Máig helytálló, legalaposabb kritikus értékelését is neki köszönhetjük.' A„fenntartandónak nyilvánított műemléket a tulajdonos saját költségén épségben fenntartani köteles", amenynyiben ennek nem tud eleget tenni, az állam vagy kisajátítja az épületet és evvel megmenti, vagy sorsára hagyja. Miután a„vallás- és közoktatásügyi miniszter esetről-esetre határozza meg, hogy mely építmények tartandók fenn, mint műemlék", tehát esetről-esetre dönti el, hogy az evvel járó fenntartási kötelezettségeket vállalja, avagy nem. így állt elő az a helyzet, amely „törvényünk legfőbb hiánya"„hogy hiányzik végrehajtásának alapja: az elegendő állami javadalmazás, az állami műemléki alap. Ennek a körülménynek tulajdonítható, hogy a végrehajtás körül elnézés áll elő ott is, hol annak helye nincs."'

1 Ezért igaz az, hogy a törvény ténylegesen csak „az államnak a fenntartásra vonatkozó jó szándékát fejezi ki", és kimondva-kimondatlanul döntően továbbra is „a hazafiúi szándékra", az önkéntességre bízta a műemlékekkel való törődést - lehetőleg elhárítva a felelősségvállalást -, evvel immár törvénybe iktatva azt a szándékot, amelyből az egész műemlékvédelmi gondolat kisarjadt a 19. század második felében Magyarországon. Tette ezt a törvény a „Gründerzeit" idején, akkor, amikor a magántulajdon egész rendszere, szerkezete mozgásban volt. A törvény a műemlékvédelem alapvetően mozgalmi jellegét betonozta be avval, hogy a MOB bizottsági, testületi jellegét erősítette, jogosítványok nélküli, véleményadó és javaslattevő szervezetté téve. Forster jól látta a törvénynek ezt az ellentmondását is: „Az igazság, az eszmény, a szellemi és anyagi tökéletesedés érdekében a törvény kifejezésre juttathat olyan tételeket, megállapíthat olyan intézkedéseket, melyek a nép lelkületét, öntudatát, szükségleteit, törekvéseit még át nem hatották, ámde az, hogy a törvény ellentétbe helyezkedjék a tudomány, a művészet által megállapított igazságokkal, azzal a kegyelettel, azzal a szeretettel, mellyel a nemzetnek, mellyel az utó-