Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 13. Budapest, 2006)

Bardoly István: Gerevich Tibor és a műemlékvédelmi törvény. Adalékok a magyar műemlékvédelem történetéhez I.

Észrevételek a műemlékvédelemről szóló törvényjavaslat tervezetéről. Ezt a törvényjavaslatot két célkitűzés teszi aktuálissá: 1./ az ingatlan emlékekre vonatkozó eddigi jogszabályok korszerű revíziója, a védelem kiterjesztése, 2.1 a nemzeti művelődés és kegyelet, valamint a nemzeti vagyon szempontjából jelentős, muzeális becsű műtárgyak kivitelének megakadályozása. A törvényjavaslat első olvasásánál már feltűnik, hogy általában végig az egész javaslaton minden intézkedés a vallás- és közoktatásügyi miniszter nevében történik, ellenben kizárólag az Orsz. Műemléki Tanács elnöke intézkedik, szinte diktátori hatalommal /3. §/, mert a Tanács mellette csak tanácsadó és véleményező szerv /27. § /1.// szemben az eddig bevett gyakorlattal, mikor az ilyen Tanácsok a korány által átruházott hatáskörben felelős és intézkedési hatáskörrel bíró testületek voltak melynek reprezentánsa és adminisztrációjának vezetője volt az elnök. A gyakorlattól ilyen meglepő eltérést nem lehet megjegyzés nélkül hagyni és véleményem szerint a velejáró felelősséget a vallás- és közoktatásügyi miniszter sem személyében, sem utódai részére nem vállalhatja, annál kevésbé, mert az elnököt nem is ő, hanem az államfő nevezi ki és a javaslatból /27. § 1211 nem derül ki, hogy életfogytiglan, vagy csak hat évre, mint a Tanács tagjait. Továbbá hol van a fellebvitel lehetősége, ha minden intézkedés a miniszter nevében történik? Már az első olvasásra feltűnik az is, milyen nehéz az ingatlan és ingó műemlékek védelmében, e két teljesen más természetű ügykörben egységes irányelveket felállítani és egységes szabályokat megállapítani. E javaslatban a két ügykör egységes tárgyalása több helyen félreértésre, félremagyarázásra ad alkalmat. Ezért nehezen elképzelhető az is, hogy a tervezett Orsz. Műemléki Tanács mind a két feladatnak egyformán meg tudna felelni. A javaslat szerint az elnök hatásköre oly széles körű, megy egyaránt történelmi, régészeti, művészettörténeti, építészeti, képzőművészeti és iparművészeti, valamint néprajzi szaktudást kíván. Lelkiismerettel ilyen feladatkört vállalni nem lehet. A Tanács pedig, melynek legfeljebb 25 tagja lehet /27. § 1211 nem biztosít kellő képviseletet mindazoknak a szakoknak, melyek szakértőire szükség van. Az ingatlan műemlékeknél nem csak történészekre, régészekre és építészekre van szükség, hanem az egyes vidékek ismerőire és szakértőire is. Hol marad ezután kellő számú hely ingó műemlékek szakértői számára? És miért mellőzi a javaslat a Magyar Nemzeti Múzeum Tanácsát, az ország legilletékesebb fórumát, mely valóban hivatva van arra, hogy e kérdésekben a szakértelmet képviselje? Nem célravezető a tanács hatévenként való teljes megújulása sem. Ilyen szerveknél, melyek működésük folyamán jogi természetű és hosszúlejáratú kötelezettségeket teremtenek, kívánatos a bevezetett gyakorlat állandóságának biztosítására a részletekben való megújítás, a két, vagy háromévenkénti turnusokban való kinevezés. Részletekben foglalkozva a javaslattal, illetve annak kizárólag ingó műemlékekre vonatkozó részeivel, mindjárt az 1. §-t kell szóvá tenni. E § határozná meg, hogy mi a műemlék és erre azzal felel, hogy műemlék az, amit a vallás- és közoktatásügyi miniszter annak nyilvánít, nem enyhít ennek a kitételnek nyersességén az a megállapítás, hogy ingó műemlék az „mely kiemelkedő történeti, régészeti, művészeti (iparművészeti) vagy néprajzi jelentőségű". A „kiemelkedő jelentőségű" keveset mond. Ez a meghatározás nem járja körül azt a kvalitás kört, melyen belül levő műtárgyakra nézve e javaslat intézkedni akar. A javaslat jogos magántulajdonokat akar korlátozni, tehát mindjárt a javaslat elején olyan érvet kell felhozni, mely meggyőz annak jogosultságáról. Ez pedig a nemzeti érdek, a nemzeti művelődés, a nemzeti kegyelet, a nemzeti vagyon szempontjai és a kvalitás színvonalának megjelölésére oda kívánkozik a muzeális becsű megjelölés. Az ilyen tárgyak nyilváníthatók műemléknek. Ez elegendő és nem szükséges a vallás- és közoktatásügyi miniszter személyének exponálása. A Tanács majd élni fog azzal a felhatalmazással, mely abban a szóban, hogy „nyilvánítható" benne foglaltatik. Végül nem elegendő a művészeti és iparművészeti meghatározás. Meg kell mondani részletesen, hogy milyen műtárgyakra terjednek ki a javaslat szabályai, tehát? képzőművészeti (festmény, miniatűr, grafika, szobor, dombormű, érem), iparművészeti (ötvösmű, kerámia, bútor, textil, szőnyeg, egyéb díszmű, stb.), történeti értékű és néprajzi tárgyakra. A 3. § az elnök feladatkörébe utalja a műemléknek „számbavételét, gondozását és védelmét" (e két utóbbi közül elég egy is), továbbá megemlíti a Tanácsot, de arról csak a VII. fejezetben a 26-28. §-okban szól. Ez sorrendi hiba és ez feltétlenül ide a 3. §-ba kívánkozik. Az 5. § /1/ kötelezi az ingó műemlékek tulajdonosait, hogy 60 nap alatt jelentsék be műtárgyaikat és amennyiben ennek nem tesznek eleget, a 30. § értelmében kihágást követnek el és egy hónap elzárással büntetendők- Ezzel az intézkedéssel szemben fel kell vetni, hogy honnan tudhatja a tulajdonos, hogy a birtokában levű műtárgy ingó műemlék-e, vagy sem és egészen jogosan védekezhetik azzal, hogy nincs tájékozva annak különleges értékéről. Az ilyen jogszabály egyrészt ellenkezést, ellenszenvet és eltitkolást fog kiváltani, másrész olyan özönét indíthatja meg a bejelentéseknek, melyek csak felesleges munkát okoznak és csak csekély töredéke lesz a bejelentett műtárgyaknak méltó arra, hogy az ingó műemlékek jegyzékébe felvétessék. A Magyar Nemzeti Múzeum szaktisztviselői jól ismernek minden olyan magyar magántulajdonban lévő műtárgyat, melyek ingó műemléknek minősíthetők és a műtárgyak kivitelének korlátozására vonatkozó jogszabályok rendelkezése alapján alkalmuk van minden kivitelre kerülő műtárgyat látni, tehát ez úton is lehetőség van nem ismert ingó műemlékek kivitelének megakadályozására, ami tulajdonképpen e törvényjavaslat célja. 24. § kimondja az ingó műemlékek kiviteli tilalmát. Ez az intézkedés így egymagában megbénítaná teljesen az értékesebb műtárgyak behozatalát. Ezért e §-hoz hozzá kell tenni azt, hogy e törvény életbelépte után behozott műtárgyak 20 vagy 25 éven belül nem minősíthetők ingó műemléknek. Végül a 35. § szerint műtárgyat a törvény hatálybalépése után két évig, csak a Magyar Nemzeti Múzeum Tanácsának engedélyével szabad az országból kivinni. Ez ellenkezik az érvényben lévő kormányrendeletekkel, melyek szerint a Magyar Nemzeti Múzeum egyes gyűjteményeinek szakvéleménye alapján a kiviteli engedélyt a Magyar Nemzeti Bank adja meg. (900/1946. PÜM) A törvényjavaslat egyes szakaszai terjedelmesek (19,20, 21, 23, 24. §) és azok egy része inkább az indoklásba, vagy a végrehajtási utasításba kívánkozik. Jeszenszky Sándor 7/c. Igazságügy miniszter úrnak Budapest Tárgy: Új műemlékvédelmi törvény előkészítése Melléklet: 1 db Az ingatlan és ingó műemlékek korszerű védelmét új törvényben kívánom szabályozni és ebből a célból az országgyűléshez törvényjavaslatot kívánok benyújtani. Az e tárgyban készült törvénytervezetet azzal a kéréssel küldöm meg Miniszter Úrnak, hogy azt áttanulmányozni és arra vonatkozó észrevételeit velem mielőbb közölni szíveskedjék. Budapest, 1948. március 31. Nagyhegyi Farkas A borítékra a következő címet kell írni: dr. Nyeviczky Loránd kúriai bíró kezeihez. A csatoltnak jelzett mellékletet nem kell csatolni, mert az előadó rövid úton már korábban átadta az Igazságügy minisztériumi előadónak. Az igazságügy minisztertől T. 1151/1948. Előadó: dr. Nyeviczky Loránd kúriai bíró Tárgy: törvényjavaslat a műemlékek védelméről. Szám 3.980/1948. Ein. A fenti tárgyban készült törvényjavaslatnak velem közölt tervezetére vonatkozó észrevételeimet az alábbiakban van szerencsém Miniszter úrral közölni. A műemlékek környezete és a történeti vagy régészeti jelentőségű