Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 13. Budapest, 2006)

Kádár József: Kőbányai téglagyárak

7. kép. A Kerámiai Téglagyár Rt. által gyártott téglákon egymásra raj­zolt, stilizált K és T betűk láthatók. Pozitív és negatív megmintázással A KŐBÁNYAI TÉGLAGYÁRAK Budapest X. kerülete - Kőbánya - a Pest városától kelet­re elterülő Rákos mezejének legmagasabb, 147,79 m-re kiemelkedő magaslata. Anyaga, - a környező homokos­agyagos síkságtól eltérően - jelentős vastagságú üledékes kőrétegeket is tartalmazott. A hely nevét az itt évszázad­okon át folytatott kőbányászatról nyerte. Kőbánya területe 32,5 km 2 . Ezen belül a téglagyárak a mai Ihász utca - Jász­berényi út - Kozma utca és Felsőcsatári út - Vaspálya és Gyömrői utak által körülölelt, kb. 8 km 2 nagyságú térség egyes részein terültek el. Együttes területük kb. 290 ha., vagyis közel 3 km 2 volt. (8. kép) Kőbánya a régi térképek tanúsága szerint két magas­latot foglalt magába. A nagyobbiknak nyugati felén folyt a kőbányászás, mely részint külszíni fejtéssel, részint aknák vajasával történt. Ez főleg Pest városának építéséhez szol­gáltatta követ. így jött létre az a városrész alatti pincerend­szer, mely később a sörgyárak jól hasznosítottak. A kisebb, keleti magaslaton kőfejtés nem folyt. Az 1758-as térkép szerint mindkét hegyet szőlő borítot­ta. Valószínű, hogy a hegy betelepítése mára 18. század leg­elején megtörtént. A Piarista Rend pesti Háza már 1739-ben kőbányai szőlőtelket kapott ajándékba. Ezek a szőlők - az általában pesti tulajdonosoknak - jó hírű borokat adtak. Később a terület veszített gazdasági jelentőségéből, a pol­gárokjnkább kedvtelésből tartották a szőlőkertjeiket". 10 Az Óhegyen 1824-ben már olyan telkek sora van, melynek egyik fele még szőlőskert, a másik felét ki bányászták," va­gyis az építésre alkalmas kő iránt megnövekedett kereslet következtében, a jövedelmezőség más formáit sem vetet­ték meg.„Az 1867. évi kiegyezés után gazdasági konjunktú­ra bontakozott ki. Az ország vérkeringésében egyre jobban éreztették hatásukat a megépülő vasútvonalak. Fellendült a hitelélet; a külföldi tőke megjelenése és egyúttal a belső tőke felhalmozódása megalapozta az iparosodás anyagi feltételeit. A kiegyezés után a magyar nagybirtokos osztály egy része is érdekeltté vált a hazai iparosításban." 12 Végül a Fővárosi Tanács 1875 évi közgyűlése 555. kgy. sz. határozatában az Óhegy és Újhegy egész területére feloldotta a korábbi, szőlőhegyre vonatkozó szabályokat és ezzel lehetővé tette a területek bármely ipari célra tör­ténő felhasználását, természetesen az azokra érvényes előírások keretein belül. 13 „A XIX. század első éveiben [...] gyárakat csak itt-ott állítottak fel, s Kőbányán már ebben az időben megtaláljuk az első téglagyárakat, melyeket a nagymennyiségű és könnyen felszínre hozható agyag vonzott ide." 14 A kőbányai agyag minősége, elmaradt az ugyancsak sok téglagyárat tápláló óbudai bányákétól, és alaposabb tisztítást igényelt. Ez azonban nem volt akadálya a tégla­vetők, majd téglagyárak számbeli és teljesítményi növe­kedésének. „A főváros közelségében megnyitott szénmedencék (salgótarjáni, tatai és dorogi) a korszerű ipar gőzgépei­hez szükséges fűtőanyagot szolgáltatták. [...] Részben az akkori közigazgatási határon belül (pl. Kőbánya, Kiscell, Újlak), részben azon kívül (Erzsébetfalva, Lőrinc), de a mai Budapestnek megfelelő területen, a kitűnő miocénkori agyaglelőhelyeken a téglagyárak tucatja létesült. A korsze­rűbb építési technika - a téglaépítkezés - a középületek építésére szorította vissza, vagy díszítőelemként használta a követ, ezért az egykor nagyarányú budapesti (Budafok, Kőbánya) kőbányászat megszűnt. A téglagyártást követte a keramit- és porcelángyártás." 15 A kőbányákban„nagy ará­nyokban folyt a bányászat egészen a 70-es évek közepéig. Ettől az időtől kezdve egyre nagyobb hanyatlásnak indult, míg végre a 90-es évek elején teljesen megszűnt."' 6 A régi térképek változatlan kiterjedéssel, együtt áb­rázolták a két magaslatot, a köztük elterülő alacsonyabb résszel. Ennek a két domborulatnak egykori kiterjedése a körülöttük és rajtuk kialakuló városszerkezetnek megfe­lelően, mai utakkal pontosan körülírható, ezért a helyek meghatározásánál a mai utcaneveket használjuk. A tér­képek általában német, magyar, vagy kettős nyelvű meg­nevezésekkel készültek, de a 18. században a latin nyelvű feliratozás is gyakori volt. (8. kép) Az egymás utáni korokban készült térképeket figyel­ve, az egyes területeken a gyártelepek, bányák fejlődését, változásait is megfigyelhetjük. Kőbányán négy nagyobb, összefüggő agyagbánya és téglagyártó terület alakult ki. ÓHEGY - „Steinbrucher Weingebirg" - „kőbányai bor­hegy"-,^ nyugati domb". Ennek határai: Körösi Csorna út - Jászberényi út - Maglódi út - Sibrik Miklós út - Cserkesz utca. Az Óhegy térségében már az 1758-as térképen 17 kivehetők a későbbi főbb útvonalak. Az Óhegy tetején, a mai Kápolna utca végénél „Lapicidina"- kőbánya, majd az 1785-ös térképen' 8 a„Vinea Kőbánya Steinbruch" mel­lett „Lapicidina Civitatis" - városi kőfejtő - felirattal jelöli a kőbányát. Ettől északra, a Jászberényi út felé, már újabb kőfejtők is megjelennek, melyek később a sörgyárak te­lephelyei lesznek. Az óhegyi agyag bányászása később

Next

/
Thumbnails
Contents