Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 13. Budapest, 2006)

Kádár József: Kőbányai téglagyárak

KŐBÁNYAI TÉGLAGYÁRAK KÁDÁR JÓZSEF BEVEZETŐ „Én a téglagyárban lakom, Téglaporos a kalapom. Onnan tudják, hogy ott lakom; Mert téglaporos a kalapom'' (Városi folklór dalszöveg) Budapest mai területén az elmúlt évszázadok során sok helyen készítettek téglát, a kor technikai színvonalának és lehetőségeinek határai között. A téglakészítés alapanyaga, a megfelelő minőségű agyag, sokfelé megtalálható volt, mégis két térségben - Kőbányán és Óbudán - nagyobb és jelentősebb volt ez a tevékenység. A tégla, mint folyamatosan szükséges és készített termék, nem volt különleges szenzáció, így a „történelem" feljegyzett eseményei között alig történik róla említés. Azonban egy szűkebb területen belül, így Kőbányán is jelentős, megélhetést biztosító és a környezetet alakító iparág volt a tégla és az e körbe tartozó termékek gyártása. Ennek ellenére, ismereteink általában csak a jelentősebb gyárakra, sokszor azoknak is csak a nevére korlátozódnak. Kevés mű született, mely egy-egy téglagyár teljes történetét kísérli meg áttekinteni, inkább csak a városrész történetén belül történik róla említés, mint az egyik fontos iparágról. Ez ideig nem készült olyan tanulmány, amely a kőbányai területen folyt téglakészítés egészét kívánta volna áttekinteni. A kőbányai téglakészítés kezdete az idők homályába vész. A térképeken legelső jelölése a 18. század végén jelenik meg. A 19. század elején már több téglavetőről van értesülésünk. Némelyik csak pár évig működik, felhagyják, vagy beolvad más gyárba. Egyes gyárak az egyre növekvő cégcsoportok részeként más, pl. óbudai vagy vidéki illetőségű cégek érdekkörébe kerülnek, míg mások eredeti telephelye Kőbányán van, és így létesítenek vagy szereznek gyárakat Budapest más részein, vagy vidéken. Tanulmányunk a kőbányai terület téglagyárainak áttekintésére vállalkozik, így a beáramló, vagy kiterjeszkedő cégek más területen lévő gyáraival csak a legszükségesebb mértékben foglalkozunk. Az idők során nem csak a használt terület kiterjedése Munkámat türelmes és segítőkész Családomnak ajánlom változott, de gyakorta a terület használója, tulajdonosa is. A területet birtokló családokban az egymást követő generációk neve, később a vállalkozók, cégek korában a tulajdonosok és a cégnevek is gyakran változtak. A korai téglagyárakat a tulajdonos családi nevén ismertük és csak a kiegyezés után jelentek meg a főleg banki tulajdonú részvénytársaságok. Az agyagbánya, a gyártás helye ugyanott maradt. Ezért tanulmányunkban nem az ismert neveket állítjuk sorba, hanem az ismert téglagyártó helyeket vesszük sorra, keresve, hogy egyes területeken mikor, kik, milyen névvel, esetleg módszerrel készítettek téglát, vagy ebbe a körbe sorolható más terméket. A nagy gazdasági válságok és fellendülések az építőanyag-iparban is nyomot hagytak, a világháborúk még inkább. A II. világháború során sok gyár elpusztult. Az újraindult gyárak addig is gyakorta változó kapcsolatában a legnagyobb változást az 1948-as államosítási törvény végrehajtása hozta. Az egész tégla- és cserépiparnak évszázadok óta voltak általánosan jellemző sajátosságai és egyben nehézségei. Ezek a gondok nálunk is, országos szinten is megmutatkoztak. A gyárak jelentős részére jellemző volt az időszakos termelés, ugyanis az évnek csak hat-nyolc hónapjában termeltek. A bányákban az agyag fejtése csákányozással, a szállítása csillékben, kézi erővel történt. Ugyanígy, a nyerstégla elszedése, talicskával, vagy kézikocsival való szállítása, szárítóban való átrakása, a meleg, kész tégla kemencéből való kiszedése, kihordása, mind-mind kézi, nehéz fizikai munkával történt. A termelés sok szakaszában voltak egészségtelen és nehéz munkafolyamatok. Mindez nemcsak a termelés mennyiségének növelését gátolta, de nehéz volt a munkaerő-ellátás és az ezzel kapcsolatos szociális intézkedések megvalósítása is. Az iparággal szemben támasztott egyre nagyobb, - eleinte főleg mennyiségi - igények a feladatok országos áttekintését tették szükségessé. Ugyanakkor sor került a termelőeszközök tulajdonviszonyainak megváltoztatásával kapcsolatos intézkedésekre is. Az államosítást követő évtizedekben a munkafolyamatok gépesítésével és a technológiai változtatásokkal a nehéz fizikai munkát sikerült visszaszorítani. Hazánkban is általános, illetve kizárólagos lett a csigaprés alkalmazása. Az államosítás nagy szervezeti változásokat hozott