Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 13. Budapest, 2006)

Bardoly István: Gerevich Tibor és a műemlékvédelmi törvény. Adalékok a magyar műemlékvédelem történetéhez I.

oly javadalom álljon rendelkezésére, mely képessé tegye őt a fenntartásra és a kisajátításra, ha a tulajdonosok erre nem képesek. Szükséges tehát, hogy a fenntartásra irányuló törekvés a gyakorlatban a legtapintatosabb és legméltányosabb eljárással találkozzék. Ferde irány az, mely egy időben a minisztériumban érvényre kezdett jutni, hogy ha valamely vár, templom vagy más épület védelmére nézve kérdés merül fel, azonnal annak merev eldöntése kívántatik, hogy az illető emlék fenntartandó-e vagy sem és a törvény hatálya alá esik-e vagy sem? Ily merev eljárás a törvény célzatának lerontásával a hazai történelmi és művészeti emlékek egész sorozatára nézve a végpusztulást jelentené, mert hol van, nem nálunk, hanem más gazdag országokban, az az állami nagy javadalmazás, mely megengedné, hogy mindazok a történelmi vagy művészeti emlékek, melyekről tulajdonosaik nem tudnak, vagy nem akarnak gondoskodni, állami birtokba vétessenek át? A törvény alkalmazása kétélű fegyver. Éppen azért kell magának a kormánynak oda törekedni, hogy a törvény szigorú és merev kerete ne jusson érvényre s annak sajnos beismerésére, hogy a műemléki törvénynyel sem képes segíteni, mert e célra kellő eszközökkel nem rendelkezik. Különösen hangsúlyoztam ezt a várakra és várromokra nézve 1900. évi 5.119 és 1903. évi 178. számok alatt kelt jelentésemben.

120 Ha a minisztérium a „fenntartást" kimondja és a tulajdonosok a kötelezettséget teljesíteni nem akarják, akkor a minisztérium vagy kénytelen kimondani, hogy a tulajdonosok tehetnek azt, ami nekik tetszik, vagy pedig kénytelen a várakat, a romokat a minisztérium kisajátítani; már pedig, hogy ez kivihetetlen, a legszomorúbb tanúságot erről az tesz, hogy a minisztérium a saját tulajdonában, illetőleg kezelésében levő emlékeket nem tudja megoltalmazni, melyre végtelen sajnos példák egyebek közt az ország határán a szakolcai jezsuita templom, a Vörösklastrom temploma, a máriacsaládi paulinus, a szkalkai bencés templomok, melyek: nemcsak meg nem mentettek, hanem, mint a szakolcai, tudtával és engedélyével fosztatott ki, sőt vannak emlékek, melyek lebontására engedély adatik vagy éppen elrendeltetik.'

21 A fenntartási kötelezettség végrehajtása a legnehezebb kérdés, melyre nézve a kényszert kimondani a törvényhozások vagy vonakodnak vagy a gyakorlati alkalmazást megszorítják. Legtöbbet e téren is tulajdonképpen a társadalom tehet. Fel kell az emberekben a múlt emlékei iránt az érdeket, az érdeklődést, a kegyeletet kelteni, mert a háborúknál sokkal nagyobb pusztítást okoznak az értelmetlenség és kegyetlenség. A társadalmi tevékenységet, melynek több államban oly üdvös hatása tapasztalható, egészítse ki az állam a maga közvetlen intézkedéseivel s azzal a hathatós segéllyel, mellyel a védelmet biztosítja. Az idők, a háborúk viharai, a szándékos pusztítás és kőbányai kihasználás után még fennmaradt váraink, illetőleg várromjaink mint történelmi emlékek fenntartandók ugyan és a pusztulástól és pusztítástól lehetőleg megóvandók és a hazafiúi kegyelet által is indokolt fenntartásra a birtokosok buzdítandók, azonban a fenntartás céljából szükséges munkákra vonatkozó kényszer alkalmazása a művészi és történelmi jelentőség szerint - a törvény értelmében is - esetről-esetre akkor mondandó ki, ha a minisztérium abban a helyzetben van, hogy kijelentésének következményeivel számolva ezeknek tud is, akar is érvényt szerezni. így állván a helyzet, a törvénynek a várakat és egyéb emlékeket, jelesen a templomromokat is még olyképpen kellene oltalmába vennie, hogy azoknak mesterséges elpusztítását eltiltsa s az ez ellen vétőket büntetéssel sújtsa, hogy történelmünk tiszteletreméltó emlékeinek maradványai a kegyetlen kezek rombolásától jövőre megóva legyenek. Mire nézve az új francia törvény is most már annyiban fordít figyelmet, hogy elrendeli azon emlékek összeírását is, melyek - ha nem is iktatandók közvetlen szükség szerint a lajstromba -, mégis elég régészeti értékkel bírnak arra, hogy fenntartásuk kívánatos legyen és így rajtuk változtatás a megyefőnöki hatóságnál való bejelentés nélkül nem foganatosítható.

122 4. Nagy hiánya a törvénynek az is, hogy valamely egyház részéről az egyszerű kijelentés, hogy műemléknek nyilvánított templomát nem fogja használni s nem akarja fenntartani (szégyenletes példaképpen az eperjesi püspök és káptalan által teljesen elhanyagolt Vörösklastrom templomát hozzuk fel), maga után vonja a miniszternek, illetőleg az államnak azt a kötelezettségét, hogy az emléket vagy kénytelen kisajátítani vagy pedig azt pusztulni hagyja. A törvényben tehát kimondandó lenne, hogy az egyszerű kijelentés az egyház részéről nem elegendő, hanem ennek érvényéhez előbb contradictorius tárgyalás és a miniszter hozzájárulásának kieszközlése szükséges. 5. A törvény korábbi hiánya, hogy nincs határozott gondoskodás arról, hogy valamely épület nem egészében, hanem csak részében jelentessék ki fenntartandó műemléknek, mint ezt például az 1887. évi francia törvény kimondotta. Alig kétséges ugyan, hogy a mi törvényünk alapján is lehetne valamely épület bizonyos részét fenntartandó műemléknek nyilvánítani és ez úton az épületet szolgalommal terhelni, azonban vita tárgyául szolgál és megoldást kíván az a kérdés, hogy az épület egy részének műemlékké nyilvánítása mily hatállyal bír az egész épületre

7 6. A fenntartandó műemlékek jegyzéke a lehető legnagyobb óvatossággal készítendő el. Tanulságos erre nézve az olasz törvényhozás, így az 1902. június 12.-én hozott, majd már 1903. június 27.-én módosított és utóbb hatályon kívül helyezett törvény értelmében a művészeti és régészeti dolgokról készítendő jegyzékbe az építési emlékek közül nem egészen 14.000, míg a magántulajdonban levő kiváló értékű műtárgyak közül 203 vétetett fel. A törvényt azonban nem lehetett végrehajtani és hét év után a legellentétesebb áramlatok közt folyó tárgyalások után jött létre az 1909 év nyarán az új törvény, mely hatályon kívül helyezte az 1902 óta hozott törvényeket. Az olasz törvény ennek rendelkezései alól kiveszi az élő szerzők építményeit és művészeti tárgyait vagy melyek készítése nem régibb keletű 50 évnél. Ez a kikötés azonban inkább a szabályzatba való! A mi szabályzatunk határa a XIX. század elejét szabja meg. Korábban, a bizottságunk működésének elején csakis a középkori stílusokra kívánták a védelmet, majd a törvény életbeléptetése után ennek rendelkezéseit vonatkoztatni. És tényleg a védelmet egykoron ezek irányában kellett érvényre juttatni, mert hiszen Franciaországban „a barbárság és rokon ízlés maradványainak"tekintették a francia művészet termékének, a gót stílnek alkotásait, melyek „csak azok szégyenére állanak fenn, kiknek türelmük volt azokat létesíteni." Csak a francia romanticizmus életrekelésével jutottak azok védelemhez és még azután is hosszú ideig lehetett látni a párisi Sainte Chapelle falain a feliratot, hogy „eladó". Alig szenved kétséget, hogy helyesebb, ha határidő kitűzésével a törvény nem szorítja meg a védelmet és megadja a törvény azt a lehetőséget, hogy újabb alkotás is a fenntartandó műemlékek körébe soroltassék. Az új francia törvény sem von határt, hanem egyszerűen a történet vagy a művészet szempontjából közérdekkel bíró ingatlanokat említ. Beható eszmecsere után az albizottság hálás köszönetét nyilvánítja azoknak az elveknek és javaslatoknak összefoglalásáért, amelyeket az elnök évek hosszú során át adott alkalmakkor a minisztérium elé terjesztett jelentéseiben és nyomtatásban megjelent munkáiban nyilvánított és amelyekkel az albizottság teljesen egyetért. Mihelyt elérkezik annak lehetősége, hogy a törvény módosítása iránt lépések tétessenek, erre az elmondottak fognak elsősorban figyelembe veendő alapul szolgálni. 2. A fenntartandó műemlékek jegyzéke. A fenntartandó műemlékek hivatalos jegyzéke ügyében folyó évi január 8.-án tartott albizottsági tárgyalás után Foerk Ernő kijelentette, hogy a tervezettel általában egyetért, szükségesnek tartja azonban az abban foglalt műemlékek közül a kevésbé jelentősek kihagyását. Dr. Végh Gyula f. évi február 6.-án kelt beadványában a tervezetet a további munkálatok alapjául elfogadja, de annak alapos átdolgozását és kiegészítését tartja szükségesnek, mégpedig oly módon, hogy a jegyzék a törvény értelmében fenntartandó műemlékeken kívül az ország területén levő összes műemlékeket magában foglalja. Javasolja továbbá az összeírásnak a legfontosabb ingó műemlékekre leendő kiterjesztését is (36/1919). Dr. Gárdonyi Albert f. év március 3.-án kelt levelében kijelenti, hogy véleménye szerint a jegyzéket most nem kellene kiadni, hanem csak akkor, ha az ország határai meg lesznek állapítva (71/1919). Dr. Lechner Jenő f. évi február 21 .én kelt és a bizottság összes tagjainak megküldött emlékiratában javasolja: 1.) hogy a műemlékek jegyzéke két csoportra osztassék fel, ú.m. a fenntartandó műemlékek csoportjára és azon műemlékek csoportjára, melyek fenntartása nem feltétlenül szükséges vagy valószínűleg nem lehetséges, de amelyeknek lerombolása vagy átalakítása a bizottság hozzászólása nélkül meg nem történhetik;