Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 13. Budapest, 2006)

Bardoly István: Gerevich Tibor és a műemlékvédelmi törvény. Adalékok a magyar műemlékvédelem történetéhez I.

se három osztályban történik és gyűjteményei (műemléki festmények, plasztikai művek, rajz- és fényképtár, műszaki felvételek, szakkönyvtár) ennek megfelelően tagozódnak. Ezek: ingatlan műemléki, ingó műemléki és műemlék mű­szaki osztály." Az ingatlan műemléki osztályt Szentiványi Gyula, a műszaki osztályt Lux Kálmán, az ingó műemléki osztályt Tolnai Gáborné Berkovits Ilona vezette 1946. janu­ár 23-tól. 96 Egy szakmai körök számára természetes és evidens tény gyakorta nem értelmezhető a fölöttes szerv számára. Annak elfogadtatása - nem először és nem utoljára - so­dorta konfliktusba egymással a MOB-ot és a minisztéri­umot. Az minden esetre elgondolkodtató és tanulságos tény, hogy a kiegyezés óta létező kulturális kormányzat vezető szerve mit is nem tudott értelmezni. Ugyanis az „ingó műemlék" kifejezés nem volt érthető a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium számára. A minisztérium ille­tékesei ez alatt kizárólag a múzeumi műtárgyakat értették s a MOB 1949. évi költségelőirányzatának az ingó műemlé­kek nyilvántartására vonatkozó összegét valamelyik múze­umhoz akarták telepíteni. 97 Erről értesülve Gerevich - egy Dercsényi Dezső által fogalmazott - határozott hangú fel­terjesztéssel fordult a minisztériumhoz 1948. január 27-én. Hangsúlyozta, hogy már az 1881. évi törvény „nemcsak a történeti és művészeti emlék becsével bíró építményre terjeszti ki a törvény védelmét, hanem annak tartozékára is. Ez a tartozék magától értetően csakis ingó tárgy lehet." Majd felsorolva a későbbi rendelkezéseket, megállapítot­ta, hogy a„VKM-ben jelenleg tárgyalás alatt álló és a Mi­niszter Úr kívánságára közel jövőben az országgyűlés elé kerülő új műemléki törvényjavaslat is ezen az állásponton áll és az ingó műemlékek védelmét, nyilvántartását a MOB hatáskörében hagyja. [...] Az ingó műemlék kifejezés azon­ban nem a magyar műemléki törvényhozás találmánya. A legfejlettebb olasz műemléki törvény »cose immobili e mobili« beszél. Hasonlóképp a francia és a belga tör­vény. A magyar jogi nyelvben meghonosodott. Nehezen volna helyettesíthető műtárgy vagy műkincs kifejezéssel. Műtárgy alatt a ma készült művészeti tárgyakat is értjük, melyek nem tartoznak a műemlékvédelem hatáskörébe, a műkincs kifejezés a történeti, régészeti, néprajz, stb. ér­dekű tárgyakat zárná ki, melyek kétségtelenül a műem­lékvédelem tárgyai. Miután ingó műemlékek nemcsak az állami közgyűjteményekben vannak, hanem jelentékeny számban magántulajdonban, egyházak, községek mú­zeumaiban, ezek nyilvántartása, ellenőrzése és védelme nem lehet múzeumi feladat. A fent említett új műemlé­ki törvény az utóbbi évek szomorú tapasztalatai alapján az ingó műemlékek védelmét nagymértékben kiterjeszti, ellenőrzése alá vonja annak elidegenítését, cseréjét, kivi­telét, érthető tehát, ha ezen a címen a jövő évi költség­vetésünkben nagyobb összeget vettünk fel." 98 Menteni a menthetőt. Gerevich a végső határokig elment, amikor még csak egy, az egyeztetés stádiumában lévő törvény alapján érvelt és kért. Ha tudta volna... 1948. január 8-án Péter Gábor, a Magyar Államrendőr­ség Államvédelmi Osztályának vezetője levélben tájékoz­tatta Ortutay Gyula minisztert, hogy Faragó József vallo­másában közölte, hogy lakásán öt darab „történelmi és bibliofil szempontból értékes kódex található". 99 Az egyik „Horaced usum romanum. Francia hártya kézirat, 8 egész­lapos miniatűrrel." A kódexet a felszabadulás után vásá­rolta néhány iparművészeti tárgy mellett dr. Lepold Antal esztergomi kanonoktól, 100 aki azt a káptalan megbízásából értékesítette. „Két nap előtt jutott tudomásomra, hogy a Műemlékek Országos Bizottsága ezt a szóban forgó kóde­xet mint műemléket tartja nyilván. Egyébként dr. Gerevich Tibor professzornak, a Bizottság elnökének megmondot­tam, hogy a kódex birtokomban van. [...] Pótlólag jegy­zem meg, hogy a megvásárolt kódex vételárából kezdték meg Esztergomban a székesegyház restaurálását. Állítom, hogy az eladás azért történt, mert a káptalannak nem volt pénze erre a sürgős munkára.'További három kódex a her­ceg Festetich-könyvtárból származott. A miniszter sürgős jelentést kért az ügy jogi hátteréről. A választ Nagyhegyi Zoltán - az új műemléki törvény kidolgozásáért felelős főosztályvezetője -1948. január 10-én nyújtotta be a mi­niszternek: „Az ingó műemlékekről a múzeum- könyvtár és levéltárügy némely kérdéseinek rendezése tárgyában kiadott 1929:XI. tc. III. fejezete rendelkezik. E rendelkezé­sek szerint a művészeti, tudományos, történeti vagy mu­zeális szempontból különösebb jelentőséggel bíró ingó­ságokat /:ingó műemlékek:/ a Magyar Nemzeti Múzeum Tanácsa nyilvántartja. A nyilvántartott ingó műemlékeket az ország területéről csak a Tanács engedélyével szabad kivinni, ha pedig az ingó műemléket tulajdonosa el akar­ja idegeníteni, a Tanácsot arra elővásárlási jog illeti meg. Az 1929:XI. tc. most ismertetett rendelkezéseit a vallás- és közoktatásügyi miniszter mindez ideig nem léptette ha­tályba, de nincs más olyan jogszabály sem, amely az ingó műemlékek forgalmát hasonló értelemben korlátozná. Az elmondottak szerint nincs törvényes akadálya annak, hogy ingó műemlék jellegével bíró ingóságok adásvé­tel útján gazdát cseréljenek. Ami végül Faragó Józsefnek azt a közlését illeti, hogy a bejelentésében említett kó­dexet a Műemlékek Országos Bizottsága műemlékként tartja nyilván, tisztelettel megjegyezzük, hogy egy ilyen értelmű nyilvántartás vezetése nem valamely jogszabály alapján történik. Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy a Műemlékek Országos Bizottsága általa nagy értékűnek tartott ingó műemlékekről belső hivatalos nyilvántartást vezessen, ez azonban jogi következményekkel nem jár és

Next

/
Thumbnails
Contents