Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 13. Budapest, 2006)

Gábor Eszter: Stadtwäldchen Allée – Városligeti fasor (1800-1873)

Sebastiani-házén (1-1.a. szám), a Seilner- (17. szám), a Jakobovits- és a Blum- a (42-43. szám), a Jelenffy- (44. szám) és a Bártfay-ház (47-48. szám) tervein. Az elbeszélő források eddig nem igazítottak el e téren. Az első megbízhatónak tekinthető forrás, a Pester LloydKalender 1868-as kötete,

41

' amely már-vélhetően - teljes lakjegyzéket közöl, az akkori fasori ingatlantulajdonosok közül mindössze Schöberl Emanuel lakcímeként közöl fasori, Három dob utcai címet/

12 Az összes többi tulajdonos belső - belvárosi, lipót-, terez- vagy józsefvárosi - címmel szerepel. Ebből arra merünk következtetni, hogy a fasori házat csak nyaralóként használták. Sokkal meglepőbb ennél, hogy a tulajdonosok Nagy János, vagy Három dob utcai címen sem szerepelnek, tehát vagy bérbe adták az utcai-fronti házak lakásait, vagy azokat is - a fasori villákhoz hasonlóan - csak ideiglenesen használták, állandó lakásuk a város belterületén volt. Azt is tudni lehet, hogy Széchenyi István pesti lakása 1837-1848 között - abban az időben, amikor a városligeti 45-46. számú ingatlant birtokolta - a Duna-parti, rakpiaci Ullmann-házban volt/'> Pollack Mihályról tudjuk, hogy nyaranta a városligeti kertjében lakott.

4

'

4 Aző házáról azonban elhelyezkedésén és alapformáján túl szinte semmit sem tudunk, tehát a használat módjára sem következtethetünk. Zsigmondy Pál ügyvéd az első, akiről tudjuk, hogy visszavonulása után lipótvárosi lakását feladva, az 1856ban Wieser Ferenc által tervezett villájába költözött.

415 A csak többé-kevésbé megbízható címjegyzékek szerint 1880-tól találjuk a Damjanich utca 12/14. címen, és ez a cím szerepel 1893-ban bekövetkezett halálakor a halotti anyakönyvben is.

4

'

6 Halála évében gyermekei a kettős telek háromnegyedét eladták; a fasori 1200 négyszögölön épült dr. Herzl Manó szanatóriuma, a Damjanich u. 12 alatt Orosdi (ekkor még nem báró) Fülöp egyemeletes palotája; a hat testvér tulajdonában maradt Damjanich utca 14. szám alatti 635 négyszögöles telekre háromemeletes elegáns bérház épült.

4

'

7 Miért tudunk olyan keveset a fasorban zajló életről? A válasz talán hasonló ahhoz, amit arra adtunk, hogy miért nem követelték meg az árvíz előtt a fasori építkezések terveit. A városligeti fasor kívül esett a városon, és a mély kertekben a nagy fák, a dús növényzet eltakarták a házakat a városból a Ligetbe igyekvők szeme elől. Városkönyvében Hevesi Lajos is csak ennyit írt a fasorról: „Itt kezdődik a vadgesztenyefákból álló lombos és árnyékos városligeti fasor, mely egyenesen kivezet a ligetbe. Kétoldalt csinos, sőt részben igen díszes magánkeretekkel van szegélyezve, melyeknek egy része ékes nyaralókat foglal magába. Ezek közül feltűnő balra az ötödik kertben levő Wechselmann-féle villa, melyet Unger Emil épített, jobbra pedig a legutolsó épület: Batizfalvi testegyenészeti intézete."

4

'

8 A kerítésen belül csak a lakók és a közeli barátok, hozzátartozók jutottak, és közöttük sajnos nem akadt, aki hírt adott volna.

415 A kívülállók visszaemlékezéseikben inkább csak a fasor hangulatát ragadták meg. Az 1867ben született Kóbor Tamás kisgyermekkorára, tehát a 70-es évek első felére emlékezve írta a fasorról:„Következett a fasor. Milyen hosszúnak éreztem az útat odáig, miiyen hosszú volt maga a hűs gesztenyesor, mozdulatlan széles leveleivel, rejtelmes fürtös virágzásával, melyből később zöld tüske, majd fényes barna nagy gyümölcs lett. Ez a fasor táplálta bennem a természetimádást. Az vegyítette a színt a bolt nagy árnyékvilágába. Néztem a hatalmas fákat, néztem a fasor végét, mely oly szűk és alacsony volt, mint egy kerek kis szikrázó üvegablak és oda iparkodtam a szűk nyíláshoz és kíváncsi voltam, hogy keresztül férek-e rajta. Éveken át kerestem, vágytam utána, de soha nem értem el. Mire oda értünk, mindig kitágult. És akkor bizzék még valaki valamiben és ne higyjen a csodákban!"

420 Ágai Adolf (Porzó) valamivel hosszabban írt, de ő sem merészkedett túl a kerítésen:„Te szegény régi fasor! A harminczas évek elején kivágtak, hogy a szokatlan keménységű télben hasábszám osszanak szét a fázó szegények közt. Még akkor nem jártak széninséges telek. A kényszerű irtást azonban követte viruló feltámadás. Te kedves fasor! Kertészeti tudóssal javítatták meg nyirkos talajodat s újabban kelt tetszetős nyaralóidnak hygienikus alapozásával üde színt váltottál. Rád sem ismerek. Gyalog utad aszfaltos és villamos szalad el gesztenyefasoraid között, melyek alatt, Berecz Károly szerint, még nem is oly rég »vagtatott az omnibusz ... azaz hogy csak haladt«. Mikor régebben sétáltam erre, mintha temető, kihalt nemzetségek mausoleumai mellett mentem volna el. A bús illúsiót csak növelte a vaskerítés mögött virágzó liliom, nárczisz és a szomorúfűz. Igaz, hogy vidám gyerekek futkároztak a virágok között. De hát azt cselekszik ők az igazi sírokon is. S élve a ritkán megbolygatott magányt, boldog szerelmesek ide vonultak vissza ábrándozni a lomb árnyán. Volt itt élet mégis, de csak ünnepnapokon, ekkor is a fasornak elején. És másmilyen egészen. Vígan dörgött-ropogott a puskatűz a polgári lövő-ház kertjében, ahol a Herr von Giesskandel egy hármast lőtt a Herr von Schwartelért, és habzó sör mellett vitatták meg a békés puffogtatás esélyeit, míg hátul a kertben az Antal főherczeg regemencz-bandája - Herr Kapellmeister Poblaschek persönlich - játszta a legszebb áriákat a Normából és a Lanner lándlereit."

421 Ágai, könyvének természetéből adódóan cikázik az időben, de számunkra nem eléggé. „Régebbi sétáit" is valószínűleg csak a hetvenes években tette, amikor a fasor már kiment a divatból, hiszen a városból a Ligetbe igyekvők útja már a Sugárúton vezetett. A temetői hangulat csak ekkor uralkodhatott el a