Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 13. Budapest, 2006)

Gábor Eszter: Stadtwäldchen Allée – Városligeti fasor (1800-1873)

lehet azt a bejegyzést megtalálni.5 így, az időben visszafelé haladva, sikerült az 59 telekre vonatkozó, megközelítőleg 350 bejegyzést találnom és ennyi telekkönyvi változást - tulajdonosváltást, illetve telekmegosztást vagy összevonást - regisztrálnom. Az így nyert adatokból készített alfabetikus, topografikus és kronologikus listák segítségével lehetett nekikezdeni a Szépítő Bizottmány, illetve az Építő Bizottság mutatókönyveiben a keresésnek.

6 Az első kellemetlen meglepetés az volt, hogy az 1838 előtti évekből mindössze egy vonatkozó építési iratot és építési tervet sikerült találni. Évek aprómunkája után mertem arra gondolni, hogy a nagy pesti árvizet megelőző időkben a városárkon kívüli területekre talán nem kellett építési engedélyt kérni a Szépítő Bizottmánytól. Ezt a feltevésemet csak közvetve lehet alátámasztani, közvetlen írásos dokumentumot nem sikerült találnom ebben az ügyben. Két közvetett dokumentum azonban megerősít ebben a feltételezésemben. H. Boros Vilma a Szépítési Bizottmány első, 1808. november 21-i ülésén ismertetett Szépítési Terv és a benne foglalt intézkedések kapcsán említi, hogy ettől fogva annak,„aki a bel- vagy külvárosokban a »vonalon« (Linie) belül építkezni akar" terv benyújtása mellett engedélyt kell kérnie a Szépítési Bizottmánytól/ Kimondva nincs ugyan, de talán nem elhamarkodott arra következtetni, hogy a »vonalon« kívüli építkezésekhez ekkor még nem követelték meg az engedélyeztetést. Ugyanerre utal: az 1839-es Közönséges Építési Rendszabás Szabad Királyi Pest Városára nézve.

8 E rendszabás második része a Különös Építési Rendszabás Pest Külvárosainak szélső részeire nézve címet viseli és I. szakaszának 1 .§. (akárcsak a Közönséges Építési Rendszabásé) kimondja, hogy „Magános építéseket a'Szépítési Biztosság előleges helybenhagyása 's az e'végre felállított Építési-Választmány'előre bocsátott szemügyrevétele nélkül munkába venni nem szabad."

9 A külön szakasz és az építési engedélyek külön előírása megerősíti azt a feltételezést, hogy itt új előírásról lehetett szó. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a Különös Rendszabás, a külvárosok külső és belső részeit nem egységesen a Rákos árkával választotta ketté. A Terézvárosban meglepő módon a kerület belsejében húzódó Nagymező és ennek folytatásában a Kismező utcát, majd csak a József- és Ferencvárosban a Rákos árkát jelölte meg belső határként. Az árvíz utáni időszakról meglehetős bőséggel találhatók az információk, valamivel ritkábban az építési iratok és csak egy-két esettel ritkábban az építési tervek. Az okoz mindössze nehézséget, hogy a 19. század első kétharmadában sem a tulajdonosok, sem a hatóságok nem voltak kellően következetesek a helymegjelölésben. Sokszor pontatlanok a címek, a személyneveket sem írják mindig azonos módon, tehát adódhatnak félreértések. E tekintetben nagy segítséget jelentett az általam készített, fent említett három lista, mert azok segítségével sok esetben azonosítani lehetett a tulajdonosokat, vagy az ismert tulajdonosok ingatlanának pontos helyét. (Erről az egyes épületek ismertetésekor a jegyzetekben beszámolok.) Bebizonyosodott, hogy nagyobb összefüggő terület kutatása sok előnnyel jár, mert a sok összefüggő pontatlan információ kiegészíti egymást és segít eligazodni. A terület megnevezése, a telekkönyvi szám bizonytalansága esetén az aktuális, vagy a korábbi szomszédok ismerete jó támpontot ad az azonosításhoz, - hogy további előnyökről ne is essék szó. A kutatás a továbbiakban már a kitaposott úton haladt. A szóban forgó terület, az eredetileg Stadtwäldchen Allée-nek nevezett útvonal ma ismét a Városligeti fasor nevet viseli, mint volt ez 1922-ig, amikor a Vilma királynő út, majd 1951-től a Gorkij fasor nevet kapta. Az eredeti telkek két-két utcai fronttal bírtak, tehát a mai Benczúr (régen Nagy János, illetve nagy János) utca páratlan és a mai Damjanich (régen külső Három dob) utca páros oldala is vizsgálatunk tárgyát képezi. Minden, ami a Városligeti fasorról és a benne egykor álló épületekről az alábbiakban olvasható lesz, írott és rajzolt forrásokon alapul, mert épület alig maradt fenn, 1870 előttről egy, 1870-1873 közöttről kettő - ezek is lényegesen átépített formában. A szóban forgó villák nagy részét lebontották még az első világháború előtt, a városligeti 55-56. szám alatti Wodiáner-villát (Városligeti fasor 8.) az 1930-as években, a városligeti 23. szám alatti Károlyi-LykaviIlát (Városligeti fasor 39.) 1967-ben, amikor a hatnapos háború „következtében" a diplomáciai kapcsolatot megszakítva a villában működő izraeli követséget kiutasították az országból. Sóval ugyan nem szórták be a helyét, de napokon belül lebontották az utolsó, még valamelyest autentikus klasszicista fasori villát. I. A VÁROSLIGETI FASOR ÉPÍTÉSTÖRTÉNETE 1800-ban, kevéssel a Városliget telepítésének kezdete után a Teréz külváros és a Városliget közötti területet felparcellázták, 200 telket alakítva ki. ATeréz külváros, illetve annak külső része, a Pacsirtamező azaz Lerchenfeld az árokvonalig terjedt, ami megközelítőleg a mai Felsőerdősor, illetve Rottenbiller utca vonalán húzódott, Az árokvonaltól délnyugatra fekvő telkek terézvárosi telekkönyvi számokat kaptak, míg az északkeleten fekvőket városligeti számon regisztrálták. Az újonnan parcellázott terület észak felé a mai Podmaniczky utcáig, délre az István útig terjedt. Ate-