Magyar Műemlékvédelem 1980-1990 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 10. Budapest)

Történet - Marosi Ernő: A zsámbéki kolostorromok

A ZSÁMBÉKI KOLOSTORROMOK A STRUKTÚRA ANALÍZISÉNEK KÍSÉRLETE 1. A MÓDSZERRŐL A műemlék-épületek időről időre javításra, tatarozásra szorulnak. Ez a javítás többé-kevésbé rendszeresen, szabályos időközökben válik szükségessé. Amelyik generáció elmulasztja megtenni a maga feladatát a kellő időben, máris megtette a magáét a pusztulás, az emlék megszűntelése érdekében. Úgy tűnik, eljött az az idő, amikor a mi generációnknak is meg kell tennie a magáét a zsámbéki templom- és kolostorromok megőrzése érdekében. Ez a romegyütlcs a magyarországi művészettörténet egyik régóta elismert kulcsemléke, bizonyos mértekig kevés szánni pilléreinek egyike is, amelyen számos tudós-nemzedék es a közönség is koronként kialakította, kipróbálta, ellenőrizhette viszonyát a történelmi múlt teremtette esztétikai értékekhez. Pusztulása vagy megcsonkulása (de az esetleges hozzáadás is!) tehát ennek az értékrendnek az alapjait változtatná meg. Egy-egy tettleges műemléki beavatkozás elkezdése előtt ajánlatos átgondolni és megvitatni, minek a védelméről van szó, esetleg azt sem árt tisztázni, hogy a tárgy és a cél meghatározása nyomán milyen eljárások, mely beavatkozások vezetnek célra. Ez a meggondolás mindenesetre méltóbb és helyesebb kiindulópont, mint valamilyen költségvetési megfontolás, de annak sem mond ellent. Pénzügyi és műszaki kapacitást igénybe venni ugyanis aligha szabad a megvalósítandó cél tudata nélkül. Ennek a célnak a meghatározása pedig csakis szellemi síkon, az értékelő gondolkodás utján történhet. Az alábbiakban analízisre vállalkozunk. Ebben a műveletben a struktúra kifejezési nem az építészeti konstrukcióra értjük. Kiindulópontunk nem is az esztétikai jelenségnek illetve jelentésnek bonyolult szerkezete, abban az értelemben, ahogyan ezt a művészettörténeti strukturanalízis módszere (mindenekelőtt Hans Sedlmayr), vagy a jelentések hasonló hierarchikus rétegződését elvi kiindulópontjául választó ikonológiai művészettörténetírás (a rendszer elve kifejtve Erwin Panofsky műveiben) tételezte. Az analízis sokkal inkább a recepcióra vonatkozik: nem azt vizsgáljuk, mi a zsámbéki romegyüttes, hanem azt, hogy mi tudatosult énekeiből, s ezek az értékek hogyan függnek össze egymással, halmazuk hogyan strukturálódik. Amikor a műemlékekben szellemi, tudati jelenséget látunk, ezeknek az értékeknek és struktúrájuknak kritikai elemzéséből kell kiindulnunk. Az így felfogott emlékfogalom bizonyos mértékig közelebb áll az emlék első jelentéséhez, az emlékezés, az emlékképek gondolati-pszichikai értelmezéséhez, mint a számunkra elfogadott történeti- vagy műemlék-fogalomhoz. Nem azt vizsgáljuk tehát elsősorban, mi adott tárgyszerűen az építészeti emlék reális struktúrájában, hanem azt, hogy abból mi tükröződik az értékelő tudatban. Természetesen a konfrontáció az objektív adottságokkal nem lesz felesleges, hiszen számos olyan, pozitív értékként számontartott elemet lehelne felsorolni, amelyek ma inkább csak emlékképnek minősíthetők, objektív alapjuk azonban már hiányzik. Ezek esetében megfontolandó, helyreállíthatok, pótolhatók-e valamilyen beavatkozással a valaha megvolt objektív tényezők. Ilyen, konfrontációt igénylő elemekként sorolható fel például: - az emlék harmonikus és igen karakterisztikus viszonya a környezetéhez, amely - mindenekelőtt a környezet nagy fokú módosulása miatt - erősen megváltozott; - az emlék egész történeti folyamatot reprezentáló, világosan értelmezhető tagolódása, amely Zsámbékon, különösen a kolostorrész nagyfokú elhanyagolása és pusztulása következtében már nehezen érvényesül;