Magyar Műemlékvédelem 1980-1990 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 10. Budapest)
Elmélet - Dávid Ferenc – Sedlmayr János - Horler Miklós: Vita a műemlékvédelem elveiről és módszereiről
2. Ezzel párhuzamosan az építészet megváltozott és beköszöntött a posztmodern építészet kora, amit Dávid mint az egyetemes építészetre nézve végérvényes változást fog fel és erre építi további megállapításait. 3. A jövő építészetének egyetlen lehetséges útjaként értelmezett posztmodern építészetnek a műemlékvédelmet mélyen érintő hatást tulajdonít. 4. A posztmodern építészeiből azt a következtetést vonja le, hogy az ,,a modernista tabuk ledöntésével" és eddig hiányzó „empátiával" megkönnyíti az új építészet beilleszkedését a régi környezetbe, melynek során elsősorban „egyfajta történelmi hangulat" fennmaradását biztosítja. 5. Mindezek végső konklúziójaként határozottan elmarasztalja a magyar műemlékvédelem utolsó két évtizedének műemlék-helyreállítási munkáit és tendenciáját, azzal az indoklással, hogy: a) az háttérbe szorította a konzervátori és „rekonstruktőri" (?) munkát, nem törődve eléggé a statikai, technikai és technológiai kérdésekkel, b) tétlenül szemlélte a hagyományos építőipar elsorvadását, c) nem törekedett az építészoklatásban és a napi munkában a megszerzett történeti ismeretek továbbadására, d) az „új építészeti közhangulat" (melyet ismét mint egyetemes érvényű tényt posztulál) majdnem ellenségesen szemléli a restauráló építészek kiegészítéseit. Ezek a hatvanas-hetvenes években készült munkák szerinte az építész-egyéniségek önkifejezését szolgálták, azon az áron, hogy „a történeti emlékeket újrakomponálták", a modern építészet eszközeit a régi értékekkel azonosnak hirdették, egyes beavatkozásaik (példákat nem említ) egyenesen brutálisak voltak, és „egy hamisnak bizonyult tudat vértezetében tettek pontot az emlék szerves fejlődésének végére". Ez a hamis tudat úgy vélte, hogy a műemléki beavatkozás sohasem volt állapotot hozhat létre és ennek szolgálatában felesleges kiegészítéseket készítettek, amelyek eltérítik a figyelmet a töredékes eredeti részleteiről. E radikális kritikának ellentételeként mint új és helyes irányvonalat, a következőket ajánlja: 1. A műemlékekel restauráló építésznek az legyen a feladata, hogy az épület konzerválását elvégezve, a töredékes régit kiegészítve új egészet alkosson. 2. A kiegészítést, a műemlékvédelem lassan már évszázados (valójában 164 éves) felismerése szerint meg kell különböztetni az eredetitől. 8 Ezt a megkülönböztetést ma nehezebb megoldani, mert „korunk építészete maga is használja a történelmi építészet formáit" de ez szerinte „viszonylag egyszerűbb gond." (Ezen ellentmondásos tézis világos magyarázatával adós marad). 3. A műemlékvédelem feladata és felelőssége ma már „egyfajta történelmi hangulat" fennmaradásának biztosítása. (Ez homályos megfogalmazásban arra utal, hogy ma már a hagyományos települések egészének szerves továbbfejlesztése a településfejlesztés és urbanisztika feladata, aminek során az összes értékeket integrálni kell a továbbfejlődő településstruktúrákba. Nem ismeri fel azonban a kettő határait és viszonyát.) 4. Jobban hangsúlyozni kell a konzervátori és „rekonstruktőri " (?) szerepet az építészek munkájában. 5. Fejleszteni kell az építészettörténeti ismeretek oktatását és az új eredmények közreadását. 6. Többet kell megőrizni a műemlékek alkotórészeiből és érzékenyebbnek lenni „az eredetiség illata iránt". „Szerényebb építészeti kvalitást és jobb mimikrit" kíván. 7. Elhagyandók az értelmező, tömeg- és térformáló kiegészítések, helyette a „szerény kiegészítések kultúrájának kialakítása" a feladat. Befejezésül gondolatmenetét azzal a kétértelmű megállapítással zárja, miszerint egyrészt: „napnál világosabb, hogy a történelmi építészet nem halott", másrészt „a műemlékvédelemnek az a dolga, hogy minél kevésbé alakítsa át, s minél részletgazdagabban és hitelesebben őrizze meg" annak legértékesebb elemeit, a műemlékeket. A továbbiakban megpróbálok az itt ismertetett tézisekre reflektálni nagyjából azonos sorrendben, de három tételben összefoglalni azokat, éspedig: a) a posztmodern építészei és a műemlékvédelem b) az elmúlt két évtized magyar műemlékhelyreállításainak kritikája c) javaslatok a jövőre nézve. A posztmodern építészetnek mint új jelenségnek magyarázatát és értékelését bevezető-