Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 9. Budapest, 1984)

Történet - Barcza Géza: A magyar műemlékvédelem fejlődése a jogszabályok tükrében 1973-1980

nek, hogy a népi épületek közcélú felhasználását — bár a lakóépületek közcélú hasznosítását a 10/1972. (III. 28.) Korm. számú rendelet általában tilalmazza — lakáspótlási kötelezettség nélkül engedélyezze. A Minisztertanácsi határozat arról is rendelkezett, hogy a pénzügyminiszter az 1974—1983 közötti időszakban mintegy 200 más módon fenn nem tartható védett népi épület tulajdonjogának megszerzéséhez és azok közcélú helyreállításához anyagi alapokat is biztosítson. 1977 májusában az OMF előterjesztést készített „az agrártörténeti vonatkozású műemlékek védelméről", a Magyar Tudományos Akadémia Agrártörténeti Bizottságának. Ebben ismertetést adtunk a már védett ilyen jellegű műemléki emlékanyagról. Ennek eredményeképpen a mezőgazdasági és élelmezésügyi, az építésügyi és városfejlesztési, valamint a kulturális miniszter kiadta a jelentős agrártörténeti jellegű emlékek fokozottabb védelméről intézkedő 42/1977. (XII. 8.) MÉMÉVM—KM számú együttes rendeletét. A rendelet agrártörténeti emléknek tekinti a mezőgazdasági, erdőgazdasági, vadászati, halászati, élelmiszeripari célú, a társadalmi-gazdasági haladás fontos állomásához kapcsolódó vagy ezt tükröző jellegzetes emlékeket. Ezeket négy kategóriába sorolja be — az első kategóriába tartoznak az építmények, a másodikba a muzeális értékű termelőeszköz jellegű tárgyak (pl. gép, berendezés, szerkezet, szerszám, munkaeszköz, műtárgy, oktatási-kísérleti eszköz stb.), a harmadikba az egyedi mezőgazdasági jellegű ültetvények, tájrészek (park, liget, kert), a negyedikbe a jelentős agrártörténeti emlékekről készült dokumentációs anyagok (irat, térkép, rajz, film, fénykép, hangfelvétel stb.). A jogszabály csak az eddig nem védett építményeket tárgyalta és mezőgazdasági jellegű ültetvényeket, tájrészeket stb. minősíti agrártörténeti emléknek, vagyis a fogalmat a felkutatás, bejelentés szempontjából határozza meg azzal a célzattal, hogy azok közül a legjelentősebbek műemléki, múzeumi, természeti védelmet nyernek. A jellegzetes építmények körét a jogszabály nem szűkíti le tételes felsorolással, csupán példálózva utal a legfontosabbakra. Ezek: épületegyüttes, lakóépület, magtár, istálló, pince, malom, gépműhely, kísérletügyi és szakoktatási épület, a magyar agrártörténet elhunyt, kiemelkedő személyiségeinek szülő- és lakóháza és egyéb ilyen létesítmények. A jogszabály nemcsak az építményt, hanem annak közvetlen környezetét (udvar, kert) is az agrártörténeti emlék részének tekinti. A jogszabály az állami gazdaságok, az állami erdő- és fagazdaságok, az élelmiszeripari vállalatok, a mezőgazdasági és halászati termelőszövetkezetek, a mezőgazdasági szakigazgatási intézmények és intézetek feladatává teszi az agrártörténeti emlékek felkutatását és bejelentését. A jogszabály a Magyar Mezőgazdasági Múzeum feladatává tette a felkutatás irányítását, a bejelentések fogadását és az illetékes szakintézményekkel, azok jelentőségének megvizsgálását. A bejelentett agrártörténeti emlékek a bejelentés időpontjától kezdődően ideiglenes védettséget élveznek (ex lege), mely a védetté nyilvánítással szűnik meg, illetőleg az arra alkalmatlannak minősítettnél az ideiglenes védettséget a Magyar Mezőgazdasági Múzeum feloldja. Az ideiglenes védettség alatt álló építményjellegű agrártörténeti emléket a Magyar Mezőgazdasági Múzeum az Országos Műemléki Felügyelőséggel együttműködve a helyszínen felülvizsgálja, s ennek eredményeképpen határoznak a védettséget illetően. A műemléki védettséget nyert agrártörténeti emlékekre a műemlékvédelmi jogszabályok rendelkezései vonatkoznak. A jelentős agrártörténeti emlékek, fokozottabb védelméről intézkedő 42/1977. (XII. 8.) MËM—ÉVM—KM számú együttes rendelet korszakosjelentőségű, s végrehajtása eredményeképpen sok arra érdemes épület és muzeális tárgy nyert védelmet. A rendelet azért is jelentős, mert első ízben jelentkezett egy „szakma", amely fejlődéstörténetének értékes emlékeit tudatosan akarja felkutatni, megvédeni és az utókornak átadni. Az agrártörténeti emlékek védelme terén elért sikerek arra ösztönöztek bennünket, hogy más területeken is a fejlődéstörténeti emlékek védelmére irányuló akciók szervezését kezdeményezzük. Álláspontunkat a védendő épületek és tárgyak tekintetében kezdettől egyeztettük a múzeumi szervekkel. Szoros együttműködésben álltunk az Országos Műszaki Múzeummal és az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium illetékes főosztályaival. Olyan megoldást kerestünk, mely a bejelentésre kötelezetteket nem terheli túlzottan, melynél az ingatlan és ingó jellegű anyag bejelentésére egységes formanyomtatványon kerülhet sor. A felkutatási, bejelentési rendszer kialakításánál arra törekedtünk, hogy a fogalmakat általános érvénnyel határozzuk meg és az „építé-