Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 9. Budapest, 1984)

Krónika - Horler Miklós: In memoriam Nagypál Judit 1924-1980

IN MEMÓRIÁM NAGYPÁL JUDIT (1924-1980) 355. kép. Nagypál Judit 1980. december 4-én munkája közben váratlannul megszűnt élni és dolgozni dr. Kiss Tiborné Nagypál Judit, az Országos Műemléki Felügyelőség tervező építésze. A veszteség nem pótolható, mert az emberi személyiség egyszeri és megismételhetetlen, erényekből és hibákból, képességekből és korlátokból, látható és láthatatlan tulajdonságokból öszszetett mikrokozmosz, s a hiány, amely tovatűnésével keletkezik, annál nagyobb, minél gazdagabb és intenzivebb volt. Nagypál Judit gazdag és sokrétű egyéniség volt, nőiesen finom és érzékeny, de céltudatosan határozott és következetes. Ihlettel és fantáziával megáldott művész és az építés műhelyeiben otthonosan mozgó mérnök. Csendes, zárkózott és nehezen megközelíthető s egyszersmind nyílt, egyenes és lelkesedni tudó közösségi ember. Ha azt mondanánk, hogy az egyik legjobb műemlékvédelmi szakember volt, leszűkítenénk egyéniségét. Bár egész építészeti pályafutását a műemlékvédelemnek szentelte, olyan építész volt, amilyennek a jövő építészét szeretnénk elképzelni: akinek számára az építészeti alkotás a mindig változó emberi környezet organikus továbbalakítását jelenti a maga térbeli és időbeli összefüggéseinek logikájában. Minden munkája ezt a gondolkodásmódot tükrözte és ösztönös tehetséggel látta meg minden feladatban, minden helyzetben a benne levő lehetőségeket és a megoldás útját. Számára csak egyetlen feladat volt: a magyar városok, falvak, épületek építészeti arculatának a legnagyobb igényességgel való továbbfejlesztése, az értékeknek a szépség és a hagyomány ötvözeteként való továbbörökítése. Ezért tudott nehezen beilleszkedni előre meghatározott munkatervek, programok, előirányzatok hivatalos rendjébe, amelyek béklyóival küzködve mindig az általa meglátott igazi megoldás megvalósítása felé tört csendes következetességgel. Alig volt munkája, amiért ne kellett volna ily módon megküzdenie s ennek az építészi-művészi biztonságból, az értékek iránti felelősségérzetből és megszállott hivatástudatból táplálkozó szívós küzdőképességének talán legszebb emlékmüve a soproni Előkapu együttesének kialakítása, amelyet a Tűztorony tatarozására szóló megbízásból fejlesztett ki és valósított meg. Nem tudott megalkudni és mindig többet akart adni, mintamit a sokszor száraz praktikummal megfogalmazott feladatok programjai kértek tőle. Emellett különös tehetséggel rendelkezett ahhoz is, hogy érvelve, meggyőzve, kérve, rábeszélve megteremtse a feltételeket gondolatai megvalósításához. Sajátos kedvességgel sokszor még ellenségeit is képes volt levenni a lábukról