Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 9. Budapest, 1984)

Krónika - Détshy Mihály: Baranyai Béláné 85 éves

BARANYAI BF LANE 85 EVES Talán csak első tanulmányainak megjelenési éve teheti hihetővé az évfordulót, de töretlen munkaereje, fiatalokat megszégyenítő munkabírása, lankadatlan érdeklődése és még egyre gazdagodó tudása, kutatói megbízatásainak és önmagára kirótt tudományos feladatainak teljesítésére siető járása aligha. Dr. Hildegard Dannenberg Berlinben született. Apjának, a nagyfelkészültségű és sokoldalú festőművésznek, régi korok festészeti technikai kutatójának és újjáélesztőjének művészetszeretetéből, tehetségéből és tapasztalataiból sokat örökölhetett. Egyetemi tanulmányait Frankfurtban kezdte, majd berlini évek után ugyanott fejezte be a kor legjelesebb német művészettörténész professzorainál. így szerezte meg széles körű, hatalmas ismeretanyagát, és sajátította el a korszerű tudományos szemléletet és módszereket. Ezekről tanúskodik a frankfurti egyetem által 1926-ban elfogadott doktori disszertációja az 1340—1460 közötti rajnavidéki német táblaképfestészet színkezeléséről, amelyet már új hazájában, szeretett debreceni lakóhelyéhez közel, Karcagon nyomattatott ki. A szinte egész Németország területén szétszórt művek beható helyszíni tanulmányozása önmagában is elismerésre méltó teljesítmény volt. De a tanulmány ezen túlmenően szerzőjének számos, szerteágazó tárgykörben való otthonosságát is bizonyítja, hiszen kiterjeszkedik a mesterek technikáira, forrásaira, a színválasztás és ezzel való ábrázolásmódok fejlődésére, a képek eredeti megvilágítására, a színező anyagokra, a színek ikonográfiái jelentőségére, ennek irodalmi forrásaira, illetve hatására például a vallásos színjátékokra és még jónéhány résztémára. A disszertáció tudományos alapossága, minden fölöslegest kerülő szabatossága, az üres esztetizálás terjes hiánya, a téma és a művek iránti lelkesedés melegsége, mindezt megtaláljuk későbbi munkái immár több mint félévszázadot átívelő gazdag sorában. Házassága Baranyai Béla történészprofesszorral fokozott lehetőséget nyújt számára, hogy behatóan megismerkedjék új hazája történelmével és ennek keretében művészetével. 1943-ban megjelent bírálata a Kovács J. István szerkesztette Magyar református templomok c. műről már a magyarországi építészet és egyházmúvészet kiterjedt ismereteiről tanúskodik. Az európai nagyművészet alkotásain nevelkedett művészettörténész tollából különösen figyelemre méltó egyik megállapítása: ,,Ha egy-egy vidék hagyományait kutatjuk, ... a falusi templomokból sokszor többet tanulhatunk, mint a nagy városi székesegyházakból". A szatmári, beregi, balatonvidéki régi kis templomok rajongója írja már ezt, aki azonban az új építészet, így Kós Károly alkotásait is becsüli. A terjedelmes bírálatban tükröződik szigorú tárgyilagossága, bátor szókimondása, ragaszkodása a pontos adatokon alapuló tényekhez: ,,E téren nincsen helye a hittudományi ellentéteknek, hanem csak a történeti tények elfogulatlan ismeretének". Tudásának, alkotóképességének kamatoztatására az 1950-es évek elején nyílt meg igazán a lehetőség, amikor bekapcsolódik a műemléki topográfiák és a Művészettörténeti Dokumentációs Központ kutató munkáiba. A ,,hősi időkben", nehéz körülmények között részt vállal a Nógrád és Pest, majd a Heves megyei topográfia helyszíni bejárásaiból, és mindenhonnan gazdag anyaggal, szakszerű épületleírásokkal, a berendezések, egyházi felszerelések sokoldalú szakértelemmel készült jegyzékeivel, sokszor jelentős felfedezésekkel tér vissza. A helyszínen látottakat levéltári kutatásainak adataival tes-n teljessé. Elmélyed a szerzetesrendek, de mindüknél szívesebben a pálosok történeti forrásanyagainak búvárlásában. Ezek a kutatásai vezetnek — többek között — számos egyházművészeti emlékünk keletkezésének, mestereinek felderítéséhez. Hasonló felfedező kedvvel hatol a török utáni kamarai iratanyagok rengetegébe, amivel településeink és épületállományuk, közötte váraink nemcsak visz-