Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 9. Budapest, 1984)

Krónika - Entz Géza: Balogh Jolán és a műemlékvédelem

BALOGH JOLÁN LS A MŰEMLÉKVÉDELEM A műemlékvédelem számára már kezdettől igen fontos szerepet játszott a forráskutatás. Ennek jelentősége természetszerűen állandóan növekszik az igények és a lehetőségek szélesedése következtében. A hatalmasan bővülő szakirodalom mellett egyre inkább előtérbe kerülnek a szóban forgó épület történetét megvilágító írott és ábrázolt források, valamint a kérdéses műemlékkel közvetlen vagy közvetett kapcsolatba hozható tárgyi emlékek. Ezek felhasználása és minél mélyebb értékelése nemcsak gazdagítja a kutatás módszerét, hanem új metodikai irányokat is kezdeményez új következtetési lehetőségekkel. A hazai műemlékek közismert töredékes volta különösen szükségessé teszi az egyre finomabb kutatási módszereket, amelyek segítségével többé-kevésbé kitölthetővé válnak történeti és művészeti ismereteink fehér foltjai. Az elmondottak érthetővé teszik, hogy Balogh Jolán — annak ellenére, hogy soha nem foglalkozott a műemlékvédelem gyakorlatával — mégis igen lényeges szerepet töltött és tölt be még ma is a magyar művelődés e területén. Hatalmas munkássága mindenek előtt egy egész művészeti korszakot tett ismertté egészében csakúgy, mint részleteiben. A magyarországi reneszánsz az ő céltudatos kutatásai és magas szintű feldolgozásai révén kapott méltó helyet a hazai és a külföldi köztudatban. Az emlékek százait kereste fel fizikai fáradságot nem kímélve kisebbnagyobb városoktól kezdve a legeldugottabb falvakig. Egyetlen kallódó töredék, utólagosan felhasznált faragvány, vakolat alól kikandikáló régi festésnyom, későbbi átalakítások által elrejtett régi szerkezet sem kerülte el figyelmét. így páratlan változatosságú, óriási anyag került birtokába, amelynek jelentős hányada a szakma előtt is ismeretlen volt. A gyűjtést követte a feldolgozás. A helyszíni tapasztalatokból kiindulva biztosan voltak megrajzolhatók a formák, szerkezetek, a külső után pedig a belső tartalom, a mélyebb mondanivaló. Ez összetett egyéni jelenséget helyezte be a közvetlen és a távoli környezetbe, mindig szem előtt tartva a helyi, az országos és az európai fejlődés megfelelő csatlakozó felületeit. A művészi mondanivaló azonban igazi plasztikát történeti szerepének, rendeltetésének felderítése által kapott. Az írott és ábrázolt források felületi csillogásán, közvetlen beszédén túl Balogh Jolán ugyanúgy a mélybe hatolt, mint a formai vizsgálatok esetében. Az egyedi mélységekből fejtette ki az összefüggések széles hálózatát, azt a számtalan szálból szövődő történeti képet, amely a hajdani eleven életre nyílt. Gondoljunk csak arra, milyen biztos kézzel vázolta fel a budai királyi várpalota középkori megjelenését az egykorú írott források hol homályos, hol közhelyszerű vallomása alapján azok finomságokig hatoló, de a valóságot mindig szigorúan szem előtt tartó értelmezése által. Pedig akkor, 1952-ben még a nagyszabású ásatások csak kezdeti állapotban voltak. A későbbi régészeti eredmények nemcsak a lényeget illetően, hanem számos részletben is igazolták a Művészettörténeti Értesítő első számában megjelent tanulmány megállapításait. De idézhető az esztergomi Bakócz-kápolnáról írt remek monográfia is, amelyben benne rejlik az egyedülálló reneszánsz műemlék mindenre kiterjedő tudományos dokumentációja is. E mű éppen ezáltal a napjainkban folyó helyreállítás megbízható alapjául szolgál. — Egy egész korszak szigorú pontosságú és egyúttal káprázatosan gazdag forrásgyűjteménye a Mátyás király udvarának művészetét az élet minden oldaláról bemutató három hatalmas kötet, amely nemcsak a szorosan vett művészettörténeti szaknak, hanem az egykorú műemlékek védelmének, helyreállításának hosszú időn át alapvető munkája marad. Hozzá mindig viszsza kell térni az adatok bőségéért és ezen túl a feldolgozás módszeréért. Számos más, hoszszabb-rövidebb tanulmány volna még idézhető, amelyek a történeti Magyarországnak főként reneszánsz építkezésével foglalkoznak s közvet-