Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 9. Budapest, 1984)

Krónika - Dávid Ferenc: Műemlékvédelmi tudományos konferenciák Sopronban 1976-1978

szeréét, s az épületszerkezetek hazai történetét. Metodikai vonatkozású volt Horler Miklós: Kövek és kőtöredékek c. előadása. Horler a falkutatás különböző szakaszainak a faragott kövek értékelésére, rekonstrukcióban való értékesítésére vonatkozó tudnivalóit vette sorra. Beszélt arról, hogy a kövek a kutatás során gyakran másodlagos helyzetben kerülnek elő, s ezesetben a Gól datálható) kő segíthet a nála későbbi fal korának meghatározásában. Gyakori, hogy a másodlagos követ tartalmazó fal pontos meghatározása, az építésével összefüggő építési periódus megismerése (t.i. az akkori bontásokkal együtt) fontos fogódzókat nyújt a kő eredeti helyének, s szerepének megállapításához. A simontornyai vár kandallóinak rekonstrukcióját például választva bemutatta, hogyan használhatók fel a kőfészkek: a kiszedett kövek falban maradt lenyomatai, a köveken maradt vakolatok és festésmaradványok, illetve a falakon maradt vakolatok és vakolatbefordulások az eredeti állapot rekonstrukciójához. Az előadás szólt végül az előkerült kövek kezelésének kérdéséről, s a helyreállítás során beépítésre nem kerülő kövek gondjáról is. Tóth Sándor: A falkutatás elmélete és gyakorlata c. előadása az akkoriban még csak régészetileg vizsgált feldebrői templom kutatásának problémáit ismertette. Fényképes dokumentációval mutatta be, hogy a falkutatás mely pontokon, hogyan segíthetne a még nyitott rekonstrukciós kérdések megoldásában. Saját, a veszprémi székesegyházon folytatott kutatásainak ismertetése a rajznak a falazat periódusai dokumentálásában betöltött szerepét hangsúlyozta, példákat mutatott be olyan valós falazatkülönbségekre, amelyek fényképpel nem rögzíthetők. Détshy Mihály és Koppány Tibor egy-egy előadása a falazatok történetének, illetve a külső vakolatok díszítéstörténetének egy-egy fejezetét tárgyalta, azt az anyagot igyekezvén jobban megismerni, s korszakolni, mellyel a kutatók napmint nap találkoznak. Détshy példái az északmagyarországi román-kori téglafalazatokról elsősorban a kérdések feltevéséhez voltak elegendők: bemutatta, mennyire független ezek használata a környék kővel ellátott vagy kőszegény voltától, s azt is, hogy eddigi adataink mennyire hézagosak annak megítélésében, vakoltak vagy szerkezetüket megmutatok voltak-e ezek az épületek a román-korban. Koppány Tibor dunántúli középkori épületeken végzett kutatásai nyomán mutatta be a kövek között elkent habarcs alkotta első „kváderozástól" a gótikus vakolásig s a bekarcolt-ráfestett kváderozásig terjedő fejlődést. Néhány példája kronológiai fogódzókat is nyújtott, s felhívta a figyelmet az effajta megfigyelések fontosságára, e kutatási terület jelentőségére, s elhanyagoltságára. E két előadás nyomán felsejlett egy — jóformán csak a műemléki kutatás felől megfogható — igen fontos vizsgálatsorozat. Ezek feladata lenne, hogy az alaprajzok, térlefedőszerkezetek, s tagolt részletformák mellett az épületek más vonásait is beemelje az építészettörténet körébe. Mai építészettörténetünk, többé kevésbé hallgatólagosan, olyan épületszerkezet-történetre épül rá, melyet a legnagyobb, legélenjáróbb, s nem is mindig hazai példákból vonatkoztattak el, s ilyképp kevéssé alkalmas arra, hogy az egykori építők felkészültségét, teljesítményét, szervezeteiket stb. megítélje. Koppány előadásának egy másik, a műemlékvédelemmel összefüggő aspektusáról is említést teszek: Helyreállításaink sikerének egyik forrása, hogy építészek és történészek egy sor történeti vakolásfajtát elemeztek, s emeltek ki a feledés homályából. Ez a figyelem azonban az idők során lankadt, s mára egyfajta „műemléki standard" anyag alakult ki. Ennek a megülepedésnek sokfajta veszélye van. Az egyik tudományos vonatkozású: az ilyesfajta anyag véges, pusztulékony, a mainál gazdagabb adatfelvétel, a történeti kistájak szokásait is földerítő, csak rövid ideig lehetséges már. A másik veszély a műemléki helyreállításokkal kapcsolatos: a „standard" anyag használata, az egyes megfigyelések elmaradása egyfajta „történelmi műépítészet" veszélyéveljár. Rendkívül gazdag anyagot mutatott be Szakái Ernő: Kőfaragási technikák, felületképzések című előadásában. Bemutatta a kövek felületkialakításának módjait, a kövek elhelyezésének és összekapcsolásának eljárásait, s az ezekkel öszszefüggő nyomokat — kapcsok helyét, emelőszerkezetek pofája számára faragott mélyedéseket. Beszélt a kőfaragó- és elhelyezőjelekről, felhívja a figyelmet a köveken olykor föltalálható szerkesztés-bekarcolások fontosságára. Dávid Ferenc bekarcolásokról és firkákról szóló előadása felhívta a figyelmet az effajta leletek fontosságára. Az évszámos és írott bekarcolások egy sorának bemutatása nyomán utalt arra, hogy növekszik ezek száma a 16. században, s hogyan utal ez a tény az írni-olvasni tudás rohamos terjedésére. Az évszám nélküli feliratokat s firkákat értékelve szól arról, hogy a bekarcolt feliratok betűformáinak változása nem