Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 9. Budapest, 1984)

Krónika - Dávid Ferenc: Műemlékvédelmi tudományos konferenciák Sopronban 1976-1978

Vif E\1LÉKVftl)KLMI TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁK SOPRONBAN (1976-197«) Azok a háromnapos konferenciák, melyeket 1976 óta évenként megrendeztünk Sopronban a legkülönbözőbb nevekre hallgattak. Előbb „Falkutatás és falképfeltárás", majd „Falkutatási továbbképzés", utána „Műemléki kutatási továbbképzés" volt a címük, ezek magyartalansága és nehézkessége miatt csak rövid időre. Ha mégis megemlítem e neveket, azért teszem, mert elég pontosan tükrözik a konferencia rendezőinek szándékait. Feladatunkul tűztük ki, hogy a műemléki kutatás legfiatalabb ága, a falkutatás eszközeit ismertessük, a gyakorlatban kialakult eljárásokat közösen szemügyre vegyük, s végső soron, hogy megalapozzuk a falkutatás módszertanát. Mindemellett olyan fórumot akartunk teremteni, ahol a műemlékekkel foglalkozó tudományos feladatok mindegyikéről szó esik, így a tárgy- és falképrestaurálással kapcsolatosakról éppúgy, mint a gyűjteményekre vonatkozókról, s olyan fórumot, amelynek a műemléki munka és tudományos diszciplínánk viszonya is tárgya. Másrészről, s ezt is még bevezetésképp: a fiatal szakembereknek szántuk e találkozásokat, innen származik a „továbbképzés" kifejezés. Az évek során jelentős előadások hangzottak el, valóban komoly tudományos gondolkodásból származók, s a soproni konferenciák résztvevőinek köre is tágult, túlnőtte az OMF tudományos osztályát, s mindenfajta korosztályt egybefogott. Az óvatos címadás mégsem bizonyult helytelennek — sikerült megőriznünk e találkozások műhelykarakterét, közvetlenségét. /. Az első előadássorozat 1976 novemberében e sorok írójának bevezetőjével indult. E bevezető rövid összefoglalása itt következik. A falkutatás a műemléki tudományos kutatásnak a régészettel rokon nagyfontosságú módszere. A régészettel minden szempontból párhuzamba állítható. Amint az végső soron a kincskeresésből alakult ki, e kezdet a falkutatás történetében is — olykor máig — felfedezhető. Ezesetben a tagolt kőkeretek és a freskók jelentik a „kincseket". A régészet kialakította rétegszerű kutatás módszertanát, a jelenségek egymásutánjának megfigyelését, s bizonyította, hogy a leletek csak környezetük pontos rögzítése esetén szólaltathatók meg hitelesen. A falkutatás számára is ez az egyedül járható út. A falszerkezet, a vakolat- és festésrétegek e felsorolás sorrendjében növekvő számban őriznek információkat az épületek építéstörténetéből. Ezek minél teljesebb megfigyelése s rögzítése az eszköz, s az egyes jelenségek összefüggésének kiderítése a cél, egy építéstörténet, s relatív kronológia kialakítása érdekében. Építészettörténetet a szerkezetek (térformák) és a díszített részletek egymásra vonatkoztatása alapján szokás írni. Azt azonban, hogy e díszített részletek hogyan kapcsolódnak egymáshoz, s az épület egészéhez, hogy a leggazdagabb, s ezért jól datálható, jellemző részletek az épület (építészeti tér) egy-egy fontos fázisával egyidőben készültek-e, végső bizonyossággal csak a falkutatás állapíthatja meg. A rétegszerű kutatás ezért nélkülözhetetlen. A relatív kronológia felállításának előfeltétele, hogy a megfigyelés a jelen, XX. századi állapotot fogadja el kiindulópontnak. Ezt a módszertanilag fontos szabályt azért kell hangsúlyoznunk, mert épp ennek gyakori áthágása teszi reménytelenné az épület egyes részein feltárt mégoly gazdag megfigyeléssor egymással való egyeztetését. Különösen komplikáltabb épületekre (kastélyok, várak, lakóházak stb.) érvényes az a megfigyelés, hogy építéstörténetüknek csak egy-egy, ritka pontján terjedt ki a bővítő, javító, átalakító tevékenység az épület egészere, s így az „eredeti", első építési fázist követően csaknem mindig különböző korú részletek együttese állt együtt. Ezeknek az állapotoknak rekonstrukciójához szükséges a fent mondottak figyelembe vétele. A bevezetőt követő előadások két, egymással összefüggő területet jártak be: a falkutatás mód-