Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 9. Budapest, 1984)

Elmélet - Horler Miklós: Műemlékhelyreállítási módszereink európai mérlegen

ki és értelmezzük, hogy a korszerű eszközökkel alkalmazott hozzátételek mindenütt világosan megkülönböztethetők legyenek. Megjegyzi, hogy ez az eljárás a francia szemlélő számára különösen frappáns, mivel be kell vallania, hogy a francia restaurálásoknál sokszor az avatott szem sem képes megkülönböztetni, mi az eredeti és mi a helyreállítás eredménye. Végül megállapítja, hogy a magyar kollégák már a Velencei Carta megfogalmazását megelőzően is abban a szellemben dolgoztak, amit a Carta kodifikált, majd sajnálatát fejezi ki a fölött, hogy a Velencei Carta megjelenése után hét évvel a francia szakkörök még mindig nem tulajdonítanak annak kellő jelentőséget. Javasolja, hogy a Compagnie des Architectes en Chef tűzze napirendre annak elmélyült tanulmányozását és megvitatását, utalva arra a tanulmányra, melyben az ICOMOS BULLETIN 1. számában részletes elemzést adtam a Velencei Cartának, a magyarországi gyakorlatban való alkalmazásáról. A cikk képekkel is illusztrálva külön is idézi a visegrádi Salamon torony, a váraszói templom, a szombathelyi Iseum, a diósgyőri vár és a simontornyai vár példáit, valamint a történelmi környezetben épülő, új házakat a budai Szentháromság utcában és a soproni Szent György utcában. Az 1972-ben, közvetlenül a budapesti közgyűlést követően napvilágot látott reflexiók közé tartozik Régine Döllingnek, a nyugatnémet ICOMOS Bizottság titkárának a Deutsche Kunst und Denmarpflege az évi évfolyamában megjelent beszámolója.

14 Ez az írás inkább a közgyűlés és kollokvium eseményeiről szól, de ezzel kapcsolatban néhány érdekes megjegyzést tesz a látottakra vonatkozóan, amelyet érdemes röviden felidézni. A kirándulások — mint írja — érdekes bepillantásokra adtak alkalmat a magyar műemlékvédelem módszereit illetően. Mint jellemző sajátságot említi meg, hogy „nemzeti szempontokból" különösen a középkori emlékeket helyezzük előtérbe, illetve tárjuk fel. Ezzel kapcsolatban, említi meg azt a későbbiekben mások által is felvetett problémát, amelyet a gótikus töredékeknek egyes barokk vagy klasszicista épülethomlokzatokon való bemutatása jelent. Anélkül, hogy érdemben állást foglalna, csupán annyit jegyez meg, hogy e kérdésben számos vitára került sor a jelenlevők között. Az erre vonatkozó véleményekre a továbbiakban még viszszatérünk. Az 1972 utáni külföldi megnyilatkozások között kétségkívül az egyik tegeimélyültebb és részletesebb, magas színvonalú elméleti alapon álló értékelést Walter Frodl professzor, az osztrák Bundesdenkmalamt volt elnöke adta a magyar műemlékvédelemről az „Österreichische Zeitschrift für Kunst und Denkmalpflege" 1973 évi évfolyamában. 15 Az „Elmélet és gyakorlat egysége" címmel a „Műemlékvédelem" 1974 évi évfolyamában magyar nyelven is teljes terjedelmében közzétett írás a Magyarországon azóta is sokszor megfordult Európa-hírű szaktekintély tollából kritika és elismerés is egyben. Mind a kritika, mind az elismerés gazdagon nyújtja mindazokat a tanulságokat, amelyeket a határainkon kívülről jövő tárgyilagos véleményektől várhatunk. A tanulságok egyrészt arra köteleznek bennünket, hogy levonjuk belőlük a saját munkánkra és fejlődésünkre vonatkozó következtetéseket, másrészt azonban arra is alkalmat adnak, hogy ahol szükséges, vitába bocsátkozzunk és ily módon próbáljuk elősegíteni azt a nemzetközi méretekben folyó törekvést, mely a műemlékvédelem egyetemes elveinek helyes értelmezését és kikristályosodását szolgálja. A számunkra talán legfontosabb elismerés mindjárt a cikk elején annak megfogalmazása — éppen az osztrák műemlékvédelem mai vezető tekintélye részéről - hogy a K. K. Zentralkommisson-ból kiváló és önálló útra lépő magyar műemlékvédelem már a XIX. sz. végén Európa többi országait megelőzve adott példát a XX. századi modern felfogás megvalósítására, a zsámbéki templomrom Möller István által végzett konzerválásával. Ehhez kapcsolódik annak elismerése, hogy Riegl és Dvorak elvei hamarább és nagyobb megértésre találtak Magyarországon, mint magában Ausztriában, valamint, hogy ily módon az Olaszországból elinduló és az 1931. évi Athéni Cartában megfogalmazott korszerű elvek számára is jobban elő volt készítve a talaj nálunk, mint Riegl és Dvorak hazájában. Ez a nagyjelentőségű történelmi megállapítás azért is fontosnak látszik, mert talán bizonyos magyarázatát adja annak, hogy a mai magyar műemlékvédelem bizonyos tendenciái ma még „szokatlannak és nagyon idegennek" tűnnek Ausztria és mint látni fogjuk, néhány más európai ország számára is. A mai magyar műemlékvédelemre vonatkozó elismerő megállapítások között első helyen szerepel annak a „figyelemreméltó belső szilárd-