Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 9. Budapest, 1984)

Technika - Zádor Mihály: A kőkonzerválás problémái és mai helyzete

vizsgálatára és konzerválására koncentrálja a tevékenységet. (Az 1COMOS-RILEM Munkabizottság vezetője M.M. Mamillan, a fenti intézmény illetékes osztályának vezetője.) Kísérleti telepükön mintaszerű teszt-állomás működik. Az USA-ban főként az egyetemeken, elsősorban a New York University-n alakult ki S. Lewin professzor irányításával egy kőkonzerválási bázis. Az oktatás és kutatás mellett Lewin profeszszor számos külföldi konzerválás szakértője is. Módszere — az LSP I: — a kalcium ionokat a jobb ellenállóképességű bárium ionokra cseréli. Eljárása nem biztosít hydrofob hatást, de második komponensként ez is biztosítható. Eljárása a meleg éghajlatú országokban alkalmazható inkább (pl. Etiópia), mivel a fagyhatás miatt a téli számos fagyciklusú országokban a felület hidrofobizálása az elsődleges cél. Az amerikai kutatások jelentős bázisa az USA National Bureau of Standards, a magyar Építésügyi Minőségellenőrző Intézet megfelelője. Két alapos jelentésük jó áttekintést ad a kőkonzerválás helyzetéről, a különböző anyag-típusokról és a téma szakirodalmáról. Következő központként a Louisville-i Egyetemet (USA) említhetem, amely a legutolsó, 1982. évi kőkonzerválási szimpózium színhelye volt. Itt a munkát Lal Gauri professzor irányítja. Az itt kialakult módszer — szemben Lewin profeszszoréval — epoxigyantás eljáráson alapul. Ez jelentékeny szilárdítási effektust biztosít, de párazáróhatása miatt nedves környezetű kőfaragványoknál — a mi klimatikus viszonyaink mellett — veszélyes lenne az alkalmazása (amellett más hátrányai is vannak: merev, „halott

1

' felület, elszíneződés stb.). Ugyanezt mondhatjuk a lengyel Domaslowski professzor (Torun-i Egyetem) módszerével kapcsolatban is, bár több kiemelkedő műemlék készült el Lengyelországban ezzel a módszerrel. (Megjegyzendő, hogy az epoxigyantás eljárásnál is jelentős mértékben növelhető a páraáteresztőképesség, de ez egyelőre nem éri el a kívánatos kb. 95% körüli értéket és a beváláshoz általában szükséges kb. 85%-ot sem.) Magában Lengyelországban is megtalálható az epoxigyantás eljárás ellentábora. így pl. Barbara Penkalova professzornő (Varsói Műszaki Egyetem) a lengyel Nemzeti Múzeum munkatársaival együttműködve egészen más, a kőanyag természetes struktúrájához jobban illeszkedő módon keresi a megoldást. Angliában, a francia megoldáshoz hasonlóan, a BRE (Building Research Establishment) az angol Építéstudományi Intézet e szakterület bázisa, amely főleg vizsgálati módszerek kidolgozásával és a különböző konzerváló anyagok tesztelésével foglalkozik. A „Brethane" elnevezésű anyagukat jó eredménnyel alkalmazzák. Meg kell még említenem a múzeumi restaurátor-területnek a műemlékek konzerválására is kiható tradicionális központját: a British Museumot (K. Hempel), amely a kőszobrok restaurálása mellett a műemléki kőkonzerválásra is alkalmazható eljárásokat dolgozott ki. Nyugat Németországban — Doerner Institut és az egyetemek kutatásai mellett — elsősorban az ipari kutatások hoztak új eredményt. így pl. mind a Bayer, mind pedig az utóbbi időben vezető szerepet betöltő Wacker gyárak kutató laboratóriumai, a gyártás technológiai folyamatába szervesen beilleszkedve és az alkalmazások tapasztalatait azonnal visszacsatolva jelentős eredményt és nemzetközi tekintélyt értek el (Wacker Sandsteinferfestiger OH és H, Wacker felületvédő bevonatok). A kőemlékek és általában a kőfelületek konzerválásának hatékony, korszerű módszereit kutató főbb nemzetközi központok, alkotó műhelyek felvázolásával szükségszerűen néhány módszerről is említést kellett tenni. A következőkben — a terjedelem-szabta szűk korlátokon belül — a világszerte alkalmazott jelenlegi főbb elvveket és módszereket igyekszem rendszerbe szedni és bemutatni. Ezek ismertetésénél abból az alapvető disztinkcióból szeretnék kiindulni, amit korábban már nemzetközi fórumokon is kifejtettem:

7 a kőkonzerválás első és alapvető lépése, hogy korszerű diagnosztikai vizsgálat után

8 megállapítsuk az adott feladat két alapeset közötti besorolását. Ez a két alapeset: /. Szilárdítást nem igénylő, felületvédelemmel megoldható konzerválás; //. Szilárdítást igénylő konzerválás. E két alapeset meghatározása, a feladatok gondos vizsgálata és az abból megállapítható követelmények figyelembe vétele több okból is szükségesek. Elsősorban talán azért, mivel egyes kutatók (és publikációk) szerint a kőkonzerválás csupán a II. alapesetnek nevezett feladatokat: a mállott felületek szilárdításával folyó konzerválást jelenti. Leginkább a múzeumi konzervátorokra és kutató segítőtársaikra jellemző ez a szemlélet, akik főként kőszobrászati alkotások konzerválásával foglalkoznak. Ez esetekben ugyanis erősen pusztuló anyagokról van szó, amelyek felületi rétegei sem távolíthatók el (leg-