Magyar Műemlékvédelem 1973-1974 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 8. Budapest, 1977)

Sopron műemlékeivel foglalkozó tanulmányok - Kissné Nagypál Judit: Sopron városfalairól

100. kép. A városfal keresztmetszete a római kifutókapun keresztül A = római városfal, B = római kifutókapu, G = a kifutókapu meghosszabbítása, D — honfoglalás kori ún. Vörös-sánc; I = belső, 11 = középső várfalgyűrű középső és belső falöve s az általuk közrezárt falszoros (99. kép). A középső falgyűrűt a javított és kiegészített római városfal és védőtornyai alkották. A fennálló falak sérüléseit pótolva, egyenlőtlen méretű, hasított, bárdolt kövekkel újraburkolták, majd pártázatos tetejű ráfalazással átlag 2,80 m-t magasították. A burkolás és a fel magasítás egységes falszövetü, mely eltakarta - később elfeledtette — e városfalgyűrű jóval korábbi eredetét. A ráfalazás már csupán 60 — 80 cm vastag, a római falazat 3,00 m-es vastagságával szemben. A belső városfalgyűrűt kb. 1 m mélyre alapozva, a Vörös-sánc dombjának tetején, a palánk helyére építették. A változó, 1- 2 in vastagságú falat zsíros mészhabarcsba rakott szabálytalan kövekből készítették, tetején lőréssort képezve. Helyenként — falvastagságon belül elhelyezett lépcső vezetett fel a fából ácsolt gyilok]áróhoz. A belső és középső városfal között falszoros alakult ki. Szintje a római falpadkán képzett gyilokjárótól a. felfelé ívelő földsánc tetején álló belső városfalig ugyancsak a már meglevő adottságok felhasználásából következik. A falszoros metszete sinusgörbére emlékeztet (100. kéj)). Minden korábbi előzmény nélkül épült a külső, harmadik falgyűrű, mely a középső városfalat kb. 5 m távolságban körbekíséri. Előtte a széles várárok a védelmet segítette. A XIII. század végén megkezdett védőműépítkezés a XIV. század közepére készült el. A város észak felőli középkori „főbejáratáról" (a városkapu mai népszerű elnevezése: Tűztorony) az első írásos említés 1409-ből való. Az 1562-es ábrázoláson a hengeres torony testet még fagaléria koronázza. Az 1610 körüli Lackner-féle metszet már díszesebb toronysisakkal és órával ábrázolja (101. kép). A torony jelenlegi formáját az 1676-os nagy tűzvész után kapta. Fagaléria helyett finom arányú toszkán oszlopok közötti árkádíves erkély koszorúzza a nehézkes középkori torony henger alakú testét. A nyolcszög alaprajzú ráépítéssel és hagymasisakos fedéssel magassága közel kétszeresérc nőtt. A falakkal körülzárt városnak délkeletről is volt bejárata: az ún. Hátsókapu. Építési idejéről írásos adatokat nem ismerünk, de levéltári források a XV. századból már a torony javításáré)! tudósítanak. Alaprajzi elrendezése, XIX. század eleji tömege a Soproni Levéltárban őrzött 1815-ös felmérésből ismert. Alapfalait 1969-ben az utcában végzett útburkolat- és közműrekonstrukció kapcsán figyelhette meg régész kollégánk.

3 A városfalak későbbi alakításáról, módosításáról is a feltárások nyomán kaptunk adatokat. A belső városfalövet már a XV. századtól gyakran a hozzátapadó épületek homlokfalának használták, s a mögötte húzódó emeleti helyiségek funkciójától függően nyílásokkal tagolták. Ilyenek például a Storno-, a Caesar-, aTálos-ház falszorosra néző homlokzatai; legszebb példája azonban a Fabricius-ház hátsó, városfalhomlokzata mérműves gótikus ablaknyílásaival.

4 A középső városfal pártázata is hamarosan eltűnik. A kézi tűzfegyverek elterjedésével már nem alkalmas a védelemre. A pártaközöket befalazzák s azokban különböző magasságú könyöklőkkel új lőréseket alakítottak ki. A felső sor a távolabbi célpontokra, az alsó pedig a külső falszoros és a várárok felügyeletére szolgált. Az új lőréssoroknak megfelelően kissé megemelték a falszoros járószintjét. — Később, a XVI. században ágyúlőréseket képeztek téglából, szegmensíves áthidalással. Az ágyúállásokhoz alkalmazkodóan ismét magasí0 1