Magyar Műemlékvédelem 1973-1974 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 8. Budapest, 1977)

Sopron műemlékeivel foglalkozó tanulmányok - Szakál Ernő: Jupiter, Juno és Minerva scarbantiai szobrai a Fabricius-ház kőtárában

55. kép. A Minerva szobor összeállításának rekonstrukciós rajza fala föstéses vala, de az északinál lehullott volt már a vakolat. A falak meglevő része 1.64 méternyi magas volt. Mind az északi, mind a déli fal opus incertum. A teremnek föltárt részéhen összesen 23 nagy márványtömböt találtam, melyek nyilvánvalókig három nagy szobornak alkotó részei; az egyik a fönt említett ülő szobor, a másik alkalmasint Minerva álló szobra, míg a harmadik valószínűleg egy császárnak faragott képe lehetett. Szemléltető rajz nélkül hiábavaló volna leírásuk, ezért ebbe bele sem bocsátkozom, csak annyit jegyzek meg, hogy a faragás mesteri kézre vall, a márvány pedig kitűnő fajtájú (déltirolinak mondják kőfaragóink). Valószínűleg Itáliában faraghatták e szobrok alkotó részeit, melyeket azután Scarbantiába szállítván, a helyszínen állítottak össze. Az összeillesztés csapokkal történt. Legnagyobb darab a császár mellképe. Torsoja egy méter, nyaka 20 cm., feje 50 cm. magas, az egész egységes darabból való. Arcza szintén szörnyen agyon van ütve. A keleti fallal majdnem párhuzamosan haladt egy későbbi korú fal, mely a terem talaját borító terrazon épült föl; ezt egész hosszában fölszedtem, mert jobbára római téglalapok töredékeiből és márvány darabokból állott. Utóbbiak a szobrokhoz tartoznak, van közöttük láb, kéz, orr, hajfürt, székrész, ruharáncz stb. Többi közt egy baglyot meg egy caduceust is találtam, mindmegannyi márványból való; a darabok száma több ezerre rug."

1 À Bella Lajos által feltárt és kiemelt töredékek ismeretlen helyen tárolódhattak egy ideig, hogy később az új Városháza udvarára kerüljenek. 1913-ban a mai Liszt Ferenc Múzeum kertjébe vitték át a faragványokat, ahol azokat továbbra is a szabadban tárolták (44 — 45. kép). A márványtöredékekkel kapcsolatban dr. Alföldi András

2 felveti azt a gondolatot, hogy csonkaságuk ellenére is érdemes volna összeállításukkal foglalkozni. Mintegy tíz évvel később, az 1930-as években a Bécsi Egyetem Filozófiai Fakultás Régészeti Osztályának tanára, Dr. Camillo Praschniker szinte évenként Sopronban járt, s így került sor arra, hogy 1935-ben, az akkori múzeumigazgató,