Magyar Műemlékvédelem 1973-1974 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 8. Budapest, 1977)

Jelentések - Korányi Attila – Pomozi István: Tapasztalatok és korszerű eljárások a műemlék-helyreállítások kivitelezési gyakorlatában

nevű szulfoklórozott polietilén mázanyagával kezelt felületen. Az építkezés 1967-ban fejeződött be (414. kép). Hasonló hiperbolikus dongaszerű védőtető héjszerkezet a kora középkori veszprémi Szent Györgykápolnáé is, amely öt évvel korábban, 1962-ben készült (tervező: Erdei Ferenc, kivitelező: OMF Székesfehérvári Építésvezetősége) műszakilag kedvezőtlenebb megoldásban. A hibaforrások zöme a szakszerűtlen kivitelezés következménye, ezért felsorolásuk az elkövetkező munkák szempontjából tanulságos lehet. A szigetelés aljzatától elvált a simítóréteg, így az utóbbin repedések keletkeztek. A bevonatszigetelést alapozni kellett volna a szigetelőanyag hígított oldatával, de ez elmaradt. Az előírástól eltérően a szigetelőréteget mindössze egy rétegben, 400 — 500 mikron helyett 100 — 200 mikron vastagságban, tehát vékonyabban hordták fel, bár a mechanikai hatásokkal szemben még ez a vastagság sem felelt volna meg. Az aljzat nedvességtartalma is nagyobb volt a megengedettnél. Az üveg felülvilágítók beépítése helytelen, a pereménél vízgyűjtő horony van, és alsó síkján a páralecsapódásból képződő vízcseppek is beszívódnak a héjszerkezetbe. A szellőző ablakszárnyak biztosítanák a helyiség jobb légáramlását, ezt azonban az üzemelő — helytelen módon — nem működteti. A műemléképületek helyreállításánál sajátos, de szinte mindennapos kérdés a vízszintes falszigetelés hiánya, illetve utólagos megoldásuk. A téglafalak esetében viszonylag egyszerűbb a helyzet, a vízszintes fugák szakaszos fűrészelésével utólag alkalmazható a bitumenes ragasztott szigetelés. A műemlékfalazatok jelentős részének anyaga azonban nem tégla, hanem kő, esetleg vegyesen tégla és kő. Mindezeknél nem jöhet számításba a szakaszolt utólagosan ragasztott szigetelés. A hagyományos és a korszerű megoldásokra egyaránt találunk példákat kivitelezési gyakorlatunkban. Kétségtelen tény azonban, hogy az épületdiagnosztikai vizsgálat alapján történő módszer kiválasztása még kezdetleges stádiumban van, többnyire az ösztönösség határozza meg az alkalmazott eljárásokat. Lássunk közülük néhányat az elmúlt évtized időszakából. A gótikus nógrádsápi r. k, templom 1968-as, majd a XVIII. századi mecseknádasdi Haviboldogasszony-kápolna 1974-es helyreállításánál Sch. Pusztai Ilona építész tervező alkalmazta az alapfal melletti légcsatorna falszellőztetés módszerét, angol aknához hasonló tapösórácsos lefedéssel az épület körüli járda síkjában. A korrekt, hagyományos jellegű módszerrel kapcsolatban probléma nem merült fel. Ugyancsak Sch. Pusztai Ilona tervezésében készült a barokk vörösberényi r. k. templom helyreállítása, amelynél technikai okok miatt 1975-ben került sor német szakemberek kivitelezésében az elektroozmotikus falszigetelés alkalmazására. Az NDK-beli kollégák fenntartás nélkül elégedettek módszerükkel, amely természeti/, kép. Óbudai Herkules-villa, védőépületek tesen hazánkban sem új, például a gótikus siklósi kápolna freskós falfülkéinél alkalmaztuk. Nagy érdeklődéssel várjuk a német elektroozmotikus szigetelés eredményét, miután a hazánkban eddig kipróbált fémek nagyfokú korróziója néhány év elteltével lerontotta a száradási hatásfokot. Az előzetes tájékoztatás szerint a kevésbé korrodálódó fémanyag alkalmazása évtizedekre megoldja a kérdést. A hagyományos módszerek közé sorolandó a magas talajvízszint esetén létjogosult drenázs415. kép. Köröshegy, r. k. templom