Magyar Műemlékvédelem 1973-1974 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 8. Budapest, 1977)

Sopron műemlékeivel foglalkozó tanulmányok - Román András: A soproni városkép fejlődése

A SOPRONI VÁROSKÉP FEJLŐDÉSE Az urbanisztika esztétikai fogalmai közül talán a városkép a legbonyolultabb és a legösszetettebb. Mi tartozik egy város képébe ? Városképalkotó-e minden, a település életével és fejlődésével kapcsolatos látványi változás ? S városképalkotó-e az olyan strukturális, városszerkezeti operáció, amely nem jár együtt közvetlen építészeti beavatkozással, de megváltoztatja a város mindennapi életét, az emberek és járművek mozgását, már meglevő, de eddig elhanyagolt vizuális hatások érvényre jutását? Olyan kérdések ezek, amelyekre sok szerző sokféle választ ad s a mai napig is inkább a szubjektív szemléletre bízza annak megítélését, hogy a néhány évvel ezelőtt még békésen szunynyadó vidéki városok legtöbbjét is magával ragadó, gyorsuló építő szándék és potenciál milyen hatást is gyakorol településeink legtöbbször harmonikus képére. Nem kísérletezik általános következtetések levonásával a jelen tanulmány sem. Annál kevésbé, mert nem ez a célja, hanem az, hogy Sopron városképének az utóbbi időkben bekövetkezett változását kísérje nyomon, s legfeljebb ott általánosítson, ahol erre a soproni példák alkalmasak. Sopron szép város. Nem attól (nem csak attól) szép, hogy sok a műemléke. Veszprémben is akad nagyszámú műemlék, viszonylag nem sokat bontottak le a közelmúltban, de Veszprémben ma már mégis keresni kell a város szépségét, s azt csak nyomokban találni meg. Szép viszont — kevés műemléke ellenére is — Gyula, és szép Salgótarján, a maga modernségében, egyetlen műemlék nélkül. Sopron szépsége a tájjal való bensőséges összhangjában, fontosabb tereinek, utcáinak harmonikus, nagyjából egységes, de mégsem uniformizált, nem unalmas egyenkénti és összhatásában rejlik elsősorban. Szép, ahogy a Lövérek és az északi, keleti dombsor között meghúzódó városszövetből kimagasodnak a tornyok, szép a Beloiannisz tér elegáns, nagyvonalú térhatása, az Előkapu szemet s lépteket a Belvárosba invitáló szívó hatása, szép a kis utcácskák lágy hajladozása, a Lenin körút mindig eleven forgataga. Szép — mint látni fogjuk —, hogy mindezt nem rombolja le, hanem élni, érvényesülni hagyja, mi több: szinte kiegészíti mindaz, amit ma korszerű szóval tömeges lakásépítésnek nevezünk. A település vizuális megjelenése és a városkép fogalma Sopronban sem egy és ugyanaz. Városképen itt sem fogadható el más, mint ami a város mindennapi élete szempontjából látványilag jelentős. Az, amit minden soproni nap mint nap lát, vagy az, amit az ide látogató idegen nem tud elkerülni. Városkép ezért minden a Belvárosban, a Lenin körúton. Városkép minden magas építmény, ami a város belsejéből vagy a városhoz közelítve látszik. Városkép Sopronban a 84. út átvezető szakasza. De nem városképi elem a külvárosok sok hangulatos utcája még akkor sem, ha történetileg, építészetileg jelentősek, érdekesek is, hiszen ide az idegen ritkán jut el, még a soproni őslakos is alig-alig (hacsak nem ott a lakása). De ennél is tovább kell szűkíteni a kört. A város nem azonos annak közigazgatási területével. A soproni városkép fogalmába nem sorolható a fertőrákosi kőfejtő és a balfi gyógyfürdő képe és környéke, bár földrajzilag Sopron területéhez tartozik. Ugyanez áll Sopronbánfalvára, Brennberabányára, a Tómalomra. Van ott is városkép (falukép), de ez sajátosan fertőrákosi, balfi, sopronbánfalvai stb., és nem soproni. A soproni városkép — mint Magyarországon általában — mai formájában alapjában véve a múlt század végén, századunk elején alakult ki. A középkori város barokk házai körül lényegében ekkor alakult ki mai formájában a körúti homlokzat, megalkotva hazánk egyik legszebb és legegységesebb romantikus együttesét. E pozitív fejlődés mellett nem kerülte el Sopront a korra jellemző, nagyzoló eklektika sem. A Városháza, a Liszt Ferenc Művelődési Központ, majd később a Postapalota e korszak legjellegzetesebb alkotásai, melyeket ha ma már meg is szoktunk, s karakteresen soproninak is tartunk, bizonyos, hogy nagy károkat okoztak a városképben. A ma látható városkéj) tehát, eredményeivel és hibáival együtt viszonylag kisebb változásoktól eltekintve a XX. század elején már a maihoz volt hasonló. A két világháború közti időszak építészetileg általában keveset alkotott Magyarországon. így volt ez Sopronban is. Ekkor épült a Lövér Szálló (a mai SZOT-üdülő), és sor került több más új beépítésre is, de a városkép a korábbihoz képest nem sokat változott. A legjelentősebb városszerke