Magyar Műemlékvédelem 1973-1974 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 8. Budapest, 1977)

Általános jellegű tanulmányok - Barcza Géza: A műemlékvédelem társadalmi bázisa

A MŰEMLÉKVÉDELEM TÁRSADALMI BÁZISA A magyar műemlékvédelemnek jelentős hagyományai vannak a társadalmi bázis kiépítésében és hasznosításában. Már 1872-ben a Magyarországi Műemlékek Ideiglenes Bizottsága, majd 1881-ben a Műemlékek Országos Bizottsága (MOB) testületi szervként alakult meg. Tagjait és levelező tagjait a vallás- és közoktatásügyi miniszter a szakemberek közül ötéves időtartamra nevezte ki. Létszáma kezdetben 10 — 20 fő volt, de az utolsó periódusban, az 1932— 1937 közötti időben már 50 rendes tag és 19 levelező tag működött. A MOB testületi jellege fokozatosan jelentőségét vesztette, majd 1933-ban a szakhivatallá történt átszervezéssel lényegileg megszűnt. A testületi jellegből adódott, hogy a miniszter által kinevezett tagok a MOB-bal nem álltak munkaviszonyban, feladatukat egyéb tevékenységük mellett társadalmi jelleggel látták el, s a kis létszámú hivatali apparátus munkáját a MOB-tagként is kinevezett előadó irányította. A MOB kinevezett tagjai 0932- 1937) között zömmel egyetemi tanárok (13 fő), valamint minisztériumi vezető állású tisztviselők (7 fő), múzeumi szakemberek (9 fő), a főváros vezető állású tisztviselői (5 fő), az oktatásügy területén dolgozók (5 fő), építészek (2 fő), papok (2 fő) és egyéb szervek dolgozói (5 fő), továbbá egy művész és a MOB előadója voltak. A MOB levelező tagjaként zömmel papok (8 fő), valamint múzeumi szakemberek (3 fő), minisztériumi tisztviselők (3 fő), fővárosi tisztviselők (2 fő), továbbá egy-egy egyetemi tanár, építész és oktatásügyi dolgozó nyert ugyanebben az időben kinevezést. A társadalmi bázis kiépítésére a MOB időszakban több kezdeményezés is történt. Ilyen volt a Dr. Lechner Jenő kezdeményezte „Magyar Országos Műemlék és Ott hon védelmi Szövetség", melynek célját az alapszabály-tervezet így határozta meg: „Cél: a hazai műemlék és otthon védelem gondolatát a társadalom összes rétegeiben felkelteni; a műemlékek és az otthon védelmének minden kultúreszközzel való propagálása és így a tradíciók ápolása és tiszteletben tartása által a lüktető nemzeti érzést állandóan ébrentartani . . ." Pártoló, rendes és kültagjai az évi tagdíjfizetést vállaló természetes személyek és jogi személyek, valamint a tagdíjat nem fizető — a hazai műemlékek védelmében különös érdemeket szerzett — választott tiszteleti tagok. 1927-ben helyi feladat ellátására alakult meg a „Visegrádi Várbizottság". A Várbizottság feladatát a Schulek János által megfogalmazott, 1933-ban elfogadott alapszabályban a következőképpen határozták meg: „Feladata: a visegrádi várromoknak a pusztulástól való megóvása, fenntartása és a lehetőséghez képest egyes részeinek az eredeti állapotba való visszaállítása . . . , a közönség gondolkodásában és elhatározásában a magyar nemzeti hazafias érzés ápolása és erősbítése." Tagjai és pártoló tagjai az évi tagdíj fizetését vállaló természetes és jogi személyek voltak. A műemlékvédelem felszabadulás előtti társadalmi bázisa bármily progresszív is volt, természetszerűleg magán viselte a kapitalista társadalomra jellemző műveltségi monopólium jegyeit, s így a széles néprétegeket nem tudta bevonni a műemlékek társadalmi szintű védelmébe. Erre csak a társadalmi rendszer megváltozása adhatott lehetőséget. A SOPRONI PÉLDA A felszabadulást követően a szocialista rendszerre való áttérés előfeltételeinek megteremtése kötötte le az államhatalom erejét. Ennek tulajdonítható, hogy öt évig váratott magára az első szocialista szemléletű magyar műemléki jogszabály megjelenése. 1949. augusztus 20-án elfogadásra került a Magyar Népköztársaság Alkotmánya, az 1949. évi XX. törvény, mely intézkedett az államhatalom helyi szerveiről is. Az 1950. évi I. törvény ennek szellemében határozta meg a tanácsok szerveit és feladatait. Az 1950. október 22-én, az első tanácsválasztás során létrehozott tanácsi rendszer lehetővé tette, hogy a nép tevékenyen bekapcsolódjék az államhatalom gyakorlásába, az államigazgatás mindennapos munkájába.