Magyar Műemlékvédelem 1971-1972 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 7. Budapest, 1974)

Jelentések - Román András: Az ICOMOS III. közgyűlése és kollokviuma

építészeti nyelvezete. A történeti környezetben való új építkezések mikéntjének, főként pedig a műemlékek új kiegészítésének egyik fontos tényezőjeként az arányok viszonyát, a régi és új mennyiségének összevetését jelölte meg. ,,Határa van annak, hogy egy épület mennyi új elemet bír el" — mondta. Nagy fontosságot tulajdonított dr. C. A. van Swigchem az elméleti tisztánlátás mellett az alkotóművész szubjektív gondolatvilágának és művészi invenciójának is, mert az elméleti kereteket végül is ezek töltik ki. Éppen ezért alapvető fontosságú: ,,az érzések integritása és a motívumok tisztasága, melyekkel a helyreállítás tervezője a korára érvényes alapelveket meghatározza; a helyreállító építész, mint alkotó és újraalkotó művész tehetségének a foka. Ha megelégszünk e feltételek kielégítésével, a többit illetően is meg kell adnunk a különböző módszerek választásának a szabadságát, amelyek kielégítő megoldást eredményeznek." Dr. van Swigchem nagy tért és időt átfogó előadása, bemutatott példáinak sokasága jó átmenetet biztosított a tisztán elméleti okfejtéstől a további korreferensek közvetlenül egy-egy országra terjedő beszámolóihoz. Bertrand Monnet a modern építészet és a műemlékek, műemléki együttesek franciaországi kölcsönhatásáról szólt. Kimutatta, hogy a XIX. század közepéig nem volt ellentét a régi építészet és az éppen újnak számító között. Azonos volt építési anyaguk, kapcsolatuk a közös forrásnak számító antik civilizációhoz s a létrehozó) esztétikai érzék is. Mindez a múlt század második felére megbomlott. A nagyvárosi fejlődéssel meggyorsult a műemlékek pusztulásának folyamata. Szólt a műemlékhelyreállítás elméletének fejlődéséről Franciaországban, végigvezetve azt Violet le Duc-től napjainkig. A továbbiakban az idevonatkozó francia jogszabályokat sorolta fel, amelyekről tudni kell azt, hogy a műemlékvédelem és a történeti együttesek védelmének világviszonylatban is legjobbnak számító jogalkotásai közé számítanak. Az 1962. augusztus 4-i, világszerte ismert Malraux-törvény 40 védett városra terjeszti ki hatáskörét. A jó keretek azonban hangsúlyozta Monnet még nem jelentenek feltétlenül jó megoldást. Sajnálattal említette meg, hogy a francia építészek között nem egységes az álláspont, hogyan kell e helyeken építkezni, így az eredmény nem mindig sikeres. Hibáztatta azt is, hogy a figyelem nem terjed túl a védett területek határain, pedig az azokon kívül épített magas házak súlyos vizuális károkat okozhatnak. Befejezésül hangoztatta: csak kétféle építészet van - jó és rossz. Csak az a jó, amely saját korában gyökerezik, s nem utánoz. Ez segíti elő a városok fejlődésének elismerését, egyben a múlt kulturális értékeinek védelmét. Minderre fogékonnyá kell tenni a hatóságokat és a közvéleményt, s ez a mi feladatunk. Jan ZacJiwatowicz lengyel vonatkozásban vonta meg a fejlődés mérlegét. Sehol a világon nem vetődött fel olyan tragikusan a régi városok és műemlékek újjáélesztésének kérdése, mint Lengyelor392. és 393. kép. Dr. Dercsényi Dezső, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága elnökének fogadása az Országos Műemléki Felügyelőségen (1972. jémius 25.) szagban a második világháború után. Nem lehetett más megoldást találni ekkor, mint a teljes újjáépítést, egész városképek esetében is — hiszen a társadalom ezt igényelte. Más településekben, a