Magyar Műemlékvédelem 1971-1972 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 7. Budapest, 1974)

Jelentések - Dávid Ferenc – Gergelyffy András: Falkutatások 1971-1972

FALKUTATÁSOK 1 9 7 1 - 1 972 Ha ez évben jelentésünk az előzőknél lényegesen több „tételt" tartalmaz, ennek oka az, hogy összegyűjtöttük a Tudományos Osztály művészettörténészeinek feltárásain kívül a Műemlékfelügyeleti Osztály és a Gyűjteményi Osztály ilyen természetű munkáit is. A felsorolás így sem teljes: fontos helyreállításainknál, ahol a tudományos munkatárs régész volt, a régész, ill. az építész falkutatása a régészeti feltárásokról szóló jelentésben, ott pedig, ahol a falkutatás eredménye egy-egy freskó, pontosabban falfestés felfedezése volt, s a falkutatást freskórestaurátor folytatta, a munka az ő jelentésükben szerepel.

1 Az előkerült anyag meglehetősen sokrétű. Falusi templomaink sora bizonyult a külső renoválások, vagy rendszeres helyreállításhoz kapcsolódó kutatás során középkorinak, s a napfényre került részletek legtöbbször nemcsak történeti jelentőségűek, hanem magas művészi nívóról tanúskodók, nemegyszer magasabbról, mint az őket elfedő-átépítő barokk vagy későbbi épületé. Különös öröm, hogy néhány jelentős új lelet világítja meg a XVI — XVII. század művészettörténetileg kevéssé ismert tájait. A mé>ri Lamberg-kastély barokk freskói és a soproni házak jó néhány ekkori díszítő festése arra figyelmeztet, hogy a falkutatásnak az újkori rétegek gondos feltárása is feladata. Mint 1968-ban, most is újabb középkori lakóház felfedezéséről adhatunk hírt: a pásztói kántorház újabb területen hívja fel a figyelmet a városi-mezővárosi, világi épületek értékeire, alaposabb vizsgálatuk szükségességére. Gyűjtésünkből következő tanulságok legelsőbbje a falkutatást végzőkre vonatkozik. Meglepő, hogy milyen sokan végeznek — s eredményesen - falkutatást. S nemcsak az idősebb generációból, akik működésüket még abban az időben kezdték, amikor a munkakörök nem különültek el élesen, hanem a fiatalabbak, s a hivatalhoz későbben kerültek közül is. E jelenség oka nyilván abban keresendő, hogy a műemlékvédelmi munka még ma is sokoldalúságot követel, s a tudományos kutatás bizonyos szinten egy osztály dolgozóinál sem nélkülözhető. A kutatások két, nem élesen elkülönülő csoportra oszthatók. Egyikük az alaposabb helyreállításokkal kapcsolatos, ahol a tudományos kutatás számára a munkafeltételek biztosítottak, a másik a tatarozásokkal, renoválásokkal függ össze, melyeknél a kutatás csak alkalomszerű, s rendkívül kedvezőtlen körülmények között folyik. Az utóbbi a múzeumi gyakorlatban kialakított fogalmak közül a „leletmentés"-hez hasonlítható. Sajnos, a mi ilyen munkánk hátrányára. A leletmentések ugyanis külön erre biztosított pénzügyi kerettel rendelkeznek, a személyi feltételek mind a feltáráshoz, mind a dokumentáláshoz adottak. Nem kell külön bizonyítanunk, hogy az ilyen munkáknak a mi körülményeink között milyen fontossága van. Két emlékcsoportot különösen kiemelnénk: a falusi templomokat s a városi lakóházakat, A falu életszínvonalának emelkedése most érte el falusi műemlékeinket. A kisebb falusi templomok külső-belső renoválásakor a teljes vakolatleverés mindennapossá vált. Ez pedig azt jelenti, hogy a renoválással elpusztult a vakolat-őrizte építéstörténeti adatok többsége. S ezekért az előbukkant kőrészletek nem nyújtanak kárpótlást. Hasonlóképpen gyorsuló ütemben alakítják át történeti városmagjainkat. Ezek esetében helyzetünket különösen nehezíti, hogy a hosszú történeti múltra visszatekintő emlékeknek csak egy töredéke élvez műemléki védettséget. Ezek az épületek sajnos, számolatlanul bontatnak le, vagy alakíttatnak át oly alaposan, hogy egykori voltuknak írmagja sem marad. Bevezetésünknek nem lehet feladata, hogy e problémákra konkrét megoldási javaslatokat adjon, mégsem mulaszthatunk el egy nosztalgikus célzást arra az időre, amikor a városi múzeumok és műemlékvédelmünk kapcsolata a mainál erősebb volt, s szakembereik a mi céljainkért is dolgoztak. A „biztosított előfeltételekkel" törtónt, s nagyrészt a Hivatal helyreállításaival kapcsolatos kutatásokról ezúttal csak néhány szót szólunk. A jelentésünkben felsorolt kutatások száma 22. Ezek közül 14 városi lakóház, többségük soproni. Falusi templomot hatot, kolostortemplomot, ill. kastélyt egy-egy esetben vizsgáltunk. Ezt a számot, mint bevezetőnkben jeleztük, természetesen ki kell egészítenünk az ásatásokról szóló jelentés adataival. A kutatások száma, mint látjuk, nagyon kicsiny, különösen, ha a már említett feladatokkal vetjük össze őket. Épp azért, hogy ennek a szein-