Magyar Műemlékvédelem 1971-1972 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 7. Budapest, 1974)

Tanulmányok - Borsos Béla: A magyar műemlékvédelem hivatala és gyűjteményei az 1881. évi törvény megjelenésétől Henszlmann haláláig (1888)

adott szervezeti szabályzat értelmében általam (ti. Trefort által !) megbízatott, hogy az üléseken mint a kormány képviselője vegyen részt". Ugyanekkor azonban Forster mint a földhitelintézet igazgatója „beltagsága érintetlenül hagyásával" megmaradt a bizottságban.

40 így tehát a beltagok száma eggyel szaporodott. A változásokat az 1887. IV. 20-án tartott ülés tudomásul vette. ,,Ez alkalommal elnök által Szalay Imre meleg szavakkal üdvözöltetett."

41 Az 1887. X. 11-én tartott ülésen pedig: ,,Elnök (Zichy) megjegyezvén, hogy ő számos elfoglaltatása miatt, az üléseken nem mindig elnökölhet, miért is indítványozza, miszerint a N. M. minister megkérendő volna, hogy Forster Gyulát, ki mint ministeri tanácsos, több éven át a bizottság ügyeit a Ministériumban vitte, másod-elnöknek kinevezze." Forster, aki a helyettes elnökösködést 1883-ban visszautasította, most - az összeférhetetlenség megszűnvén a másodelnöki megbízatás javaslatát elfogadta. A bizottság határozata „ebbeli kérelem felterjesztendő" — volt. Ettől kezdve Zichy távollétében — valóban a legtöbb ülésen Forster elnököl. Szinte áttekinthetetlenül zsúfolódnak itt össze a személyi és hatásköri kérdések. Ugyanakkor nehezen tudunk megszabadulni a gondolattól, hogy — szigorúan ügyelve az összeférhetetlenség formai feltételeinek sértetlenségére — túlságosan nagy~ hatalom összpontosul egy-két ember kezében, akiket még hozzá rokoni kapcsolatok is összefűznek. * Ilyen külső keretek között és ilyen személyi adottságokkal folyt tehát a Műemlékek Országos Bizottságának élete a véglegesítés évtizedében. E felszín alatt lassan-lassan mélyreható, sőt döntő változások érlelődtek, amelyek — többek között a gyűjtemények alakulására is meghatározó módon hatottak. A hetvenes évekről írva még sokszor kívánkoztak tollúnk hegyére a „bizonytalan, kialakulatlan, elhatárolatlan, patriarkális" jelzők. Most minden komolyabb, kialakultabb, minden rend, szilárd forma felé tör. Nem kevesebbről van szó, mint az „ideiglenesből véglegessé", az „ad hoc" intézkedések által fenntartottból törvény által biztosítottá alakuló hivatal feladatainak, munkakörének világos, szilárd megformálásáról, éppen akkor, amikor a tennivalók köre maga is áttekinthetetlenül megnövekszik. Ez a folyamat még az évtized végén is távol van a teljes megvalósulástól, hiszen közben minden történeti, művészettörténeti, esztétikai elvi kérdés gyors ritmusú változásban van, s ezek dialektikus kölcsönhatásban formálják egymást és a hivatal kialakítást igénylő feladatkörét, nem beszélve a jogi, politikai és gazdasági változásokról. Mégis úgy hisszük, hogy ez az évtized döntő lépést tett előre ezen a téren, s hogy ebben Henszlmanné az érdem, azé az emberé, aki gyakran talán háttérben állva, de mindezeket elhatározó módon befolyásolva dolgozott egészen haláláig. ő volt az, aki a bizottság feladatkörét több ízben is tömören, világosan megfogalmazta: „a bizottság fontos feladata az országban szétszórt emlékek szemmeltartása, a még nem ismeretesek megismertetése, a restaurât!óban levők fölötti felügyelet" írja a hivatal véglegesítésének évéről szóló jelentésében.

42 Ezzel tulajdonképpen a munkakör lényeges területeire mind rámutat. Kibontakozóban látjuk mindenekelőtt a műemlékfelügyeleti tevékenységet és a műemléki propagandát. A felügyeleti munka eszköze és módja a minisztérium számára rendszeresen adott szakvélemények sora. A szakértői munkával a bizottság — ha alkalmasak rá — kültagjait bízza meg, ha pedig szükséges, műszaki képzettségű beltagjait (Schulek, Steindl, gr. Khuen) küldi ki. Az országos jelentőségű restaurálások, a pécsi székesegyház, a kassai dóm, a budavári plébániatemplom terveit nagyrészt a bizottság beltagjai készítik vagy elkészítésüket irányítják, azonban a minisztérium ezekről is szakvéleményt kér. A szakértőket a rendes üléseken jelölik ki. A vélemények alapján a miniszter dönt, s a döntések szankcióját is ő biztosítja. Ennek a munkának az alapja egy, az ország egész területére kiterjedő egységes elvek alapján készített és főként élesen meghatározott értékeléseket tartalmazó műemlékkataszter lehet. Az eredeti elképzelés az induláskor az volt, hogy a katasztert a kiosztott ívek alapján a kültagok ingyen, „társadalmi munkában" készítsék. Már az első lépéseknél kiderült, hogy ez lehetetlen. Erre nem volt elég a jóakarat. Az emlékek megörökítésére a rendkívül drága és kezdetleges fotografálás csak kivételesen volt alkalmas. Maradt a gondos grafikai felvétel. Ezt a munkát csak a festőművész vagy rajztanár kültagok végezhették. Ingyen azonban ezt nem várhatták el tőlük. Jutalmakat adtak tehát, mégpedig igen komoly összegeket. Hamarosan kiemelkedtek a kültagok sorából azok a „professzionisták", akiknek működésével már részletesen foglalkoztunk.

43 Amint később kiderült, az ő munkájuk is nagyon egyenlőtlen volt, főként pedig megváltozott az e munkával kapcsolatos igény. A műemlékvédelmi munka mindig nagyon heterogén. Három fő irányt kell egyesítenie: a jogit, a művészettörténeti-régészetit és mindenekelőtt a műszaki-építészetit. Természetes, hogy e három irány együttes figyelembevétele nem könnyű. Az egyenlőtlenségek gyakran vezethetnek súrlódásokra. A bizottság munkájának indulásakor kétségtelenül a műtörténeti-régészeti irány dominált. Ez nyomta rá bélyegét a készülő műemlékkataszteri munkára, illetve az ennek eredményéből szerveződő tervtárra. A felvételezőktől elsősorban művészi rajzokat és régészeti adatokat vártak. Ennek mindannyian kitűnően megfeleltek, de talán leginkább a tehetséges és nagyon termékeny Myskovszky, Henszlmann bizalmas barátja. Az ő művészi iránya dominálta a tervtár első nagy nyilvános bemutatkozását, a Sugár úti kiállítást.

44