Magyar Műemlékvédelem 1971-1972 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 7. Budapest, 1974)
Tanulmányok - H. Vladár Ágnes: A zalaszentmihályfai r.k. templom helyreállítása
148. kép. A nyugati hármasablak lábazata 14Í). kép. A déli, román kori hármasablak nyugati oszlopa: lábazatként elhelyezett vállkő tartoztak, az ablakok osztóinak^Joszlopfői. ill. valikövei voltak. Mint már előbb említettük, a templomon egy nagyobb mérvű renoválást végeztek, s egy Canonica Visitatio adata 7 alapján ennek időpontját is tudjuk, az 1750-es években, de 1755 előtt. A renoválást és az újra használatbahelyezést 150. kép. A déli, román kori hármasablak keleti oszlopa helyreállítás előtt megelőzően az épület már egy ideje romosán, elhagyottan állhatott: tornya sérülten, ablakelemei szétszóródva, hiányosan, falkoronái lepusztulva. E feltételezés alapjául tények szolgáltak. A gondatlanul visszarakott darabok, vállkő lábazatként, rövidre sikerült oszlop hossza tégla-alápolcolással megtoldva, a két állatfejes vállkőoszlopfő rendeltetéstől függetlenül elhelyezve. A barokk kori építkezést végzők láthatóan nem tulajdonítottak fontosságot a középkori formák, szerkezetek restaurálásának, bár az a tény, hogy ami maradt, megőrizték, különös tekintettel az ugyancsak ekkor megszélesített kapuba többé már nem illő timpanondomborműre, mégis elismerést érdemel. A torony felső szintjéről jól megfigyelhettük, hogy a falkorona a belső oldalon szabálytalan vonalú, a felső 2 3 téglasor laza, kézzel leemelhető. Az új toronypárkány húzása és a toronysisak megépítése előtt csak a párkányhoz szükséges külső sávban erősítették meg a falat, a többi részét úgy hagyták, ahogy találták. A toronyfal, ill. a torony eredeti, XIII. század elején elkészült állapotában véleményünk szerint legalább egy szinttel magasabb volt (154/a kép). A barokk szentélylépcső középső eleme, mely középkori párkánykő (lásd a 147. képet), minden valószínűség szerint a torony párkányához tartozhatott. Feltevésünk alapja az, hogy a román kori templom építésekor csak a toronynál használtak követ kapu, ablakok, építészeti részletek kialakítására —, míg a hajó ablakait csupán téglarézsűkkel képezték ki. Nemcsak a torony magassága csökkent lényegesen a barokk kori renováláskor, hanem a hajóé is, a XVIII. századi párkány vonala a román kori ablakok záradékánál lejjebb került, az eredetihez képest mintegy 80—100 cm-rel. A középkori ablakokat ekkor falazták be, s vágták a két magas kosáríves ablakot. A torony méreteinek s a templomhajóhoz viszonyított arányának vizsgálata is előbbi feltételezésünket támasztja alá. A négyzetes, 4,54x4,35 méter oldalhosszúságú torony hazai román kori templomépítészetünkben szokatlanul nagyméretű, a hajó szélességéhez képest pedig különösen. A templomhajó eredeti magasságának visszaállítása után látszott, hogy a torony milyen csekély mértékben nyúlik a tetősíkkal való vízszintes metszésvonala fölé. Nagy négyzetes hasábja főleg a templom oldalnézeténél szembetűnő ez csonkának, befejezetlennek hat. Lényegesen kisebb alapterületű tornyok (Egregy, Csempeszkopács) magassága jóval nagyobb, és szintjeik száma is több. Az alsó, megmaradt emelet ablakosztóinak tarthatjuk a hengeres oszlopokat, sima, egyszerű kialakítású fejezettéi-lábazattal, míg a kibontott állatfejes vállkövek feltételezhetően az elpusztult toronyszint tartozékai lehettek, a hatszögletű oszlopokkal együtt.
