Magyar Műemlékvédelem 1969-1970 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 6. Budapest, 1972)

TANULMÁNYOK - Császár László: A szocialista műemlékvédelem elvi kérdései

Ez elgondolás szerint a műemlékvédelem fogalomkörébe tartozik az előmunkálatokon, felmérésen, kutatáson, helyreállításon túl azok látogatásakor érvényesülő eszmei jelentősége, sőt a műemlékekkel kapcsolatos népszerűsítő-propagatív tevékenység is. így hát e fogalom két értelmezéssel is jelentkezik. Az egyik a szorosan vett helyreállítási vagy az ezzel kapcsolatos tevékenység, a másik ennek következménye, a műemléki építészet tárgyainak, a műemlékeknek társadalmi hatása. Műemlékvédelmet gyakorolni tehát annyi, mint biztosítani a műemlékek anyagi valódiságukban történő fennmaradását és biztosítani jelentéstartalmuk érvényesülését a társadalmi tudatban. Ezeket a csoportokat azonban - melyeknek időbeliségük is van — nem mindig szükséges és célszerű a vizsgálatok során szétbontani. Ha ezt időnként megtesszük, arra csak a pontosabb meghatározás szükségessége miatt kerül sor. 2. A 'műemlékvédelem fő alkotóelemei a) A műemléki építészet céljai között különös fontossággal szerepel az objektumok életre keltése, használhatóvá tétele. Ennek érdekében anyagai, eszközei, módszerei kisebb eltérésekkel azonosak lényegileg az építő gyakorlatéval. Eredménye, maga az élő műemléképület a településsel, az intézménynyel, a családok, a társadalom gazdasági életével szervesen összefügg. A termelőmunkával létrehozott anyagi értékek a társadalom gazdasági alapjaihoz tartoznak. b) Ezen túlmenően a megvalósítás következményei, hitelessége a tudomány vonásaival ruházzák fel. E vonások a társadalomtudományok szférájához, elsősorban a történettudományokéhoz kapcsolják. A tudományhoz való viszonyában felismerhető az elmélet és gyakorlat dialektikája, a gyakorlattól (a műemléki kutatástól) az elméletig (régészet, építészet, művészettörténet, technikatörténet stb.), majd vissza a gyakorlatig (műemléki helyreállítás) való jellegzetes mozgás. Közben még számos tudományággal kapcsolatba kerül az anyagtantól pl. a néprajzig (építőáldozatok). Áttételesen a műemlékvédelem mai eredményei, alkotásai következményeiben a későbbi korok fejlettebb ismeretanyaga számára újabb összefüggéseket produkálhatnak. A műemlékvédelem eredményei, a tér-, tömeges részletképzések hiteles bemutatása fontos anyagai továbbá az esztétika tudományos vizsgálatainak. A műemléki munka tudományossága kritériumának vizsgálatánál megállapítható, hogy általában közeli rokonságot mutat a történettudományok hasonló problematikája val. Végső soron itt is a legdöntőbb feladat a történelmi-társadalmi valóság lényeges összefüggéseinek feltárása, a fő folyamatok és tendenciák elemzése, olyan koordináta-rendszer felállítása, amelyben a jelenben lejátszódó események érzékletesen szem lelhetők. c) Nem hanyagolható el a műemlékvédelem művészi jellege sem, hiszen e hatás mindenekelőtt összetett, több komponense van, s ezek az összetevők a szemlélő befogadóképességének, ízlésvilágának függvényében érvényesülnek jobban vagy kevésbé. Ezek egyikeként említhetjük azokat az esztétikai tényezőket, amelyek hatásukat arány és formarendszerek összefüggéseiben hordozzák. Itt különböztethetjük meg a történelmi elemek újrafelismerésének örömét, a formatisztaság esztétikumát, az anyagok és szerkezetek belső logikájának szépségét. Ezeken kívül az újabban kialakult vagy tért hódított esztétikai hatások (forma-színrendszerek, anyagszerűség stb.) felfedezése, megmutatkozása a műemlékeken is képes artisztikus élmény felkeltésére. Mivel azonban a műemléképületek döntő többsége a fenntartás és a jelen igényeinek kielégítése érdekében óhatatlanul bizonyos beavatkozást szenved, ennek nyomán elkerülhetetlenül új esztétikai /tatások is létrejönnek. E hatások kiemelhetik, aláhúzhatják az eredeti szándékot, de kifejthetnek ellentétes hatást is. Mindezeken felül s mindezekkel együtt azonban a legfontosabb művészi hatás a fennmaradt objektumok hiteles történetisége. Mint ismeretes, ez a történetiség az eredeti dokumentumértékben, a múlt valóságainak kisugárzásában nyilvánul meg, s ennek legfőbb hordozója maga az anyagi azonosság. Persze ettől a kategóriától más, egyéb műemléki, bemutatási módszerekig a lehetőségeknek kétségtelenül nem azonos értékű — széles skálája ismeretes. Itt rövid kitérőt kell tennünk a történeti élményről mint az esztétikum lényeges forrásáról. A történetiségen keresztül megnyilvánuló artisztikum természetesen nemcsak a műemlékvédelem specialitása. Bár az analógiák említése mindig nagy óvatosságra kötelez, nem hagyható figyelmen kívül az az elgondolkoztató tény, hogy pl. elmúlt korok képzőművészete más korok, tudatvilágok problémáit tárja elénk, éppen ezért nem reprodukálható soha. Ennek ellenére ma is magasfokú élményt nyújt, mert hatását történeti mivolt/inak tudatos felismerése kapcsán fejti ki. E tétel megértéséhez röviden fel kell idéznünk a műélvezet folyamatának leglényegesebb befejező mozzanatait, jelesül azt a periódust, amidőn az ábrázolás, a tartalom, a formák, az arányok, a színek nyomán a szemlélő tudatvilága segítségével gazdag képzettársításokkal fokozza fel a mű hatását. A művészi élmény fokának tehát az előbb elmondottak szerint tudatvilágunk, képzeteink, vágyaink, hangulati szenzibilitásunk, etikánk, moralitásunk nagymértékben meghatározói tényezői. Az időben való mozgás szerepe, a múlt azonban még jobban hatványozni képes ezt az élményt, hiszen a kornak a képen keresztül hozzánk eljutó dokumentatív mondanivalói, eszméi, életfelfogása, törekvései, egész történeti valósága amelyben