Magyar Műemlékvédelem 1969-1970 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 6. Budapest, 1972)

TANULMÁNYOK - Barcza Géza: A magyar műemlékvédelem fejlődése a jogszabályok tükrében 1950-1963

műemlék birtoklásával és használatával járó kötelezettségek, - építési engedély műemlékekkel kapcsolatos építési munkákra, műemlékekkel kapcsolatos külön engedélyt igénylő — építési munkák, műemlékeken elhelyezhető feliratok s hirdetések engedélyezése, - műemlék bővítése, - műemlék vagy műemlék jellegű épület tatarozása, műemléki környezet és műemléki jelentőségű terület, - városrendezési tervek műemléki vonatkozásai, műemlékek fenntartása, bontások, leletek. Az általános rendelkezésekben az 1949. évi 13. számú törvényerejű rendeletben meghatározott műemléki értékkategóriák bővítésére került sor. Míg a törvényerejű rendelet csak a műemlékekről és a műemléki környezetekről intézkedett, addig az OÉSZ-ben megjelent a „műemlék jellegű épület", a „városképi jelentőségű épület", továbbá a „műemléki jelentőségű terület" új értékkategóriák fogalma is. Az 1949. évi 13. számú törvényerejű rendelet és az Országos Építésügyi Szabályzat műemléki fogalom meghatározása között szembetűnő az a különbség, hogy az utóbbi nem tesz említést a földben levő építményekről, hanem csak általában beszél építményekről. Ez a kialakult gyakorlatot tükrözte, mivel egy-két kivételtől eltekintve — a föld alatt levő, még fel nem tárt építmények nem voltak műemlékké nyilvánítva, hanem azok az 1949. évi 13. számú törvényerejű rendelet alapján régészeti jelentőségű földterületként jutottak védelemhez. Az Országos Építésügyi Szabályzat műemléki fogalom meghatározásában nem szerepeltek a „földmű"-vek, bár a törvényerejű rendelet ezeket az építmények közé sorolta. A jogszabályi rendezésre az 1963. évi 9. számú törvényerejű rendeletben került sor.

13 Az eltérő fogalommeghatározás a gyakorlatban mégsem idézett elő sohasem vitákat a műemléki és múzeumi terület között, s az esetenkénti kettős védelem nem okozott problémákat. A műemlék jellegű, valamint a városképi jelentőségű épület fogalommeghatározása lényegileg már egy kialakult gyakorlatot szentesített,

14 s érték szempontjából differenciát tett a védett építmények között. Míg a műemlékeknél a jogszabályok azok kötelező fenntartását írják elő, addig a műemlék jellegű és városképi jelentőségű épületeknél a gazdaságosság és a rendezési tervekbe történő beilleszthetőség alapvető kritériumként jelentkezett. A műemlék jellegű épületek nem bírnak kiemelkedő jelentőséggel, értékük nem éri el a műemlékekét. A városképi jelentőségű épületek védelmét a városképben betöltött szerepük indokolja. Az Országos Építésügyi Szabályzat a törvényerejű rendeletnél részletesebben határozta meg a műemléki környezet fogalmát. Ennek meghatározására sor kerülhet a rendezési tervekben, illetőleg határozatikig is védett környezetté lehet minősíteni a műemlékek építészeti és tájképi környezetét. A műemlék jellegű, a városképi jelentőségű épületek, valamint a műemléki környezetek védetté nyilvánítására, illetőleg ezek védettségének megszüntetésére az Országos Építésügyi Szabályzat az építésügyi minisztert hatalmazta fel. Az Országos Építésügyi Szabályzat „műemléki jelentőségű terület" elnevezéssel megteremtette a műemléki együttesek védelmének lehetőségét is. Az OÉSZ műemléki jelentőségű területnek tekinti az olyan városrészeket, tereket, utcákat vagy utcaszakaszokat, amelyeket az ott nagymértékben együttesen előforduló műemlékek és a velük jelentkező műemlék jellegű és városképi jelentőségű épületek miatt az építésügyi és a művelődésügyi miniszter egységes védelemben részesít. Az OÉSZ az Országos Műemléki Felügyelőség feladatává tette a védetté nyilvánításról, illetve a védettség megszüntetéséről intézkedő határozatok kiadását. Azokat az érdekelt megyei, járási és községi tanácsoknak, valamint a területileg illetékes építésügyi hatóságoknak kellett megküldeni. Az építésügyi hatóságok a területükön levő védett objektumokról nyilvántartást vezettek, az ő feladatuk volt a tulajdonosok, kezelő, illetve használó szervek kiértesítése is. A műemlékek nyilvántartásának vezetése a műemléki hatóság egyik alapvető feladata, mivel csak ez bizonyíthatja hitelesen valamely épület védettségét. Olyan nyilvántartás nélkül, amely a tanácsi szerveknél is megtalálható, és hatósági tevékenységükalapjául szolgál, eredményes műemlékvédelmi tevékenység nem képzelhető el. Ezért volt nagy jelentősége annak, hogy az Országos Műemléki Felügyelőség 1960-ban kiadta és minden érdekelt szerv rendelkezésére bocsátotta hivatalos műemlékjegyzékét. Az OÉSZ műemlékvédelmi előírásai alapján az építmények és területek védetté nyilvánításáról a műemléki hatóság a telekkönyvi hatóságot tájékoztatni tartozott, mely a védettség tényét a telekkönyvi nyilvántartásába bejegyezte. A műemléki védettség bizonyos mértékig korlátozza a tulajdonjogot, mely tartalmilag maga ban foglalja a birtoklás, a használat és hasznok szedésének jogát, továbbá a rendelkezési jogot. A műemléki védettség a tulajdonosoknak a dolog birtoklására, valamint a vele való rendelkezésre vonatkozó jogát nem befolyásolja, így a műemléki objektum is csak tulajdonszerzés útján kerülhet át más birtokába, s a tulajdonos műemléki objektumát jogosult másnak használatára átengedni, azt megterhelheti stb. A tulajdonos használatra vonatkozó joga azonban a védett építményeknél némi là