Magyar Műemlékvédelem 1969-1970 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 6. Budapest, 1972)

BEVEZETŐ - Dercsényi Dezső: A magyar műemlékvédelem 100 éve

4. kép. Esztergom. A királyi várkápolna szentélye 1200 ő. kép. Visegrád. A Salamon-torony a helyreállítás megkörül kezdése elől t (1866) helyreállítást, mely egy középkori rom kiépítése helyett annak rom állapotban való konzerválását tekintette volna feladatának. Ügy vélem, ez a szemléleti változás az alapvető, míg az a körülmény, hogy a konzerválásnál szükséges kiegészítéseket Möller az eredetitől eltérő anyagból készítette, bár ez az eljárás a maga korában teljesen újszerű volt, a műemlék-helyreállításról vallott mölleri felfogás természetes következményének látszik. Möller István kezdeményezése nem volt előzmény nélkül, hiszen báró Forster Gyula elvi, módszertani okokból rendkívül élesen kritizálta a kassai dóm helyreállítási elképzeléseit, és a pécsi székesegyház stílszerű helyreállítását pedig a laikus közvélemény fogadta ellenségesen. Forster, a Műemlékek Országos Bizottságának elnöke 1906-ban megjelent nagy munkájában a helyreállításokkal kapcsolatos elvi kérdésekre is kitért.

27 „Nem az a feladat írja egy helyen — hogy az építész az ő tehetségét, az ő phantasiáját a műemlék átalakítása, megújítása körül ragyogtassa, hanem az, hogy a műemlék styljének alapos ismeretében az eredeti építész szellemi művét a legnagyobb tiszteletbe tartva, szeretettel és minden kitelhető gonddal iparkodjék a műemléket eredeti állapotába megvédeni és fenntartani." Másutt súlyosan elítéli a műemlék eredeti környezetének lerombolását, hogy az épületet kiszabadítsák, s a budavári Mátyás-templomot hozza fel elrettentő példának. Az első világháború természetesen törést okozott a már egészségesen alakuló helyreállítási szemléletben, hiszen valamennyi folyamatban levő munka előbb vagy utóbb félbeszakadt. A Tanácsköztársaság rövid uralma pedig nem volt elegendő új módszer és szemlélet megvalósítására, bár a Műemlékek Országos Bizottságát feloszlató irat kritikája azt mutatja, hogy helyesen látták a kivezető utat „a céltudatosabb és a mai felfogásnak megfelelőbb" műemlékvédelem felé. Természetes volt az is, hogy a Tanácsköztársaság bukása után ezen a területen is a korábbi helytelen nézetek erősödtek meg. Ez a helyzet gyökeresen megváltozott 1934-ben. Gerevich Tiborral az élő olasz kultúrával legszorosabb kapcsolatban álló tudós került az átszervezett MOB élére. Az olasz műemlékvédelem pedig ez időben az Athéni Cartán túlmenő szigorú szakszerű és modern elveket vallott, s azt kodifikálta is a Carta del restauro-jában. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy