Magyar Műemlékvédelem 1969-1970 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 6. Budapest, 1972)

TANULMÁNYOK - Ferenczy Károly: A sárospataki r.k. plébániatemplom műemléki feltárása és helyreállítása

77. kép. Keresztmetszet II. volna az egyértelműen ma már nem rekonstruálható főhomlokzat helyreállításának, a harangok elhelyezésének és az időszerűtlen tett államegyháza ügyi, szakmapolitikai visszhangjának ki tudja hovhullámzása. c) Üj toronysisak tervezése. Bár önmagában kecsegtető tervezési feladat lett volna, csakhogy a lehetséges ellentétpár közül: a stílusban tartott sisak tervezése anakronizmus, a modern sisak konstruálása viszont nemcsak veszélyt, de már hibát is jelenthet. A hagyományos és a modern formák szerencsés esetben harmóniába kerülhetnek, de minek ott építeni, ahol helyreállítani kell, és ha szubjektív, történelmietlen megítélésünket háttérbe szorítjuk, lehet is. Hagyjuk meg a régi és az új építészeti találkozását ott, ahol más megoldás nincs. Végül is elveink fenntartásával és némi megalkuvással a toronysisakot néhány dekoráló részlet elhagyásával, lecsendesítése vei, inkább vállalva a történiség unesztétikumát, mint a megnyerő megjelenés történietlenségét, a toronysisakot változatlan formában é]átettük újra. Az újraépítés a műemlék helyreállításánál alkalmazott egyik megoldás, egyfajta módszer volt. Az a fajta radikális, de a hitelesség elvével még összeegyeztethető megoldás, amikor a régi formát új anyagból építjük meg, mert a lebontás és az újraépítés egymást követő mozzanatát nem választja el még az időtávolság bizonytalansága, időszerűtlensége, hisz közvetlenül láttuk, igazoltan tudtuk, minden érzékszervünkkel hitelesnek vallhattuk azt, amit csináltunk. De a régi forma új anyagból ellentmondását csak ilyen speciális esetben oldhattuk fel nagyobb épületrész helyreállítása esetén, illetve viseljük el kisebb javítások ,,műstoppolás-szerű" kiegészítések esetén. A helyreállítások nagy részénél azonban nem közvetlen felújításokról kell intézkedni, hanem csak következtetésekből ismert hiányzó) részek pótlását kell megtervezni. Az ilyen kiegészítéseknél, visszaállításoknál az egyszer volt, de ma már csak sok bizonytalansággal rekonstruálható megoldásnál a bizonytalansági tényezőt az anyag megválasztásával, formálásával érzékeltetni tartozunk, hogy a hitelesség elvével ne kerüljünk szembe. Nehogy azt a hamis látszatot keltsük, hogy ilyen volt, amikor nem is biztos, hogy igaz, és ezzel szemléletünk alapját, a történelmi hitelesség elvét szegjük meg. E meggondolások jegyében építettük vissza pl. az oratóriumba vezető csigalépcsőt a kiásott alaprajz, az induló lépcsőfokok, a homlokzaton talált fokkiosztások, a tető és falsíkvonal alapján vasbetonból, tömegében hitelesen, de az ismeretlen részletformák nélkül, valamint az oratórium és a D-i előcsarnok boltozatát, amint ezekről a helyreállításnál említést teszünk. A múlt visszaállítása, a műemlék helyreállítása mellett az egyház és az idegenforgalom mai-holnapi igényei jelentkeztek. A felmerült korszerűsítéseket átalakításokkal ill. új létesítményekkel oldottuk meg, de mindenkor a műemlékhelyreállítás érdekeit szolgálva, — ahogy erre a később ismertetett sekrestye a példa. A tervezés során kerülni akartunk minden purifikálást. Nem akartunk elnyomni egyetlen stíluskorszakot, utólagos hozzáépítést, átalakítást sem, lettlégyen bármilyen értékű, de megpróbáltuk megkeresni a templom lényegét, és azt érvényesíteni. A templom műemléki állaga és története azt bizonyítja, hogy az az igény, hogy templom és az igénynek az a megoldása, amit építészeti alkotásnak tartunk, szervesen a XVI. századig fejlődött és ekkor tetőzött. Ezt a XVI. században tetőzött építőművészeti együttest próbáltuk a padlószintben, a felépítményben, a formákban és leginkább az atmoszféra teremtésében elsődlegesen érvényesíteni. Minden későbbi architektúra önállóságát tiszteletben