Magyar Műemlékvédelem 1967-1968 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 5. Budapest, 1970)

Tanulmányok - Czeglédy Ilona – Sedlmayr János: A csengeri református templom

A fedélszék a XVIII. század eleji tűzvész után készült, de a tetőzet formája, hajlásszöge kétségkívül követi a középkorit. Ha a fedélszék eredetileg alacsonyabb lett volna, annak lenyomata a toronytesten jelentkeznék, és a diadalív falazásán újabb felfalazást láthatnánk. A torony középkori lefedése ma már nem rekonstruálható, ennek mai legfelsőbb szintje később készült, amelyet nemcsak az eltérő nagyobb ablakok, hanem a falazat eltérő módja is igazol. A templom külső megjelenését — a magas tetősíkokon kívül — a kétlépcsős, a homlokzat síkjából erőteljesen kiülő támpillérek, a falmezőkben levő keskeny kisméretű ablakok és a mintás téglafalazat határozzák meg. E kőszegény vidéken gyakori megoldásként jelentkezik a tégla, mint nyersen hagyott dekoratív felület. A koragótikus templom homlokzatait egységesen mintásán falazták, úgy, hogy a vörös futó és a fekete kötőtéglák egymást váltják. A sorok eltolásával egyszerű módon alakul ki a felületi minta. A fekete téglákat megvizsgálva azt tapasztaltuk, hogy azoknak csak egyik felülete sötét, valószínű tehát, hogy az elszíneződés nem szándékos túlégetésből, hanem esetlegesen adódott. A mintás rakást tehát végeredményben a ,,hibás" darabok szellemes és dekoratív felhasználásának tekinthetjük. A mintázat tudatos alkalmazását bizonyítja, hogy a habarcsfugák a szokásosnál szélesebbek és a téglák síkjánál domborúbbnak tűnnek — két szélének bemélyítései miatt. E vonalkarcolás az eredeti falfelületeken, különösen a sekrestye északi oldalán jól megfigyelhető. A középkori katolikus templomot — leégése után — a XVIII. század első felében egyszerű eszközökkel, de igen célszerűen bővítették. A hajó északi, eredetileg tömör falazatát két magas csúcsíves nyílással, a sekrestyét pedig egy alacsonyabb féköríves nyílással törték át. A négyszög alajjrajzú hajó északi oldalához csatlakozó bővítés kétszintes, melynek karzatára külső falépcsőn lehet feljutni. E bővítések révén nemcsak a templom befogadóképességét növelték, hanem építészeti eszközökkel megoldották a református templom belső eszmei törekvését is. Csak a népi építészetben találunk ennyire racionális megoldást, ezért e toldás is minden bizonnyal helyi építőkkel végeztetett átalakítás lehetett. A bővítés a templom alaprajzának csak kisebb része, mégis megkettőződött a férőhelyek száma. Megoldották a tér centralizálását is úgy, hogy a szószék szinte minden egyes helyről egyformán jól látható. A rálátást szolgálja az északi bővítés karzatán felállított, emelkedő tölgyfa padsor is, amely a XVIII. századi építészetben ritka megoldás, főként falusi templomnál ismeretlen (72. kép). A XVIII. században kialakított református belső tér dísze az 1745-ben készült festett famennyezet, amely a hasonló, és főként a vidék falusi templomaiban gyakran előforduló részlet. A csengeri famenynyezet szerkezetileg nem kazettás rendszerű, hanem hosszanti irányban elhelyezett széles deszkákból áll, amelyre közel négyzetes alakú mezőket kiadó profilos osztóléceket szegeztek. Ez a „hamis" kazettázás csak a földön megfestett és elhelyezett - kovácsolt fejű szegekkel felszegezett — deszkák utólagos felosztását képezi, miután a festés több helyen az osztólécek alá is befut. Az esetlegességet, a kötőgerendákhoz való ragaszkodást igazolja, hogy a hosszanti négyszögű mezők elle70. kép. Keresztmetszet