Magyar Műemlékvédelem 1967-1968 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 5. Budapest, 1970)

Jelentések - Tóth Sándor: Az Országos Műemléki Felügyelőség falkutatásai 1967-68

nek célja az udvarban álló középkori épülettömb korának és jelentőségének meghatározása, valamint a homlokzat periódusainak tisztázása volt. Az Új u. 22. homlokzatán a XVIII. századi állapotot megelőző három fontosabb periódus maradványait lehetett kimutatni: 1. késő középkori (földszinti ablakok, ma befalazva; lefaragott erkélytartó konzol tenyérnyi festésmaradvánnyal); 2. XVII. század eleji (sgraffittós vakolatdíszítés, mely a lefaragott konzolokra rányúlik); 3. XVII. századi (eredetileg sávozott vagy kváderezett, sajnos, teljesen lefaragott szemöldökpárkányos kapu, és feltehetően az emeleti ablakok). Ezen kívül a homlokzaton több vakolatperiódus észlelhető, amelyeknek jelentősége azonban csak egy kiterjedtebb kutatással lenne tisztázható. Az Uj u. 24-ben eddig középkori maradványokat nem találtunk. A két épület között az udvarban elhelyezkedő, eredetileg önálló, emeletes magasságú épületen az északi oldalon nagyméretű, a mai emeleti szintre is átnyúló gótikus kapu került feltárásra, gazdagon profilált béllettel és vakmérműves timpanonnal. A déli és keleti homlokzaton az emeleti részen több középkori nyílás, illetve nyílásmaradvány került elő, amelyek közül különösen fontos két félköríves, rézsűs bélletú és könyöklőjű ablak. Ezek csaknem teljesen épek, és a XIII. század harmadik negyedénél aligha keltezhetők későbbre. Ugyanerre az időre vall az északi oldalon feltárt kapu szárának profilozása. A keleti homlokzaton kétoldalt 1 — 1 félköríves ablak, illetve ennek maradványa, középen egy körablak maradványa került elő. Fzen az oldalon eredetileg feltehetőéi! nem volt több nyílás. A magasan fekvő ablakok és a nagyméretű kapu osztatlan térre, az egész elrendezés középületre (zsinagé>ga?) utal. Az épület történeti összefüggései és egykori funkciója még nem tisztázott. Annyi bizonyos, hogy jelen ismereteink szerint Sopron egyik legrégibb fennálló épületéről van szó^ (Tóth Sándor). Sopron, Uj u. 30. Az épület helyreállításával kapcsolatban a műemléki értékű hátsó és oldalszárnyakban került sor kutatásra. Kiderült, hogy a hátsó szárny legkorábbi magja az északnyugati sarokban levő egyetlen helyiségnyi épületrész, amely előbb teljes telekszélességre kiterjedő hátsó traktussá bővült, és csak ez után kapcsolódott össze az északi oldalon maradványaiban máig meglevő középkori utcai szárnnyal. A hátsó és az oldalszárnyakat ma végigkísérő, korai formákat mutató loggia szintén két periódusban, a XVI — XVII. század folyamán jött létre. A hátsó szárny középső emeleti helyiségében érdekes megoldású, XVII. századi fafödém került elő. Egy másik, XVIII. századi fafödém az északi oldalszárnyban került feltárásra (Dávid Ferenc). Székesfehérvár, székesegyház. A templom renoválásával kapcsolatban részleges falkutatásra is sor került. Bebizonyosodott, hogy a tornyok gótikus falazata az eddig is látható csúcsíves ablakok fölötti szinten is megvan. A toronybelsőben új eredménynek számít a födémtartó konzolok felfedezése, amelyek a szintek tisztázásához nyújtanak segítséget. A hajó körítőfalaiban nem sikerült középkori maradványokat felfedezni (Gergelyffy András).

5 Várpalota, vár. Folytatódott a XIV. századi palotaegyüttes 1966-ban megkezdett feltárása. A keleti szárnyban újabb falfestmények kerültek elő. Folytatódott az ettől északra eső kápolnaszárny, valamint a nyugati szárnyban levő kéthajós nagyterem összefüggéseinek tisztázása is. E korábban is ismert és kutatott egységek képe újabb részletformákkal, építéstörténetük számos újabb részletmegfigyeléssel gazdagodott (Gergelyffy András, munkatársak: Várnai Dezső, Bodor Tmre).

6 Verség, r. k. templom. A mai későbarokk, újabban is átalakított templomról kiderült, hogy északi fala román kori, kváderekből épült, és ívsoros párkánya is megvan. A déli fal a korábbi helyén áll, de már a gé>tikában épült. Ugyancsak gótikus periódusban bővítették a templom szentélyét. A gótikus falakban egykorúi nyílások is kerültek elő. A templomot a XVIII. században nyugat felé bővítették (Várnai Dezső, Dümmerling Ödön). * A fentiekből kialakuló összkép bizonyos egyenetlenségeket mutat. Mindössze négy esetben állíthatjuk, hogy egyházi épületeken tervszerű és műemléki helyreállítással kapcsolatos kutatás folyt (Csempeszkopács, Salomvár, Sopron, Verség); a többi inkább csak korlátozott mértékű, futólagos vizsgálat volt. A nagyobb vár-, kastély- és palotakomplexumokat egyedül Pécs és Várpalota képviseli a lajstromban, nem számítva az építéstörténetileg nem bonyolult Ráckevét. A kutatásoknak csaknem a fele lakóházakon folyt, ezek azonban Ráckeve kivételével a nyugati határszélre korlátozódnak. A ráckevei példa két szempontból is örvendetes: egyrészt azt bizonyítja, hogy kisebb mezővárosainkban is jelentős középkori épületmaradványokkal lehet számolni (erre jó példát nyújtott egy 1966ban, szintén Gergelyffy András által feltárt gyöngyösi lakóház is), másrészt azt, hogy még mindig vannak lappangó műemlékeink, tehát a vidéki műemlékállomány még egváltalán nem „merült ki". A lakóházak „előretörése" a falkutatás terén önmagában véve pozitív jelenség, hiszen ezek jelentik a városi műemlékállomány döntő többségét, ezzel szemben országos viszonylatban eddig alig vizsgálták őket.'A budai, a kőszegi és a soproni vizsgálatok, bár rendkívül nagy jelentőségűek, az ország egykori polgári építkezési módjaira általánosságban nem, vagy csak igen kis mértékben jellemzőek. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a jelenleg országszerte folyó városrendezési programok és kurrens lakásfelújítások éppen ezeket az épületeket érintik a legközvetlenebbül, úgy véljük, nyugodtan