Magyar Műemlékvédelem 1963-1966 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 4. Budapest, 1960)

Tanulmányok - Román András: Műemlékvédelem és városrendezés

tan erőteljes színezését azonban városképi szempontból előnytelennek kell ítélnünk. E szemszögből érdemel észrevételt az a meglehetősen gyakori jelenség is, hogy a több építési periódust tartalmazó műemlékek helyreállítása során a tervező építész a homlokzaton mutatja be a feltárás során előkerült, régebbi korokból származó épületelemeket. Kétségtelen, hogy az épület egész múltjára, építéstörténetére utaló részletek tudományos szempontból fontosak, minden ismertetésnél ékesebben illusztrálják a szakemberek előtt a korszakok egymásra rétegződését, az épület homlokzatának építészeti megjelenését azonban előnytelenné tehetik. Az ilyen homlokzat mögött gyakran nem érezni az épületet, az építészeti díszharmónia éles ellentétben áll a műemlék lényegéhez tartozó művészi színvonallal. A tudományos kulisszaként megjelenő épületek bizonytalanná, zavarossá teszik a városképet is. Ha több ilyen ház áll egymás mellett, a szemlélő, városi utcában sétálóból szabadtéri múzeum vagy kőtár látogatójává válik, a városról, utcáról alkotott képe is ennek megfelelően alakul ki. A történeti városnegyed harmonikus, építészeti hatása megbomlik, élő organizmus helyett építészettörténeti preparátumként hat. Szerencsésebb az eset, ha csak egy-egy ekként restaurált épület áll a sorban, hatásuk azonban szintén jelentékeny, hiszen tudatosan érdeklődést keltő megjelenésük hangsúlyosabbá, harsányabbá teszi őket, mint az kívánatos lenne. Városképi, városrendezési szempontból ezért úgy vélhető, nagyon alaposan kell megfontolni, mely történeti elemek kerüljenek megjelenítésre az épületek homlokzatain (6. kép). A tervező építésznek jó Ízléssel, nagy önfegyelemmel kell megtalálnia azt az optimumot, mely a legkevesebb engedményt teszi egyrészt a történeti teljesség, másrészt az esztétika, a városképi egység kárára. Az elmúlt évek kiváló, nemzetközileg is elismert műemlékhelyreállítási gyakorlatát talán ebben a vonatkozásban kellene leginkább továbbfejlesztenünk, mint ahogy arra a budai Várnegyedben, a soproni belvárosban és másutt is látható intő példák figyelmeztetnek. A műemlékvédelem és városrendezés szükséges kapcsolatának egyik legnyilvánvalóbb példája a műemléki jelentőségű területek rekonstrukciója. Ismeretes, hogy a budai Várnegyedet és 13 vidéki város történelmi városközpontját műemléki jelentőségű területté nyilvánították. E területek rekonstrukciós terveinek készítése során kitűnt, hogy a részletes rendezési tervek általános mélységét és részletességét meghaladó tervműveletről van szó, mely műemléki szakemberek közreműködése nélkül nem végezhető jól el. A rekonstrukciós terv készítésének alapművelete a vezérszintfelmérés, mely egyszersmind a műemléki tudományos dokumentáció részeként is felfogható. A budai Várnegyed, Sopron és Kőszeg belvárosának vezérszintfelmérése nemcsak az épületek műszaki állapotáról és a lakásviszonyokról nyújtott felvilágosítást, de jelentősen hozzájárult az építési 5. kép. A váci Március lő-e tér egységes műemléki helyreállítása nagy nyeresége a városképnek periódusok helyes megállapításához, a középkori beépítési mód és a középkori épületrészek felismeréséhez. A rekonstrukciós tervnek részét képezi az épületek korvizsgálata is, melynek eredményét külön tervlapon ábrázolják. Nem kell külön igazolnunk, hogy mindez éppoly fontos a városrendezési elképzelések kialakításában, mint a műemlékhelyreállítások tudományos megalapozottságában (7. kép). A műemléki jelentőségű területek rekonstrukciós terveinek jellemző ismérve, hogy a városren6. kép. A műemléki hitelesség szempontjából kifogástalan, az egységes utcakép tekintetében vitatható helyreállítás (Sopron, Templom u. 7.)